Német csodafegyverek

Nem igen tesz különbséget a gazdasági bevándorlók és a menedékre jogosultak között, a világ és népeinek sokszínűségéről beszél, dicséri a szezonmunkásokat, az afrikai játékosokkal felálló európai futballcsapatokat, és számtani versenyfutásba kezd az Európába áramló sokaság üdvös elosztásáról a társországok között. A bevándorló morálisan jó, sőt, vérfrissítő jelenség az elaggott Európa számára, igazi csodafegyver a baloldal szemében. (Némely iskolában a csodafegyverek láttán a tanácstalan tanári kar megtiltotta a miniszoknyában vagy forrónadrágban való iskolába járást.) A forrónadrág provokál – mondta egy brandenburgi iskolaigazgató, hiszen tekintettel kell lenni a tornatermükben elhelyezett, Kamerunból, Pakisztánból, Csecsenföldről és a Balkánról jövő más kultúrájú férfiak érzékenységére. Egy szemtelen leánytekintet és a falatnyi nadrágból kivillogó fenék a migráns számára minden bizonnyal többet jelent a befogadó kultúra puszta üzeneténél. A divat és az öltözködés hitvita tárgya. A kereszténydemokraták elnökhelyettese, Julia Klöckner szerint a burka, az egész testet takaró köpeny nemcsak illetlen viselet egy szabad társadalomban – de akárcsak az utcai meztelenség –, a társadalom normáinak a tagadása is. S ha egy moszlim ragaszkodik ahhoz, hogy a női formák körvonalait libbenő köpenyek alá rejtsék, elköltözhet egy, a németekénél kevésbé szabad országba.

A népbutítás csúcsa, hogy az Afrikából érkező emberáradatot a sajtó azokhoz a német milliókhoz hasonlítja, akiket a háború végén gépfegyverrel és tankkal üldöztek el a hazájukból, és akiknek döntő részük volt az NSZK, a világ legliberálisabb államának felépítésében. Ők fizették meg leginkább a német háborúvesztés árát, és olyan szakképzett munkaerőt jelentettek a nyugati tartományok számára, hogy a kissé elmaradott, parasztias Bajorország a technikai csodák országa lett.

Afrikai mércékkel mérni német jelképeket fantáziátlan dolog. Pedig ezt az emberi jogokra igen kényes államelnök, Joachim Gauck is megteszi, sőt a migránsok német családokba való befogadására sarkallja eltunyult honfitársait. (Erről némileg perverz módon a Páneurópa-mozgalom megteremtője, Coudenhove-Kalergi gróf jut eszembe, aki a gyakorlati idealizmusról szóló könyvében arról írt, hogy az egységesülő Európa őshonos népeit a többi földrész színes, sárga és fekete lakosságával kellene keresztezni. A gróf alapítványát Max Warburg, a Hitlert is busásan támogató bankár pénzelte.) Claudia Roth, a parlament zöldpárti alelnöke – a zöldek a legszívesebben a Bundestagban is hivatalossá tennék az angol nyelv használatát – jakobinus dühhel gyalázza a bajor miniszterelnököt, Horst Seehofert, hogy nem átall az afrikai és a közel-keleti gazdasági bevándorlókról, mint potenciális veszélyforrásról beszélni.

A sörissza, okos bajorok sejtik, hogy egyszer még nagy baj lehet ebből. (Hiszen a mai menedékkérők a szociális eltartásra és a pozitív diszkriminációra játszanak: munkaerejüknek nincs sok értéke a bürokratizálódó és globális cégekre alapozó unióban.) Thüringia miniszterelnöke, Bodo Ramelow és pártja, a Die Linke mégis igazodik a „humanitárius”, vörös-zöld-rózsaszín európai trendhez, amikor a hívatlan vándorokról, mint a német jövendő Neubürgereiről, „újpolgárairól” beszél. Ez a potenciális Neubürger éppolyan menekült, mint aki az elveszett keleti tartományokból jött – szónokol ostobán és történelmietlenül.

Olyan ez, mintha pofon ütnének – reagált erre az Alternatíva Németországért radikális szárnyának vezetője, Björn Höcke, és hozzátette, hogy a németekre jellemzővé vált „történelemvesztés” süt Ramelow minden szavából; az afrikai vagy közel-keleti migránsból nem lesz csodafegyver. Aki ismeri Németország lelkét, tudja, hogy milyen belső szenvedély él ezen a földön, és nem érti, hogy a baloldal miért játszik ilyen felelőtlenül vele. Itt még a sóhaj is sokat jelent. Hozzátehetnénk: különösen akkor, ha a brüsszeliták úgy viselkednek a Bundestagban, mint egy megszálló hatalom képviselői.

S miközben jönnek a sötét vándorok, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke kijelentette, hogy nemcsak a közös pénzügyi unióból kell kilépnie Görögországnak, hanem vele szemben egy humanitárius programon is el kell gondolkozni. A közvetlen, durva modorú elnök – aki nem szereti, ha érettségijének meglétét kétségbe vonják – nem tette hozzá, hogy milyen humanitárius segély jár Nigernek, Burkina Fasónak és Csádnak. Azaz Hellász, a demokrácia szülőanyja könnyen Afrikában találhatja magát. Ami pedig a németeket illeti, Roderich Kiesewetter, a tartalékosok szövetségének elnöke, a kereszténydemokraták parlamenti képviselője egy nagyon érdekes, amerikaias javaslatot tett le az asztalra a migránsok integrációjával kapcsolatban. Mióta megszűnt a hadkötelezettség, állandó problémát jelent a hivatásos állomány feltöltése, és ezen szerinte a menekültstátusú fiatal bevándorlók segíthetnének.

Ha jól értem, az integráció legjobb módja az lehet, ha egy migráns a Bundeswehr szerelésében megjelenik, mondjuk, Afganisztánban vagy Afrika valamelyik kényes pontján. Ilyen ártatlan bizantinizmussal és néhány zsoldossal kezdődhet el Európa pusztulásának embertelen színjátéka a liberálist játszó Monsieur és Madame Crô-Magnonnal a főszerepben.

Lecsukom a gépet: a hírek épp olyanok, mintha falfirkákat nézegetnék egy romkocsmában. Kinn a Balaton ragyog a látóhatár egyik végétől a másikig. A Keszthelyi-hegység magas, a párától lilában játszó vonulata egészen az öbölig fut. Bizalom, napfény, alig érzékelhető árnyalatok. Veszélyes kísértés, hogy boldogok legyünk.