Vélemény és vita
Newton törvénye és a Bakonyi-klán
Az iszaplerakó kazettában a vörösiszap felett engedély nélkül tárolták a veszélyes hulladéknak minősülő maró lúgot
„Én ilyen tisztességes, korrekt bírói munkát nagyon keveset láttam, pedig hosszú pályafutás áll mögöttem. A bíró kínosan ügyelt arra, hogy minden eljárási szabályt betartson, hogy abba semmilyen módon ne lehessen belekötni” – ezekkel a szavakkal kezdte előadását Sándor Zsuzsa nyugalmazott büntetőbíró egy évvel a vörösiszapperben meghozott elsőfokú, a vádlottakat felmentő ítélet után s néhány nappal a másodfokú bírósági eljárás előtt. E merőben szokatlan, már-már az igazságszolgáltatás befolyásolásának látszatát keltő üzenet, sőt sugalmazás nem akárhol hangzott el. Történetesen a Magyar Tudományos Akadémián, ahol pódiumbeszélgetést tartottak a társadalom felfokozott érdeklődésével kísért elsőfokú ítéletről.
Néhány nappal később aztán a másodfokú bíróság, a Győri Ítélőtábla az „akadémiai gondolkodók” logikáját felülírva, hatályon kívül helyezte az „ajnározott” elsőfokú ítéletet. A bíró az eljárási hibák felsorolására mintegy negyvenöt percet szentelt, fél óráig ismertette a tényállás felderítetlenségét és megalapozatlanságát, majd egy órát vett igénybe annak elemzése, hogy az elsőfokú bíróság sem a tanúvallomásokat, sem a szakértői véleményeket nem értékelte, nem ütköztette. Az igazi feketeleves azonban a végére maradt. Az indokolási kötelezettség elmulasztása, amelyet szintén felróttak az első fokon eljáró bírónak, olyan fokú hiba egy büntetőeljárásban, amely abszolút hatályon kívül helyezési ok, tehát csak új eljárásban orvosolható.
Több mint hat évvel Magyarország történetének legnagyobb ipari katasztrófája után a Győri Ítélőtábla e héten meghozott másodfokú ítélete nyomán tehát ott tartunk, hogy nincs bűn, így nincsenek bűnösök sem. Nincs felelőse annak, hogy tíz ártatlan ember meghalt, több száz testi és több ezer lelki sérült „viseli” az iszapömlés feldolgozhatatlan nyomait. Nincs felelőse annak sem, hogy az Ajkai Timföldgyár X-es kazettájának kiszakadását követően egymillió-hétszázötvenötezer köbméter erősen maró, lúgos hatású folyadék öntötte el Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely településeket, kipusztult a Torna patak és a Marcal folyó élővilága és négyszázötvenhét család ingatlana és ingósága megsemmisült.
A csak pénzben kifejezhető kár, amely önmagában is százmilliárdokban mérhető, elhanyagolható azonban az áldozatok és a társadalom jogos igényéhez képest, hogy nevezzék meg végre a felelősöket és mérjék ki rájuk a büntetést. Az elszámoltatás azonban névre szóló műfaj, s ha nincs bűn, nincs bűnös sem. Ha nincs bűnös és büntetés, megnyugvás sincs. Bűnbánat nélkül bűnbocsánat sem létezhet. Az egyetlen jó hír e végtelenül elkeserítő és kegyetlen tragédiában, hogy az egyedüli gonoszról, az altalajról a jogorvoslati bíróság közvetett módon azt is kimondta, a bűnössége nem bizonyítható.
A bírót, akiről a bizonyítványt a táblabíróság most kiállította, 2014-ben a Veszprémi Törvényszéken az „Év bírájává” választották. Azt követően, bár nyilván csak véletlen egybeesésről lehet szó, hogy a tudományos akadémián a vörösiszapper ítészét egekig magasztaló büntetőbíró, Sándor Zsuzsa Elsodortak címmel könyvet is írt az akkor már két éve tartó büntetőperről. A könyv a 2014-es könyvpiac egyik slágere lett, szerzője pedig a balliberális média ünnepelt sztárja, akit szinte kézről kézre adtak a médiumok. Így lett az ipariból ökológiai katasztrófa, a gyanúsítottakból politikai „áldozat”, a nyomozó hatóság és az ügyészség pedig a politika kiszolgálója, mert „tetteseket produkált”. A kötetben a Mal Zrt. vezérigazgatójával is készített interjút a szerző, amelyben Bakonyi Zoltán elsőrendű vádlott azt mondja: „Newton törvényeit kellene átírni, hogy ne legyen igazunk, hogy ne bizonyosodjon be az ártatlanságunk.”
Az egész büntetőeljárás koncepciós jellegét bizonyítja – fejti ki az írónő – , hogy Orbán Viktor 2010-ben egyenesen a parlamentben jelentette be, az ügyészség kezdeményezte a „bűnösnek kijelölt” vezérigazgató előzetes letartóztatását. A legszebbek azonban a bírói munkát méltató büntetőbíró-írónő munkásságából az alábbi sorok: „Vajon miért kellett azonnal ipari katasztrófának minősíteni a történteket? Ha a kormány természeti katasztrófaként kezeli a tragédiát, eurómilliókat – vagy milliárdokat? – kaphatott volna Magyarország az Európai Uniótól. Persze, akkor nem lehetett volna kormányhatározatban felelőst megnevezni. Akkor korrekt vizsgálatot kellett volna lefolytatni.”
Még a büntetőbíró-írónő fantáziáját is felülmúlta azonban Bakonyi Zoltán vezérigazgatója a tragédia után, amikor Kolontáron sajtótájékoztatón azt bizonygatta, milyen „ártatlan” anyag is a vörösiszap. Fürödni lehet benne – mondta. Erre reflektálva nyilatkozta Pintér Sándor belügyminiszter, hogy „akkor fürödjön meg benne Bakonyi Zoltán.” Pedig a belügyminiszter akkor még nem is sejthette, hogy fején találta a szöget. Az élővilágnak nincs olyan egyede ugyanis, amely az ajkai tározóból, ha történetesen megfürdik abban, élve került volna ki.
Az iszaplerakó kazettában ugyanis a valóban nem veszélyes hulladék, a vörösiszap felett engedély nélkül tárolták a veszélyes hulladéknak minősülő maró lúgot. A gátszakadáskor nyolcméteres vízoszlopban szakadt ki a maró lúg és a víz, maga alá temetve három települést. A környezetvédelmi hatóság kifejezetten tiltotta más veszélyes hulladék tárolását és a talaj-, valamint az esővízből is csupán a vörösiszap kiporzásának megakadályozása szintjéig szólt az engedély.
Az alapvető jogok biztosa 2012-ben azt állapította meg, hogy a felügyelőség is jogellenesen járt el akkor, amikor kizárólag a vörösiszapról – mint nem veszélyes hulladékról – vett tudomást, és figyelmen kívül hagyta az ott tárolt majd egymillió köbméter maró lúgot. Ez az irdatlan mennyiségű veszélyes anyag a kolontári tragédia igazi oka. Ha ez nincs a tározóban, egy pitiáner kis üzemi balesetről, filléres anyagi kárról beszélhetnénk csupán. Az illegálisan tárolt veszélyes hulladékhoz csakis a tulajdonosoknak és az üzemeltetőknek volt közük.
A megismételt eljárásban kéretik az altalajt békén hagyni.
Néhány nappal később aztán a másodfokú bíróság, a Győri Ítélőtábla az „akadémiai gondolkodók” logikáját felülírva, hatályon kívül helyezte az „ajnározott” elsőfokú ítéletet. A bíró az eljárási hibák felsorolására mintegy negyvenöt percet szentelt, fél óráig ismertette a tényállás felderítetlenségét és megalapozatlanságát, majd egy órát vett igénybe annak elemzése, hogy az elsőfokú bíróság sem a tanúvallomásokat, sem a szakértői véleményeket nem értékelte, nem ütköztette. Az igazi feketeleves azonban a végére maradt. Az indokolási kötelezettség elmulasztása, amelyet szintén felróttak az első fokon eljáró bírónak, olyan fokú hiba egy büntetőeljárásban, amely abszolút hatályon kívül helyezési ok, tehát csak új eljárásban orvosolható.
Több mint hat évvel Magyarország történetének legnagyobb ipari katasztrófája után a Győri Ítélőtábla e héten meghozott másodfokú ítélete nyomán tehát ott tartunk, hogy nincs bűn, így nincsenek bűnösök sem. Nincs felelőse annak, hogy tíz ártatlan ember meghalt, több száz testi és több ezer lelki sérült „viseli” az iszapömlés feldolgozhatatlan nyomait. Nincs felelőse annak sem, hogy az Ajkai Timföldgyár X-es kazettájának kiszakadását követően egymillió-hétszázötvenötezer köbméter erősen maró, lúgos hatású folyadék öntötte el Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely településeket, kipusztult a Torna patak és a Marcal folyó élővilága és négyszázötvenhét család ingatlana és ingósága megsemmisült.
A csak pénzben kifejezhető kár, amely önmagában is százmilliárdokban mérhető, elhanyagolható azonban az áldozatok és a társadalom jogos igényéhez képest, hogy nevezzék meg végre a felelősöket és mérjék ki rájuk a büntetést. Az elszámoltatás azonban névre szóló műfaj, s ha nincs bűn, nincs bűnös sem. Ha nincs bűnös és büntetés, megnyugvás sincs. Bűnbánat nélkül bűnbocsánat sem létezhet. Az egyetlen jó hír e végtelenül elkeserítő és kegyetlen tragédiában, hogy az egyedüli gonoszról, az altalajról a jogorvoslati bíróság közvetett módon azt is kimondta, a bűnössége nem bizonyítható.
A bírót, akiről a bizonyítványt a táblabíróság most kiállította, 2014-ben a Veszprémi Törvényszéken az „Év bírájává” választották. Azt követően, bár nyilván csak véletlen egybeesésről lehet szó, hogy a tudományos akadémián a vörösiszapper ítészét egekig magasztaló büntetőbíró, Sándor Zsuzsa Elsodortak címmel könyvet is írt az akkor már két éve tartó büntetőperről. A könyv a 2014-es könyvpiac egyik slágere lett, szerzője pedig a balliberális média ünnepelt sztárja, akit szinte kézről kézre adtak a médiumok. Így lett az ipariból ökológiai katasztrófa, a gyanúsítottakból politikai „áldozat”, a nyomozó hatóság és az ügyészség pedig a politika kiszolgálója, mert „tetteseket produkált”. A kötetben a Mal Zrt. vezérigazgatójával is készített interjút a szerző, amelyben Bakonyi Zoltán elsőrendű vádlott azt mondja: „Newton törvényeit kellene átírni, hogy ne legyen igazunk, hogy ne bizonyosodjon be az ártatlanságunk.”
Az egész büntetőeljárás koncepciós jellegét bizonyítja – fejti ki az írónő – , hogy Orbán Viktor 2010-ben egyenesen a parlamentben jelentette be, az ügyészség kezdeményezte a „bűnösnek kijelölt” vezérigazgató előzetes letartóztatását. A legszebbek azonban a bírói munkát méltató büntetőbíró-írónő munkásságából az alábbi sorok: „Vajon miért kellett azonnal ipari katasztrófának minősíteni a történteket? Ha a kormány természeti katasztrófaként kezeli a tragédiát, eurómilliókat – vagy milliárdokat? – kaphatott volna Magyarország az Európai Uniótól. Persze, akkor nem lehetett volna kormányhatározatban felelőst megnevezni. Akkor korrekt vizsgálatot kellett volna lefolytatni.”
Még a büntetőbíró-írónő fantáziáját is felülmúlta azonban Bakonyi Zoltán vezérigazgatója a tragédia után, amikor Kolontáron sajtótájékoztatón azt bizonygatta, milyen „ártatlan” anyag is a vörösiszap. Fürödni lehet benne – mondta. Erre reflektálva nyilatkozta Pintér Sándor belügyminiszter, hogy „akkor fürödjön meg benne Bakonyi Zoltán.” Pedig a belügyminiszter akkor még nem is sejthette, hogy fején találta a szöget. Az élővilágnak nincs olyan egyede ugyanis, amely az ajkai tározóból, ha történetesen megfürdik abban, élve került volna ki.
Az iszaplerakó kazettában ugyanis a valóban nem veszélyes hulladék, a vörösiszap felett engedély nélkül tárolták a veszélyes hulladéknak minősülő maró lúgot. A gátszakadáskor nyolcméteres vízoszlopban szakadt ki a maró lúg és a víz, maga alá temetve három települést. A környezetvédelmi hatóság kifejezetten tiltotta más veszélyes hulladék tárolását és a talaj-, valamint az esővízből is csupán a vörösiszap kiporzásának megakadályozása szintjéig szólt az engedély.
Az alapvető jogok biztosa 2012-ben azt állapította meg, hogy a felügyelőség is jogellenesen járt el akkor, amikor kizárólag a vörösiszapról – mint nem veszélyes hulladékról – vett tudomást, és figyelmen kívül hagyta az ott tárolt majd egymillió köbméter maró lúgot. Ez az irdatlan mennyiségű veszélyes anyag a kolontári tragédia igazi oka. Ha ez nincs a tározóban, egy pitiáner kis üzemi balesetről, filléres anyagi kárról beszélhetnénk csupán. Az illegálisan tárolt veszélyes hulladékhoz csakis a tulajdonosoknak és az üzemeltetőknek volt közük.
A megismételt eljárásban kéretik az altalajt békén hagyni.