Ne rontsuk a magyar nyelvet!

E sorokat az meri, sőt kötelességének tartja leírni, aki a most már a múlthoz tartozó Szabad Európa Rádióban, a magyar közvélemény e négy évtizedes hírforrásában harminchárom éven át előbb hír-, majd, a mikrofon előtt, Ambrus Márton néven nemzetközi politikai szerkesztőként tevékenykedett. Rádiócsatornáink nem egyformák, hozzászólásom és kritikám, kiragadva annak a kettőnek szól, melyeket a legtöbbet hallgatom. Ez a Kossuth- és a csak Budapest körzetében széles körökben kedvelt Inforádió. Türelmes vagyok, de több mint két és fél évtizeddel a rendszerváltás után semmilyen magyar közintézmény sem hivatkozhat a még nem rendezett, korábbi korszakokat jellemző állapotok nehéz orvoslására. A mai magyar hírközlésről, mint a legfontosabb kommunikációs eszközről, kellő felkészültségű személyi gárda kell gondoskodjon. Elhangzanak kifogástalan műsorok, de e szakterület olykor sajnos nem felel meg a szükséges, elemi követelményeknek. Kezdjük a hírszerkesztő ítélőképességével. Hozom a most hétfői, január 26-i nap délutáni óráinak a példáját.

   Előbb nézzük a Kossuth adót. A nap első felének eseménye a görög választás és annak megannyi következménye volt. Később, 16 órára jött az ukrajnai fejlemények híre, rendkívüli állapotot rendeltek el Kelet-Ukrajnában és emelt szintű riadót Ukrajna többi részére. Az első helyen az ankarai török–magyar tárgyalások szerepeltek, másodikon megmaradt a görög válság, míg az ukrajnai fejlemények a harmadik helyre kerültek. Ez még elfogadható, de az már nem, hogy a másfél órával későbbi átfogó Krónikában az ukrajnai ügy már csak valamennyi magyarországi, belföldi híranyagot kimerítve, mintegy az adás vége felé, hetedikként szerepelt.

Az utólag elő nem hívható Inforádió negyedóránként egymást váltó híradásaiban, hol ezen, hol azon a helyen került be az ukrajnai esemény. De az már kirívó, hogy a nap híreinek 21 órakor történő összefoglalásában az utolsó helyre szorult. Nyilvánvaló, hogy az irányadó elv, ha van vezető nemzetközi esemény, úgy azután, de olykor még azt is mellőzve a másod és harmadrendű hazai, belső, magyarországi események alapos tárgyalását követően egy nem közvetlenül az országot, de a magyarság egészét érintő, külföldön bekövetkezett fejlemény a híradás végére marad. Itt lényegi kérdésről van szó. A nap európai és magyar eseménye az ukrajnai hír volt. Az országhatárokon kívül, de az egész magyarság életterének valamilyen fontos részéről van szó. Bármi történik ma Ukrajnában vagy Ukrajna ügyében, az súlyosan hat a kárpátaljai magyarság jelenére és jövőjére.

Az egész mai magyar kormánypolitika – végre elértük ezt – az összmagyarság, vagyis a Kárpát-medence egészét tekinti alapjának. Jelentősebb ukrajnai hír, a budapesti hírszolgálat élére és folyamatos gondos figyelmére tartozik. Az alapelvek tehát: nem a trianoni Magyarország, hanem a magyarság egésze szolgálatára kell lennie. Mindez az elv tudatos követését igényli szemléletben, felkészültségben, lelkiismeretességben. E téren pedig egyes hírcsatornáinkban súlyos gondok vannak. Ismeri-e a hírszerkesztő a kívánatos történelemtudásán túl, a történelmi Magyarország térképét? A rendszerváltás idején Nyugatról való hazatértemkor megdöbbentett egy iskolai atlasz, amelyben a Csallóköz „Szlovák Alföldként” szerepelt. E téren túljutottunk-e már a kádári világ gátlástalan hazaárulásának korlátain? Vagyis kellően művelt-e egy mai rádiós hírszerkesztő, eleget tud-e tenni és tesz-e, a munkahelyi gondosság és a lelkiismeretesség követelményeinek? Az Inforádió már nevében is kötelezettség. A gyakorlat itt, mintha visszaesést mutatna. Lehangoló a visz­sza-visszatérő nyelvi szabálytalanság, felszínesség, a kötelező nyelvi szabályok megsértése. Legalább olyan zavaró a tapasztalat, ha a hírbemondó előzőleg nyilván el sem olvasta a kezébe került szöveget, mert azt a hallgató nem kapja meg a kellő mondatszerkezeti hangsúllyal és ismétlődő bakik nélkül. Az sem olyan kívánatos, hogy a hallgató még a legrövidebb híradásnál is értesüljön, hogy azt a három-négy percet ki szerkesztette és ki olvassa fel. A hallgató nem e nevekre, hanem a híradás tartalmára kíváncsi. Médiu­maink mindegyikének a hírműsor a gerince. A Szabad Európa Rádió müncheni szerkesztőségébe a hosszú idő alatt számos hallgatói levél érkezett. Közülük egy az, amit megjegyeztem: „Már ha csak szépen beszélnek magyarul, azzal is sokat tesznek értünk.” Végül egy keserű hang, amely bácskai körutam során, egy hölgy beszámolójában hangzott el: „Mondja meg ott Budapesten, ha már csak oly keveset tudnak sorsunkon segíteni, legalább ne rontsák magyar nyelvünket.”