Vélemény és vita

Nem jobbikosnak való vidék

Ez nem megtisztulás, kedves Sneider–Gyöngyösi-duó! Ez pártszakadás. Még akkor is, ha nem vesznek róla tudomást, akkor is, ha minden kérdésre azt szajkózzák, minden rendben van

Hová tűntek az egykori kormányváltó hangulat reményétől csillogó szemű fiatalok? Mit tesznek most a gárdába közösséget kereső tisztességes (vagy éppen nem) középkorú férfiak és nők? Hová lett az egykori aláírásokat gyűjtő szimpatizánstábor? Merre bujkálnak és tagadják meg egykori pártjukat a jobbikos szavazók? Egyáltalán: hol vannak a jobbikosok? Mert azt még csak-csak látjuk, ahogy az elnökség béna kacsaként bukdácsol, de hol van a párttagság? Talán otthon az asztalt csapkodják? Esetleg morgolódnak, káromkodnak? Tragikus nyaruk volt – nem is csoda! Megtagadták őket. Cserbenhagyták őket.

Még a nyár elején Sneider Tamás, az újdonsült elnök kiállt a nyilvánosság elé és azt találta mondani, hogy szeptemberre lesz új program, új stratégia. Az még hagyján, hogy ennek a nagy érdeklődést kiváltó sajtótájékoztatónak semmi értelme nem volt; de ha pőrén a mondanivalóra tekintünk, azt kell mondanunk, hogy mindez a politikai nullával egyelő. Nesze semmi, fogd meg jól! Persze, hogy morzsolódik a párt népszerűsége.

Mára beköszöntött az ősz, eljött a meleg, néha esős szeptember, és még mindig nem látjuk az új elnök és az elnökség stratégiáját. Egyszerűen nem találják a helyüket a magyar politikai rendszerben. Az április óta eltelt idő bebizonyította, nem jobbikosnak való ez a vidék. Légüres térbe került a párt. És mindez a Sneider Tamás-féle vezetés miatt. No persze abból a romhalmazból sem lehet könnyen felállni, amit Vona hagyott maga után.

Amúgy, ha az egykori pártelnök szerepét és felelősségét nézzük, bizony-bizony van mit kifogásolni. Leginkább a most semmi ágára került jobbikosoknak. Nem csoda, hogy a párt népszerűsége úgy zuhan – lehet megállíthatatlanul.

De visszatérve Vona felelősségére! Milyen politikus az, aki otthagyja híveit a trutyiban? Aki félreáll és videóblogokban bohóckodik, nem olcsó autóval és ruhában, miután ezrek vagy tízezrek tették fel életüket, egzisztenciájukat a Jobbik sikeréért? Ez már nem felelősség kérdése. Amit most Vona művel, ahogy mossa kezeit, ahogy kilép a felelősség árnyékából, az nem más, mint az egykor szebb napokat látott közösséggel szemben elkövetett árulás, az emberi érzéketlenség csimborasszója.

Nem csoda, hogy a Jobbik elkezdett osztódással szaporodni. Egyre kevesebb a politikai tartalom, míg egyre több a durva üzengetés. Mondhatni: lépésről lépésre leszalámizzák önmagukat, ahogy egykor az MDF is tette. (Emlékezzünk csak: MDF, MDNP, Centrumpárt stb.) Nem is csoda, hogy Toroczkaiék kihasítottak egy nagyon komoly mennyiségű, és úgy tűnik, hogy önkormányzati hivatalokban is „gazdag” réteget a pártból. Habár nem hiszem, hogy a rovott múltú Toroczkai László vagy éppen a Vonát minden téves döntésé­ben ez idáig kiszolgáló Dúró Dóra lesz a magyar nemzeti radikalizmus megmentője, de tény az, hogy nagyon sok párttagot magukkal vittek.

És ez nem megtisztulás, kedves Sneider–Gyöngyösi-duó! Ez bizony pártszakadás. Még akkor is, ha nem vesznek róla tudomást, és akkor is, ha minden kérdésre csak azt szajkózzák, hogy minden rendben van. Mint Kádár János tette egykor, a válság közepette. Most pedig Volner János szállt páros lábbal bele Sneider Tamásba, és próbál a párton belül hatalomra kerülni. El is indult a közösségi oldalakon való durva üzengetés. Pedig, ha valamit axiómaként kezelhetünk a politikában, az az, hogy amelyik párt nem politizál, hanem magával, szervezeti és személyi ügyeivel van elfoglalva – mindezt a nyilvánosság előtt –, az elindult a lejtőn, ahonnan már nincs visszaút. Csak a szükségszerű bukás.

Ha nagyobb távlatban kell leírnunk a Jobbik történetét, akkor azt vethetjük egy kisebb papírkára, hogy Vona Gábor először morális válságba sodorta a pártot, hisz olyanokkal kokettált, akiket a jobboldalon senki nem fogad el, és olyan kormányzati témákat támadott, amelyeket egy nemzeti párt (nemzeti radikális párt) egyszerűen nem tehet meg. Elvakította a hatalmi gőg (hübrisz), és mindenre képes volt a győzelem hamis reményé­ben, de azzal nem számolt, hogy bizony a politikában is létezik morál. Ha nem is olyasfajta, mint a például a családi életben, de mégiscsak egy bajtársi közösségről van szó, ahol többet kellett volna figyelnie a tagok, a „hívők” véleményére. De nem tette.

A morális válság után szükségszerűen következett a politikai válság. Hiszen az új támogatókat, a balliberális értelmiség egy részét, köztük Heller Ágnest is ki kellett szolgálni, és persze Simicska Lajost is. A döntés pedig Vona és a körülötte lévők döntése volt. Rajtuk kívül talán mindenki látta, hogy a bukta után az oligarcha is otthagyja a pártot. Így lett a morális válságból politikai, majd anyagi csőd. A nyaruk pedig arról szólt, hogy a Jobbik új vezetése nem találta meg a helyét, nem politizált, nem tematizált, hanem egymást szapulták a vezetők – azaz elérkezett a negyedik stáció, a szervezeti válság is. Ebből pedig már nem lehet jól kijönni. A magyar politika peremvidékén már több hely egy ilyen, négy válságon keresztülvergődő pártnak nincs. Beszédes, hogy Vona Gábor közben vigyorog és osztja az észt a videóblogján. Míg ki nem nyílik sokak zsebében a bicska.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom