Vélemény és vita
Na bravó!
Álláspont. Sok múlik az osztrák elnökválasztás eredményén, addig pedig sok múlik ezen a nyáron
Az osztrák alkotmánybíróság összejátszik a „szélsőjobbal”? Mi ez a hirtelen kekeckedés a szabályokkal? – az osztrák liberálisoknak pénteken délben papírzacskóba kellett lélegezniük, hogy ne hatalmasodjon el rajtuk a pánik. Miféle ország az, ahol a „barna rettenet” megfékezése nem feledteti el a csalásra is lehetőséget adó szabálytalanságokat? Mi, jogállam? Hát ez „nettó fasizmus”.
Az osztrák elnökválasztás májusi fordulóját a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellen nyerte, mindössze harmincezer szavazattal megelőzve a szabadságpárti Norbert Hofert, akinek pártja százötven oldalas beadványban sorolta a szabálytalanságokat, amelyeket a szavazatszámlálás közben elkövettek. Az alkotmánybíróság megvizsgálta a dokumentumot, és arra jutott, hogy hetvennyolcezer szavazatot érint a visszaélésre is lehetőséget adó szabálytalanság. A második fordulót meg kell ismételni.
Van der Bellen szavazói egy emberként nyögtek fel pénteken, és tényleg nem könnyű most nekik. Az első fordulóban a nép fájdította a fejüket, hiszen Hofer harmincöt százalékkal nyert, az ő polkorrekt és urbánus reménységük meg csak húszat szerzett. Elkezdődött a rettegés, antifasiszta kiállás, tiszta szerencse, hogy a második fordulóban visszaállt az élet rendje számukra. Mellékes körülmény volt csupán, hogy gyakorlatilag az összes osztrák pártnak össze kellett fognia ahhoz, hogy Van der Bellen nagyjából éppen annyi szavazatot kapjon, mint a mindennek lehordott Hofer. Utóbbira azért szavaztak a legtöbben, mert szimpatikus, fiatal, és meg akarja állítani a korlátlan a bevándorlást. Előbbire pedig főleg csak azért, mert nem a Szabadságpárt jelöltje. Aztán mégis tőle várták, hogy összehozza a megosztott osztrák népet, kinyújtsa a kezét azok felé is, akik nem rá szavaztak. Van der Bellen persze hozta saját és választói formáját, közölte ugyanis, hogy ő akkor sem iktat be egy szabadságpárti kormányt, ha ők nyerik meg a választásokat.
Az alkotmánybíróság döntését érdemes jobboldalról nézve is a helyén kezelni. Ausztriáról van szó, a visszaélésre lehetőséget nyújtó szabálytalanság pedig nem szükségszerűen valamiféle nagy ívű csalást és összeesküvést jelent. A vidéki szavazókörökben alighanem a „jó lesz ez így is, eddig is jó volt” szemlélet vezette a tisztségviselőket, ugyan kit fog ez zavarni, nincs itt a szabadságpárti delegált, na bumm.
Példátlan dolog történik most Ausztriában. Lehet bosszankodni azon, hogy a szavazatszámláló bizottságok miért nem végezték rendesen a munkájukat, meg hogy már megint el kell menni szavazni, és persze ez az államnak sincs ingyen. Arról nem is beszélve, hogy az már tényleg elég balkáni hangulatot teremt, hogy Sobotka belügyminiszter EBESZ-megfigyelőket hívna az érintett választókörökbe.
De azoknak, akik most átkozzák az osztrák alkotmánybíróságot, nem ez fáj igazából.
Ismét benne van a pakliban, hogy Norbert Hofer nyeri meg az elnökválasztást, és Ausztriának szabadságpárti elnöke lesz. Bármennyire is szeretik egyesek ezt hangoztatni, Ausztriában nincs semmiféle antifasiszta küzdelem. Liberális nagyvárosi értelmiség van, amelyik támogatja a bevándorlást és az osztrák hagyományoktól alapvetően távol álló értékeket, és van a többség, amely viszont egyrészt szeretne boldogulni, másrészt holnap is felismerni azt az Ausztriát, amelyben felnőtt. A törésvonalak és értékrendi szakadékok rendszere persze ennél bonyolultabb, de ez a lényeg. Nem lehet örökké kirekeszteni egy pártot, főleg akkor nem, ha mögötte lassan többséggé érik a tábor, és a szélsőségesség vádja sem állja meg a helyét. Hiába tabu bizonyos körökben a bevándorlás korlátozása, a többség számára ez a realitás nemcsak Ausztriában, hanem Magyarországon, Közép-Európában és egyre inkább Nyugat-Európában is. A Szabadságpárt által hosszú évek óta hirdetett bevándorláspolitika lépésről lépésre válik általánosan elfogadottá Európában. Nem véletlen, hogy tőlük kapta a magyar kormány migrációs politikája is a legkövetkezetesebb és legegyértelműbb támogatást, még akkor is, amikor „a terepen” ütköztek az érdekeink.
Sok múlik az osztrák elnökválasztás eredményén, addig pedig sok múlik ezen a nyáron, s azon, hogyan kezeli az osztrák kormány és az Európai Unió a bevándorlási válságot.
No és persze ha ekkora a sírás a választás megismétlése miatt, egyre gyanúsabbá válnak azok a bizonyos hanyagságok.
Az osztrák elnökválasztás májusi fordulóját a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellen nyerte, mindössze harmincezer szavazattal megelőzve a szabadságpárti Norbert Hofert, akinek pártja százötven oldalas beadványban sorolta a szabálytalanságokat, amelyeket a szavazatszámlálás közben elkövettek. Az alkotmánybíróság megvizsgálta a dokumentumot, és arra jutott, hogy hetvennyolcezer szavazatot érint a visszaélésre is lehetőséget adó szabálytalanság. A második fordulót meg kell ismételni.
Van der Bellen szavazói egy emberként nyögtek fel pénteken, és tényleg nem könnyű most nekik. Az első fordulóban a nép fájdította a fejüket, hiszen Hofer harmincöt százalékkal nyert, az ő polkorrekt és urbánus reménységük meg csak húszat szerzett. Elkezdődött a rettegés, antifasiszta kiállás, tiszta szerencse, hogy a második fordulóban visszaállt az élet rendje számukra. Mellékes körülmény volt csupán, hogy gyakorlatilag az összes osztrák pártnak össze kellett fognia ahhoz, hogy Van der Bellen nagyjából éppen annyi szavazatot kapjon, mint a mindennek lehordott Hofer. Utóbbira azért szavaztak a legtöbben, mert szimpatikus, fiatal, és meg akarja állítani a korlátlan a bevándorlást. Előbbire pedig főleg csak azért, mert nem a Szabadságpárt jelöltje. Aztán mégis tőle várták, hogy összehozza a megosztott osztrák népet, kinyújtsa a kezét azok felé is, akik nem rá szavaztak. Van der Bellen persze hozta saját és választói formáját, közölte ugyanis, hogy ő akkor sem iktat be egy szabadságpárti kormányt, ha ők nyerik meg a választásokat.
Az alkotmánybíróság döntését érdemes jobboldalról nézve is a helyén kezelni. Ausztriáról van szó, a visszaélésre lehetőséget nyújtó szabálytalanság pedig nem szükségszerűen valamiféle nagy ívű csalást és összeesküvést jelent. A vidéki szavazókörökben alighanem a „jó lesz ez így is, eddig is jó volt” szemlélet vezette a tisztségviselőket, ugyan kit fog ez zavarni, nincs itt a szabadságpárti delegált, na bumm.
Példátlan dolog történik most Ausztriában. Lehet bosszankodni azon, hogy a szavazatszámláló bizottságok miért nem végezték rendesen a munkájukat, meg hogy már megint el kell menni szavazni, és persze ez az államnak sincs ingyen. Arról nem is beszélve, hogy az már tényleg elég balkáni hangulatot teremt, hogy Sobotka belügyminiszter EBESZ-megfigyelőket hívna az érintett választókörökbe.
De azoknak, akik most átkozzák az osztrák alkotmánybíróságot, nem ez fáj igazából.
Ismét benne van a pakliban, hogy Norbert Hofer nyeri meg az elnökválasztást, és Ausztriának szabadságpárti elnöke lesz. Bármennyire is szeretik egyesek ezt hangoztatni, Ausztriában nincs semmiféle antifasiszta küzdelem. Liberális nagyvárosi értelmiség van, amelyik támogatja a bevándorlást és az osztrák hagyományoktól alapvetően távol álló értékeket, és van a többség, amely viszont egyrészt szeretne boldogulni, másrészt holnap is felismerni azt az Ausztriát, amelyben felnőtt. A törésvonalak és értékrendi szakadékok rendszere persze ennél bonyolultabb, de ez a lényeg. Nem lehet örökké kirekeszteni egy pártot, főleg akkor nem, ha mögötte lassan többséggé érik a tábor, és a szélsőségesség vádja sem állja meg a helyét. Hiába tabu bizonyos körökben a bevándorlás korlátozása, a többség számára ez a realitás nemcsak Ausztriában, hanem Magyarországon, Közép-Európában és egyre inkább Nyugat-Európában is. A Szabadságpárt által hosszú évek óta hirdetett bevándorláspolitika lépésről lépésre válik általánosan elfogadottá Európában. Nem véletlen, hogy tőlük kapta a magyar kormány migrációs politikája is a legkövetkezetesebb és legegyértelműbb támogatást, még akkor is, amikor „a terepen” ütköztek az érdekeink.
Sok múlik az osztrák elnökválasztás eredményén, addig pedig sok múlik ezen a nyáron, s azon, hogyan kezeli az osztrák kormány és az Európai Unió a bevándorlási válságot.
No és persze ha ekkora a sírás a választás megismétlése miatt, egyre gyanúsabbá válnak azok a bizonyos hanyagságok.