Nagy Ottó

Vélemény és vita

Nem oda Buda

Amikor a magyar katonák észbe kaptak, már késő volt, a törökök kitűzték a lófarkas zászlót a bástyákra...

„Kíváncsi seregem belülről is látni óhajtja fényes Buda várát. Alkonyi séta. Semmi más.”

Ismerős mondatok? Major Tamás mondta őket török szultánnak maszkírozva az Egri csillagok című filmben, amely Gárdonyi Géza híres regényén alapult. Amely pedig történelmi tényeken.

Mert 1541. augusztus 29-én, napra pontosan tizenöt évvel a mohácsi csata után a vár felszabadítására érkezett török sereg csellel elfoglalta Budát, amelyet előtte három hónapon keresztül az osztrákok ostromoltak.

„Effendi! Megmondanád nekem, hová megy ez a sok janicsár?” Ezt a filmbéli Török Bálint kérdezte meglehetősen gyanakvóan. A válasz ismert, a történeteket azonban nem árt felidézni. A szultán a sátrába kérette Szapolyai János özvegyét, Jagelló Izabella királynét és a magyar főurakat Fráter Györggyel és a csecsemő királlyal együtt. Közben az őrség java része is kivonult a várból, Izabellával pedig közölték, hogy a török védnökségbe veszi a várat. Neki és fiának megmarad a Tiszántúl és Erdély. Mialatt a szultán a főurakkal tárgyalt, egy nagy csapat janicsár a Szombat-kapun keresztül – milyen beszédes név is ez – bejutott Budára. Az őrségnek azt mondták, csak meg akarják szemlélni a várat. Így szedték össze a fegyvereket, így jutottak el több kulcsfontosságú pontra, szállták meg a bástyákat és a kijáratokat. Amikor a magyar katonák észbe kaptak, már késő volt, a törökök kitűzték a lófarkas zászlót a bástyákra, de még a Nagyboldogasszony-templom tornyára is. Török Bálintot többet senki nem látta Magyarországon, a Héttoronyban halt meg.

Mindezek alapján láthatjuk, mert ismét bebizonyosodott, hogy a történelem ismétli önmagát, csak időnként nagyobb tétekben játszik, mint például most is. És a tét most Európa. A nagyhatalmi kártyajátszmában viszont, mint ultiban a negyedik játékosnak, nekünk nem osztottak lapot, és az együtt sírunk, együtt nevetünk szerepből ránk csak a sírást akarják hagyni.

Sajnos a németek közül csak kevesen olvashatták Gárdonyi művét, ha pedig Merkel kancellár keleti neveltetése és valami csoda folytán a kezébe vette volna, mára már elfelejtette. Faymann osztrák kancellár pedig biztosan nem ismeri, de ha ismerné is, mindent felülír magatartása, amely a korabeli osztrák császárok Magyarországhoz való viszonyát olyan hűen tükrözi. Bár azért Bécs belekóstolt már a budai, illetve ma már inkább pesti miliőbe, pedig csak néhány ezer illegális bevándorló köszönt be a pályaudvarra. Münchenben kicsit más a helyzet, ott tizenöt-húszezer irányított szerencsevadász várja jobb sorsát. Most úgy tűnik, a bajor bőrnadrág még bírja ezt a terhelést, de nagy tétben lehet rá fogadni, hogy az Oktoberfestre kevés migráns marad a városban, és nemcsak azért, mert nem potenciális sörfogyasztók, hanem mert Bajorország vezetői Merkellel ellentétes álláspontot képviselnek menekültügyben.

Határozottabb német lépésekre van szükség akkor is, ha ezzel a határozottsággal együtt előkerül majd a nácikártya. Ettől tartaniuk dőreség, mert ez a bélyeg legfeljebb halványulhat, de soha el nem múlik, erről mindig lesz, aki gondoskodik. A határozottabb német lépések keményebb és egységesebb uniós cselekvést eredményeznének, és akkor talán kezelhető mederbe terelődne az a kérdés, amit sokan előszeretettel a menekült jelzővel látnak el, pedig valójában a stratégiai illik rá. Csak ötlet, hogy a görög segélyt például a schengeni határok védelméhez lehetne kötni, hat évet úgyis ellazsáltak már, Kósz szigetén teljes a káosz, Leszboszon pedig már úgy forgatják a rendőrök a gumibotot, hogy azt Szapphó is megirigyelné.

Másrészt a Gárdonyi-regény happy endje a valóságban nem volt tapasztalható, az 1552-es török hadjárat az ország három részre szakadását eredményezte, Mekcsey alkapitányt 1553 tavaszán a várkonyi parasztok ölték meg, Bornemissza Gergelyt 1555-ben a Héttoronyban felakasztották, Dobó Istvánt pedig felségárulási perbe fogták és bebörtönözték. Eger 1596-ban esett el.