Na ugye

Nemrég egy frissen Franciaországba érkezett mali migráns férfi megmentett egy erkélyen lógó kisfiút Párizsban; az esetről készült videót milliók nézték meg világszerte, s özönlött a virtuális virágeső a férfira. Mamoudou Gassama jókor volt jó helyen; fizikai adottságai alkalmassá tették arra, hogy megmentsen egy életet, emellett képes volt gyorsan és jól dönteni. Gassama, amennyire az eset PR-értékére ráérző médiában elhangzott szavai és Emmanuel Macron jópontgyűjtése fényében meg tudjuk ítélni, valószínűleg jó ember, aki által Franciaország potenciálisan gazdagodni fog. Érdemes persze óvatosan bánni ezekkel a sikersztorikkal – szerencsére Gassama esete egyértelműnek tűnik, de annak tűnt a manchesteri „hős hajléktalan” története is, akiről hamarosan kiderült, hogy igazából nem a merényletben megsérültek önzetlen megmentője, csak egy közönséges hullarabló, de a László Petrával „összeakadó” szír futballedző esete is – ahogy érdemes a verbális lincselés előtt is megtorpanni, ha már az operatőr történeténél tartunk.

Sajnos az ember, amilyen bonyolult, olyan egyszerű lény egyben: meséket akar hallani egyértelmű jó és gonosz szereplőkkel, és minden egyes ilyen szimbolikus esetet ösztönösen arra használ fel, hogy egyik vagy másik csoport iránti preferenciáját igazolja vele, akár annak megbélyegzéséről, akár felmagasztalásáról van szó. Whataboutism – ezt az angol kifejezést szabad fordításban én na ugye-izmusként használom. Ehhez persze most adott volt egy általánosító sztereotípia, miszerint a korlátlan bevándorlást ellenzők szerint minden migráns egy Európát romba dönteni akaró kannibál iszlamista szörnyeteg, és – ami fontos! – csakis a vallása és/vagy a bőrszíne miatt ilyen. De itt van Gassama, aki fekete meg – mali lévén – valószínűleg muszlim is, és mégis megmentett egy gyereket. Na ugye, hogy nincs igazad! – csap le diadalmasan a kommenthuszárhad (ahogy mondjuk a tunéziai származású berlini gázoló, Anis Amri identitásán is sokáig pörgött az internet). Valóban, a formális logika szerint van legalább egy mali fekete muzulmán férfi, aki egy alkalommal hétköznapi hősként viselkedett az őt befogadó országban. Sőt, valószínűleg több ilyen is akad. Gyanítom, meglepődnének a bevándorláspártiak, ha megértenék, hogy a konzervatívok jelentős része voltaképpen örül annak, hogy ezúttal egy jó emberen segített a francia állam. Továbbmegyek: állítom, hogy a konzervatívok boldogok lennének, ha a liberálisoknak lenne igazuk: ha minden ideérkező ember agysebész, gyerekeket mentő hős vagy egyszerűen csak beilleszkedő, dolgozni és alkalmazkodni akaró átlagember lenne. Akarja a fene a falra festeni a felmelegített antiszemitizmust, a nőgyűlöletet és a keresztes háborúk korában ragadt vallási fanatizmust, beigazolt előítéleteket és valóságból építkező sztereotípiákat. Továbbá egy keresztény embernél természetes, ha sajnálja a háborúk, aszályok vagy éppen csak a nyomor elől menekülő milliókat.

De sem az emberi természet, sem a kulturálisan belénk kódolt viszonyulások, sem a közelmúlt számos tapasztalata nem változik meg egy csapásra egy Gassama-féle hőstett által. A józan ember mindig óvatosan tárja ki a kaput az idegenek előtt: első a sajátjaink biztonsága. A bevándorlás korlátozása mellett érvelők nem a Gassamákat akarják kirekeszteni, hanem az Amrikat – annak viszont nem örülnek, amikor előbbi példájával akarják utóbbiak tömeges, ellenőrizetlen beengedését igazolni. A bevándorlást ellenzők zöme nem rekesztene ki mindenkit – csak megpróbálná hatékonyabban kiszűrni az Amri-féléket, elválasztani az ocsút a búzától.

S lehet normálisan, észérvekre, tényekre, számokra támaszkodva vitázni az európai meg nemzeti identitás fontosságáról, a bevándorlás gazdasági szükségességéről vagy ellenkezőleg, terheiről, az embercsempészek bűneiről és a menekültügyi rendszer hiányosságairól, illetve arról, hogy ha már akad némely szélsőjobbos és szélsőbalos terrorista, rászorulunk-e az iszlamista importra, vagy sem. De ahogy Amri példája sem fogja megváltoztatni egy gondolkodó ember véleményét a körúti kebabosról, úgy a felsorolt vitapontokhoz sincs semmi köze annak, hogy pénteken Párizsban egy ember emberként viselkedett, és az illető történetesen egy fekete bőrű muszlim férfi volt.

Mindazonáltal: Isten hozta Gassama urat Európában!