Nem lehet bűncselekmény a katalán népszavazás

Mintha veszélyes gonosztevők lennének, kiemelt biztonsági intézkedések közepette vette kezdetét a katalán függetlenségi politikusok elleni per a madridi legfelsőbb bíróságon néhány nappal ezelőtt. A tizenkét vádlott a 2017. október 1-jén megtartott és rendőri brutalitásba torkolló függetlenségi népszavazás megrendezése, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt áll bíróság elé. Az ügyészség, mint közönséges terroristákra, hét és huszonöt év közötti börtönbüntetéseket kért.

Ez az eset kirívó példája az unióban már sokszor tapasztalt kettős mérce alkalmazásának és az eluralkodó jogi kontárságnak. Brüsszel sorozatosan elköveti azt a hibát, hogy miközben a magyarok és a lengyelek nemzeti-polgári kormá­nyait számon kéri és kioktatja az emberi jogok megsértése ügyében, ezzel szemben az unió nyugati felében elkövetett jogsértések fölött szemet huny. Elfogadhatatlan, hogy az unió egyik demokratikusnak hitt államában, Spanyolországban rendőri erőszakkal fojtsák el a politikai véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadságát, majd végül a katalánok politikai vezetőit börtönnel büntessék. A katalánok 2017-es népszavazásakor élő közvetítésben lehettünk tanúi a spanyol karhatalom brutális fellépésének a békés, ellenállást nem tanúsító, fegyvertelen szavazókkal és tüntetőkkel szemben. Megtörténhetett mindez úgy, hogy sem akkor, sem később Brüsszel és az unió nyugati fele, amely demokráciájára oly finnyásan kényes, felemelte volna a szavát védelmükben, vagy számon kérte volna az uniós szerződésben és az alapjogi chartában szavatolt alapvető emberi jogokat.

Mi, magyarok talán már meg sem lepődünk ezen a paradox helyzeten. Nem is olyan régen számos balliberális európai parlamenti képviselő és egy hírhedten migránsbarát Soros-szervezet, az Amnesty International többször is követelte annak az Ahmed H.-nak a szabadon bocsátását, akit határzár tiltott, tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett átlépése és társtettesként elkövetett terrorcselekmény bűntettében mondott ki bűnösnek a bíróság. Végül a jogerősen öt év börtönre ítélt Ahmed H. büntetése kétharmadának letöltése után feltételesen szabadlábra kerülhetett. Egyszerűen elképesztő, hogy a katalánok ellen elkövetett rendőri atrocitásokkal szemben és vezetőik bebörtönzése miatt a máskor oly sasszemű Amnesty International, továbbá egyetlen brüsszeli képviselő sem emelte fel a szavát. Bezzeg egy terrorista védelmében rekedtre ordították magukat mindahányan! Egyszerűen gyomorforgató, hogy egy terrorista megúszhatja öt év szabadságvesztéssel (amiből csak három évet kellett leülnie), míg a katalánok vezetőire héttől huszonöt év börtönbüntetést kér egy demokratikus jogállamnak csúfolt hatalom kontár ügyészsége. Most miért nem látjuk a kart karba öltve masírozó politikusok százait az unió nyugati fővárosainak utcáin, nyakukban csinos kis táblácskákkal, amelyre ez van írva: „Én is katalán vagyok”?!

Nem szorul bővebb magyarázatra, hogy az előzetes letartóztatásban lévő katalán vezetők valójában politikai foglyok, akiknek helyzete igazságtalan. Sérül a tisztességes eljáráshoz való alapvető joguk, politikai perükben nem védekezhetnek szabadlábon. A függetlenségi népszavazás megszervezése, lebonyolítása és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt a spanyol hatóságok lázadással és hűtlen pénzkezeléssel vádolják őket. Na de könyörgöm, ez egy komplex politikai probléma, és egy politikai problémát politikai úton kell megoldani. Egy népszavazás megszervezése és megtartása soha nem minősülhet bűncselekménynek egy olyan területi, jogi és politikai identitással, magas fokú autonómiával (parlamenttel és kormánnyal) rendelkező régióban, mint Katalónia. Csodálkozom, hogy az Amnesty International mindezt nem éri fel ésszel, és most nem emeli fel a szavát a katalán politikai foglyok védelmében. Hiszen maga a Soros-féle szervezet is a következő értelemben használja a politikai fogoly kifejezést. A „politikai” jelző használatával olyan személyi összefüggésekre utal, amelybe beleérti a társadalom és az államrend kérdéseit, a kormányzás vagy a közügyek elveit, szervezését, irányvonalát; valamint mindezek viszonyát. Akit ilyen jellegű tevékenysége miatt a hatalom börtönbe vet, az a személy politikai fogolynak minősül. Ezzel szemben a való világban a következőt láthatod. Ha fegyveres gerilla vagy, és kis csapatoddal ezrek halálát okoztad, akkor nemzetközi jóváhagyással tárgyalhatsz (gondoljunk csak Nelson Mandela életútjára!). Ha egy békés ország vagy, és ráadásul még sokan is vagytok, akkor figyelmen kívül hagynak, sőt, annak vezetőjeként még jól be is börtönöznek.

Nyilvánvaló, hogy Brüsszel nem venné szívesen Katalónia függetlenedését. Azonban ez önmagában nem elegendő ok arra, hogy bármiféle különbséget kellene tenni a nemzetközi jog szempontjából Koszovó vagy akár Skócia között e téren. Nem tekinthető ördögtől valónak Katalóniának az ENSZ-alapokmányban testet öltött, a népek önrendelkezési jogán alapuló elszakadási szándéka. Ezért kacagásra ingerlő a spanyol miniszterelnök-helyettes tavaly nyáron tett kijelentése, amikor a katalán elnökkel folytatott megbeszélésen Katalónia önrendelkezési jogának kérdéséről a következő bölcstelen kijelentést tette: „Az önrendelkezés a világ egyik alkotmányában sem létezik, a miénkben sem. Erről nagyon kevés beszélnivaló van.” Nem kell ahhoz jogtudósnak lenni, hogy megértsük, a nemzetközi jogban meghatározott rendelkezéseket nyilvánvalóan a nemzeti alkotmányokba nem szokás szó szerint beemelni. Csupán generálisan hivatkoznak az alaptörvények arra, hogy a nemzetközi jogot az adott állam tiszteletben tartja, és magára nézve kötelezőnek ismeri el. El nem tudnám képzelni, hogy kérdésre azt a választ adná bármelyik spanyol kormánytag, miszerint az ENSZ alapokmányát azért nem ismeri el, mert az nem képezi részét az alkotmányuknak.

Sajnos mindmáig lezáratlan a vita arról, hogy az önrendelkezési jog gyakorlását az államok területi integritásának védelmezésével hogyan lehet összhangba hozni. Azonban 1970-ben egy ENSZ-határozatban a szervezet közgyűlése már némi engedményt tett a status quo fenntartását illetően. Eszerint, ha egy állam kormányzata nem képviseli faji vagy más jellegű diszkrimináció nélkül az „egész lakosságot”, a jogaiban sértett nép akár az egyoldalú elszakadáson is gondolkodhat. Sőt újabban a hágai Nemzetközi Bíróság az ENSZ-alapokmányának értelmezése során arra a felismerésre jutott, hogy az adott állam területi sérthetetlenségének az alkotmányban is megfogalmazott elve csak nemzetközi politikai összefüggésben, az államközi kapcsolatok esetében alkalmazandó, és semmi esetre sem értelmezendő a népeknek az állam valamely területének elszakadását eredményező önrendelkezési joga érvényesítése akadályaként. Ezért a hágai Nemzetközi Bíróság állásfoglalása szerint nem ütközött nemzetközi jogba Koszovó függetlenségének 2008-as kikiáltása sem.

Mindezekből következően szükségesnek látszik egy árnyaltabb nemzetközi jogpolitikai megközelítése a katalánok önállósodási törekvéseinek és a katalán vezetők politikai perének. Tragédia lenne, ha a spanyol kormány és Brüsszel kontársága miatt nem születnének meg időben a kézzelfogható megoldások az ezer sebből vérző katalán nép számára. Megnyugtató változásokra ezen a téren is a májusi európai parlamenti választások után lesz reális esély.