A Fővárosi Törvényszék bűncselekmény hiányában felmentette a háborús bűntett vádja alól. Akik tisztelték Hóman Bálintot és emlékét, azok most nyilván fellélegeztek, pedig jó ha tudják, a neheze csak most következik.
Hóman Bálint ugyanis jelentős tudós volt, és ha jobban megnézzük, akkor nemcsak a Szekfű Gyulával közösen írt Magyar történetben alkotott nagyot, de több minden másban is. Nemcsak arról van szó, hogy vissza kellene kerülnie a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé, hisz a Fővárosi Törvényszék felmentő ítéletével végképp elhárult ez elől az akadály. Azért azt hallani lehetett, hogy ha valamilyen, mégoly szerény akadémiai fórumon is szóba került Hóman Bálint ügye, azaz tudományos rehabilitációja, akkor többen tiltakozva elhagyták a helyiséget... Csakhogy az egykori kultuszminisztert nemcsak az MTA-ba kellene visszavenni, de tágabb értelemben véve a magyar tudományos életbe, és ezzel együtt természetesen az iskolákba, illetve az iskolai tankönyvekbe is. Mégiscsak az egyik legjelesebb magyar történész volt... Ez már nem a törvényszék kompetenciája, erre nem tud határozatot hozni semmilyen bíróság sem. Ne legyünk pesszimisták, ez igaz, de ne lepődjünk meg a várható vitákon sem, mert általában ilyenkor meg szoktunk lepődni. Úgyhogy most Hóman Bálint tudományos tisztelőin és hívein a sor, az ügyész, az ügyvéd, a szakértő és a törvényszék már megtette, amit megtehetett.