Vélemény és vita
Napóleon turbánja
Nézem az osztrák és német adókat, s meglep, mennyi az ismeretterjesztő adás az iszlámról
Például mutatják a floridsdorfi nagy mecsetet – ahol békét hirdetnek s elítélik a dzsihadista terrort –, de aki Bécsnek eme külső kerületében jár, látja azt is, sok minden már olyan, mintha a Közel-Keleten lenne. (A bécsiek épp erre panaszkodnak.) S vannak napok, amikor nekünk, keresztényeknek is szabad a látogatás, s előadásokat hallgathatunk az iszlám barátságosabb arculatáról. Az iszlám elfogadtatásának színjátéka ez a Marcuse-i az egydimenzionálissá lett ember számára. Michel Houellebecq magyarul is megjelent regénye, a 2022-ben játszódó Behódolás is erről szól: a francia elnökválasztást követően a tulajdonképpen vesztes Muszlim Testvériség akarata érvényesül, s a főhős, az irodalmár Francois perverz belenyugvással követi a Sorbonne és az értelmiség behódolását: kerek női fenekek igézetében ő is felveszi a turbánt. Tulajdonképpen erről szól a sorosi, a pénzemberi álom is, hiszen az egyesült, valóban központosított Európát csak a beáramló migránstömeg szavazata lesz képes fenntartani. Ehhez ideológiának alkalmas bármi, emberi jogok, az iszlám békéje és az elburjánzott kultúrmarxizmus – méltó gondolatok egy olyan embertől, aki mintha keveréke lenne a prófétának és a sarlatánnak. Pedig csak megszállott és ostoba.
Európa balladája címmel írta nemrég nagy sikerű esszéjét a Nagy Háborúról Éric Vuillard, amelyben kitér arra is, milyen nagy része volt az európai uralkodók és vezető politikusok ostobaságának és avult hiedelemvilágának 1914 júliusának rossz döntéseiben. (A cár a nyári hőségben boldogan teniszezik, II. Vilmos pedig egy úri regatta örömét élvezi, s mindkettőjük kezéből kicsúszik a már beindulóban lévő mozgósítás irányítása. Az első puskalövés után mindketten saját vezérkaruk foglyai.) De gondolhatunk a Szovjetunióra is, mennyire hibás döntés volt a mezőgazdaság kollektivizálása, a második, a sztálini forradalom. A brüsszeli döntés a korlátlan bevándorlásról épp így ostobaságon alapul, de a döntéshozókat hidegen hagyja minden észérv, mint egykor a moszkvai politbüró tagjait. A helyzet történészszemmel nézve olyan szörnyű, hogy akár mulatságosnak is tűnhet. S íróként arra gondol, hányszor volt már sok hasonló balgaság történelmünkben, s indított el beláthatatlan, végzetes folyamatokat.
Itt van például a hivatalos történetírás által a történelem utolérhetetlen magasságaiba emelt zsenije, Bonaparte Napóleon esete a turbánnal. Rousseau és a francia forradalom szülte Európa mindenáron való egyesítésének gondolatát, s Napóleon célja fiatal tábornokként már az egyiptomi hadjárat idején is ez volt. A fellahoknak kiáltványban ígérte meg a mamelukuralom alóli felszabadítást, s azt mondta nekik, hogy ők, a franciák valójában igazhitű muzulmánok. (A fellahok nem hittek neki.) Az egyiptomi hadjáratot kommentáló s a bolsevik forradalom elől elmenekült Mereskovszkij idézi őt: „Csupa tréfából velem együtt a hadsereg is megcserélte volna a hitét. De gondolják csak el, mi keveredett volna ebből: Európát a másik végén ragadtam volna meg; a régi európai civilizáció teljesen bekerítődött volna, és ki mert volna ellenszegülni Franciaország hivatásának és a század teljes megújulásának?” (Saint-Jean-d’Acrénál egy, az angolokhoz átállt évfolyamtársa török katonák élén állítja meg a tábornokot, s Konstantinápoly elfoglalása helyett kénytelen visszavonulni Kairóba.) És: „Ha keleten maradtam volna, akkor valószínűleg nagy birodalmat alapítok, mint Nagy Sándor, amely Mekka felé fordult volna imádságával.” S „láttam magamat úton Ázsiába, fejemen turbánnal, kezemben az új, magam szerkesztette alkoránnal.” Miért harcolsz ellenem? – kérdezi a fogoly Mustafa pasától. „Inkább az oroszokkal hadakoznál, ezekkel a hitetlenekkel, akik három istent imádnak. Mert én csak egy istenben hiszek, mint a te prófétád.”
S aztán 1812-ben, évekkel később a d’Acre-i és a palesztin hadjárat veszteségeit feledve – ismét a körülmények ismerete nélkül –, ezúttal hatszázezer embert visz a semmibe. (Hátborzongató Adam Zamoyski erről szóló, 1812 című könyvét olvasni, amelyet a túlélők és a korabeli jelentések alapján írt.) S ha az ember arra gondol, hogy egy ravasz női elme, Merkel asszony még 2014-ben, a Nagy Háború századik évfordulóján kijelentette, hogy az elit még egyszer nem hibázhat úgy, mint 1914 döntéshozói, s 2015-ben mégis rázúdította Európára a migránsáradatot, akkor egy régi mondást kell idéznie: Amit kártyából építenek, kártyavárként omlik össze. Vagy lehet, hogy minden marad a régiben, s csak egy területen kell véleményünket módosítanunk: a behódolás terén?
Európa balladája címmel írta nemrég nagy sikerű esszéjét a Nagy Háborúról Éric Vuillard, amelyben kitér arra is, milyen nagy része volt az európai uralkodók és vezető politikusok ostobaságának és avult hiedelemvilágának 1914 júliusának rossz döntéseiben. (A cár a nyári hőségben boldogan teniszezik, II. Vilmos pedig egy úri regatta örömét élvezi, s mindkettőjük kezéből kicsúszik a már beindulóban lévő mozgósítás irányítása. Az első puskalövés után mindketten saját vezérkaruk foglyai.) De gondolhatunk a Szovjetunióra is, mennyire hibás döntés volt a mezőgazdaság kollektivizálása, a második, a sztálini forradalom. A brüsszeli döntés a korlátlan bevándorlásról épp így ostobaságon alapul, de a döntéshozókat hidegen hagyja minden észérv, mint egykor a moszkvai politbüró tagjait. A helyzet történészszemmel nézve olyan szörnyű, hogy akár mulatságosnak is tűnhet. S íróként arra gondol, hányszor volt már sok hasonló balgaság történelmünkben, s indított el beláthatatlan, végzetes folyamatokat.
Itt van például a hivatalos történetírás által a történelem utolérhetetlen magasságaiba emelt zsenije, Bonaparte Napóleon esete a turbánnal. Rousseau és a francia forradalom szülte Európa mindenáron való egyesítésének gondolatát, s Napóleon célja fiatal tábornokként már az egyiptomi hadjárat idején is ez volt. A fellahoknak kiáltványban ígérte meg a mamelukuralom alóli felszabadítást, s azt mondta nekik, hogy ők, a franciák valójában igazhitű muzulmánok. (A fellahok nem hittek neki.) Az egyiptomi hadjáratot kommentáló s a bolsevik forradalom elől elmenekült Mereskovszkij idézi őt: „Csupa tréfából velem együtt a hadsereg is megcserélte volna a hitét. De gondolják csak el, mi keveredett volna ebből: Európát a másik végén ragadtam volna meg; a régi európai civilizáció teljesen bekerítődött volna, és ki mert volna ellenszegülni Franciaország hivatásának és a század teljes megújulásának?” (Saint-Jean-d’Acrénál egy, az angolokhoz átállt évfolyamtársa török katonák élén állítja meg a tábornokot, s Konstantinápoly elfoglalása helyett kénytelen visszavonulni Kairóba.) És: „Ha keleten maradtam volna, akkor valószínűleg nagy birodalmat alapítok, mint Nagy Sándor, amely Mekka felé fordult volna imádságával.” S „láttam magamat úton Ázsiába, fejemen turbánnal, kezemben az új, magam szerkesztette alkoránnal.” Miért harcolsz ellenem? – kérdezi a fogoly Mustafa pasától. „Inkább az oroszokkal hadakoznál, ezekkel a hitetlenekkel, akik három istent imádnak. Mert én csak egy istenben hiszek, mint a te prófétád.”
S aztán 1812-ben, évekkel később a d’Acre-i és a palesztin hadjárat veszteségeit feledve – ismét a körülmények ismerete nélkül –, ezúttal hatszázezer embert visz a semmibe. (Hátborzongató Adam Zamoyski erről szóló, 1812 című könyvét olvasni, amelyet a túlélők és a korabeli jelentések alapján írt.) S ha az ember arra gondol, hogy egy ravasz női elme, Merkel asszony még 2014-ben, a Nagy Háború századik évfordulóján kijelentette, hogy az elit még egyszer nem hibázhat úgy, mint 1914 döntéshozói, s 2015-ben mégis rázúdította Európára a migránsáradatot, akkor egy régi mondást kell idéznie: Amit kártyából építenek, kártyavárként omlik össze. Vagy lehet, hogy minden marad a régiben, s csak egy területen kell véleményünket módosítanunk: a behódolás terén?