Nem háborúzunk…

Legfeljebb annyi változást láthatott az ember, hogy a szovjet időkkel ellentétben ekkor már tényleg mindent lehetett kapni még a kisebb ukrán városokban is, gyakorlatilag pont olyan gazdag volt az árukínálat, mint Magyarországon. És a bérek? Erről már viszont jobb nem is beszélni, egy normál minőségű DVD-lejátszó egy iskolaigazgató kéthavi fizetésébe került…

Panaszkodtak is a kintiek, nincs ukrán ipar, csak a fakitermelés és a fegyvergyártás prosperál. Ha innen nézzük, akkor bizony elég furcsa, hogy a NATO több tagállama is fegyvert szállít most Ukrajnának. Elvileg már meg kellett érkezniük a küldeményeknek, épp mostanában leltározhatja be ezeket a kijevi adminisztráció. Nagy kérdés, hogy mi történt az eredetileg meglévő, nem lebecsülhető ukrán fegyverkészlettel, amit még a szovjet időkből örökölt az ország, s aztán maga is gyártott hozzá ezt-azt. Elhagyta volna az ukrán hadsereg, vagy mindent szilánkokká lőttek az oroszok? Jó tíz éve még azt lehetett hallani erről a fegyveres erőről, hogy fegyvere van bőven, ám nincs mit ennie. Egyes alakulatok tisztjei naphosszat járják a falusi portákat, az egyik helyen egy kis krumplit kapnak, a szomszédban szalonnavéget, arrébb meg egy csupor tejfölt…

Mellesleg olyan, az utcán is jól látható, de a lakásokban még mellbevágóbb szegénységgel találkozni odaát, hogy azonnal megértheti bárki, miért is mozgósította annyira könnyen a Majdan szellemi központja majd az egész ukrán lakosságot Janukovics ellen. Az EU s a Brüsszel által képviselt életszínvonal olyan hívó szónak számít ebben a végletekig elszegényedett közegben, amelyre – durva hasonlattal élve – még a holtak is megmozdulnak. (Kicsit így jártunk mi is, nem, nem 2004-ben, sokkal inkább 1989-ben.) Nem megyek most bele abba, hogy az EU, illetve az IMF mely komoly megszorításokat akar erőltetni az amúgy is csontszegény Ukrajnára, hogy később aztán jobb legyen ott az élet. Ezt a forgatókönyvet mi már nagyon is jól ismerjük.

Szóval a fegyver. Hogy a lengyelek is visznek ezt-azt, még meg lehet érteni, ők akár az ördöggel is szövetkeznek az oroszok ellen. És a többiek? Vajon mentség-e, hogy az amerikaiak nyomására cselekednek? Vagy tényleg azt hiszik, hogy magát a szabadságot és a demokráciát exportálják annak a pár láda M16-osnak a képében?!

Kormányfőnket – akinek fogadatlan ügyvédje vagyok – szűnni nem akaró támadások érik a liberális világból „keleti nyitás” című akciósorozata miatt. A fura az, hogy normális ember éppen azt hinné, a Keletnek nevezett posztszovjet térség nemcsak elsőrangú piac, de hasznos és értékes cserepartner s erőforrás is lehetne az Európai Unió számára. Elvégre éppen arról volt szó eredetileg, hogy az egyesült Európa szeretne az Egyesült Államok, no és a rakétasebességgel felfelé ívelő Kína gazdasági versenytársa lenni. Az, hogy a valóságban szó sincs erről, pontosabban egészen másról van szó, nem minősíti, mert nem minősítheti az Orbán-féle nyitást, legfeljebb annyiban, hogy ez valóban önálló utat jelent Brüsszel és a mögötte álló Washington elvárásaihoz képest. Mellesleg a magyar miniszterelnök bölcs módon óvakodik a túlzottan hangos nyilatkozattételektől, a külügyi apparátus pedig csak annyira tesz hitet az ukrán szabadság ügye mellett, hogy Soros ki ne kezdje megint a forintot. Kövér Lászlóra, az Országgyűlés elnökére szállt rá nemrég néhány hírportál, mert őszintén elmondta a véleményét a Szabadság Express budapesti rendezvényének résztvevői előtt. Jóllehet nem történt semmi, Kövér mint politikus elemezgette egy kicsit az ukrán helyzetet – nem brüsszeli hangszerelésben –, s ez bántott néhány érzékeny fület. Abból a politikai táborból, amely a mai napig azzal vádolja az egykori Magyarországot, hogy belépett a második világháborúba. Most ők akarnak háborúba csalni és csábítani bennünket. Fegyveresbe vagy gazdaságiba? Mindegy is, mi csak vesztesek lehetünk.