Vélemény és vita
Momentán ennyi
Álláspont. Az embernek nehezére esik belátnia és elismernie a tévedéseit
Az embernek nehezére esik belátnia és elismernie a tévedéseit. Sokáig tagadjuk magunk előtt is azt, ami az orrunk előtt van, de ellentétes az addig kialakított véleményünkkel – ezt hívják a kognitív disszonancia redukciójának. Így jártam én is a Momentum Mozgalommal.
Talán túlzott optimizmusom miatt, esetleg azért, mert én is húszas éveim végét taposom, de eleinte szimpatikusak voltak a semmiből előkerült fiatalok. Azt gondoltam, hátha belőlük lesz majd az az ellenzéki párt, amelyet végre nem köt gúzsba a pártállami múlt, a korábbi szocialista-liberális kormányok szennyes ügyei és lejárt szavatosságú figurái. Egy új párt, amely fiatalos lendülettel veti bele magát a politikába, de tisztább szívvel és tisztább aggyal, mint a korábban leszerepelt dicstelen utcai mozgalmak, a Hallgatói Hálózat vagy épp a Milla bohócai. Akik a primer hőzöngésnél többet akarnak mondani, és nemcsak hirdetik a párbeszédet, hanem valóban hajlandók is rá. Egy tisztességes ellenzékre ugyanis a kormánynak is szüksége van.
Nem mondhatom, hogy nem volt figyelmeztető jel. Az olimpiaellenes kampányuk idején egy sportközgazdásszal vitáztak arról, hogy megérné-e, ha Budapest adna otthont a játékoknak – színvonalas polgári vitának tűnt, zömében értelmes érvekkel –, de már ekkor ott volt egy csipetnyi árulkodó demagógia. Hajnal Miklós elnökségi tag például érdemi kritikái mellett olyan, csak a pillanat hevében frissnek ható érveket hozott fel, mint hogy az olimpia csak a gazdagok szórakozása lesz, vagy hogy alacsony a kórházi dolgozók fizetése – Marxot szerencsére nem idézett hozzá, s nem váltotta át az összeget sem lélegeztetőgépekre. Nem baj, virágozzék száz virág, gondoltam, legalább hajlandók a konstruktív vitára, a mozgalmi nagyotmondás meg majd csak lekopik róluk.
Ehelyett viszont a cukormáz kopott le gyors ütemben az aláírásgyűjtésük utáni diadalmámorban. Először a stílusuk kezdett el olyan mértékben eldurvulni, hogy már nem tudtam magamnak azzal mentegetni őket, hogy még a hangjukat keresgélik, vagy hogy ellenzékként ez a dolguk. De még igyekeztem annak a számlájára írni, hogy vannak érdekes meglátásaik; radikálisak, nyersek, de ebben nyilván benne van a világszerte gazdasági kutyaszorítóban vergődő fiatalok kamaszos elégedetlensége is.
Aztán gyors egymásutánban kétszer rántotta le a maszkot magáról a mozgalom dédelgetett arca, Fekete-Győr András, de úgy, hogy minden szakmabelinek „kinyílt a társadalom” a zsebében. Első alkalommal a Hír Televízióban mutatta be, hogyan is gondolja azt a bizonyos párbeszédet, valódi konzultációt meg szabad sajtót. Amikor a műsorvezető arról kérdezte, mit szól ahhoz, hogy a Parlament előtti CEU-párti tüntetésen inzultálták a köztévé stábját, Fekete-Győr közölte: most mondaná, hogy „mindenki azt kapja, amit megérdemel”, s hogy a „propaganda-televízió munkatársait érhetik ilyen atrocitások egy ilyen tüntetésen”, ezért ő ezen nem lepődik meg. Ez április elején történt, erre tettek rá egy lapáttal csütörtökön, amikor a Momentum tagjai egyszerűen fogták magukat, és engedély nélkül besétáltak az Origó szerkesztőségébe. Ahogy fogalmaztak, el akartak beszélgetni azzal az újságíróval, aki a róluk szóló anyagokat írja. „Az emberek nevében teszek fel kérdéseket” – mondta a néhány százalékon mérhető leendő párt elnöke, Fekete-Győr a meglepett újságírónak. Ráadásul az erről készült videóban a Momentum a sajtómunkás válaszát megcsonkítva csak a hebegését vágta be, miközben Fekete-Győr arrogáns hangon éppen azzal vádolta az origósokat, hogy a tényeket manipulálva szerkesztik össze. Később a Momentum sajtósa a 444-nek úgy nyilatkozott, volt értelme az akciónak, mert az érintett újságíró „elszégyellte magát”.
Zárójelben megjegyezném: a mozgalom mindezzel akkora öngólt rúgott, hogy még a Fekete-Győrről korábban Egy magyar fiatal, akitől megijedt az egész Orbán-kormány címmel szerelmi vallomásba hajló cikket közlő Index is elmarasztalóan írt a jelenetről.
Az egész szerkesztőségi látogatás dinamikája emellett számomra aggasztóan hasonlít egy másik videós esetre. Emlékezetes, a csütörtöki Momentum-járás során Fekete-Győr közölte, hogy „sosem kellett volna idejönnie, ha nem ez a helyzet az Origo körül”, de reméli, az ott dolgozóknak megszólal a lelkiismeretük. Egyszóval a politikuspalántát az újságírók lelki üdvéért való aggodalom kényszerítette a betörésre és az engedély nélküli videózásra. Hasonló féltés és mentő szándék szorította a nagydarab csecsen üzletembert, Magomed Daszajevet, amikor Komáromy Gergő aktivistát kereste meg, hogy „elbeszélgessen vele” azt követően, hogy a fiatalember festékkel öntötte le a Szabadság téri szovjet emlékművet. Magomed azt mondta, egyeseket nagyon megsértett az aktivista, olyanokat, akik nem riadnak vissza a fizikai erőszaktól sem, ezért jobb, ha elszégyelli magát, és videón bocsánatot kér. Komáromy ennek eleget is tett.
Természetesen Fekete-Győrék fizikailag nem fenyegették meg az újságírót – a Magyar Nemzetnek ellenben úgy nyilatkoztak, hogy kormányon a teljes közmédia beszántását tervezik, s vélhetőleg az általuk propagandaoldalnak nevezett Origóval sem bánnának kesztyűs kézzel. Még jó, hogy Fekete-Győr egérutat kínált az origósoknak, mondván: közülük az újságírók talán még menthetők.
Részemről ez a tegnapi eset volt az a pont, ahol a Momentum végleg leírta magát. Be kellett látnom, hogy a jövő reménységeinek indult fiatalok politikai kultúrája megegyezik egy csecsen kismaffiózóéval. Majd felnőnek, gondoltam januárban. Nem egészen így képzeltem.
Talán túlzott optimizmusom miatt, esetleg azért, mert én is húszas éveim végét taposom, de eleinte szimpatikusak voltak a semmiből előkerült fiatalok. Azt gondoltam, hátha belőlük lesz majd az az ellenzéki párt, amelyet végre nem köt gúzsba a pártállami múlt, a korábbi szocialista-liberális kormányok szennyes ügyei és lejárt szavatosságú figurái. Egy új párt, amely fiatalos lendülettel veti bele magát a politikába, de tisztább szívvel és tisztább aggyal, mint a korábban leszerepelt dicstelen utcai mozgalmak, a Hallgatói Hálózat vagy épp a Milla bohócai. Akik a primer hőzöngésnél többet akarnak mondani, és nemcsak hirdetik a párbeszédet, hanem valóban hajlandók is rá. Egy tisztességes ellenzékre ugyanis a kormánynak is szüksége van.
Nem mondhatom, hogy nem volt figyelmeztető jel. Az olimpiaellenes kampányuk idején egy sportközgazdásszal vitáztak arról, hogy megérné-e, ha Budapest adna otthont a játékoknak – színvonalas polgári vitának tűnt, zömében értelmes érvekkel –, de már ekkor ott volt egy csipetnyi árulkodó demagógia. Hajnal Miklós elnökségi tag például érdemi kritikái mellett olyan, csak a pillanat hevében frissnek ható érveket hozott fel, mint hogy az olimpia csak a gazdagok szórakozása lesz, vagy hogy alacsony a kórházi dolgozók fizetése – Marxot szerencsére nem idézett hozzá, s nem váltotta át az összeget sem lélegeztetőgépekre. Nem baj, virágozzék száz virág, gondoltam, legalább hajlandók a konstruktív vitára, a mozgalmi nagyotmondás meg majd csak lekopik róluk.
Ehelyett viszont a cukormáz kopott le gyors ütemben az aláírásgyűjtésük utáni diadalmámorban. Először a stílusuk kezdett el olyan mértékben eldurvulni, hogy már nem tudtam magamnak azzal mentegetni őket, hogy még a hangjukat keresgélik, vagy hogy ellenzékként ez a dolguk. De még igyekeztem annak a számlájára írni, hogy vannak érdekes meglátásaik; radikálisak, nyersek, de ebben nyilván benne van a világszerte gazdasági kutyaszorítóban vergődő fiatalok kamaszos elégedetlensége is.
Aztán gyors egymásutánban kétszer rántotta le a maszkot magáról a mozgalom dédelgetett arca, Fekete-Győr András, de úgy, hogy minden szakmabelinek „kinyílt a társadalom” a zsebében. Első alkalommal a Hír Televízióban mutatta be, hogyan is gondolja azt a bizonyos párbeszédet, valódi konzultációt meg szabad sajtót. Amikor a műsorvezető arról kérdezte, mit szól ahhoz, hogy a Parlament előtti CEU-párti tüntetésen inzultálták a köztévé stábját, Fekete-Győr közölte: most mondaná, hogy „mindenki azt kapja, amit megérdemel”, s hogy a „propaganda-televízió munkatársait érhetik ilyen atrocitások egy ilyen tüntetésen”, ezért ő ezen nem lepődik meg. Ez április elején történt, erre tettek rá egy lapáttal csütörtökön, amikor a Momentum tagjai egyszerűen fogták magukat, és engedély nélkül besétáltak az Origó szerkesztőségébe. Ahogy fogalmaztak, el akartak beszélgetni azzal az újságíróval, aki a róluk szóló anyagokat írja. „Az emberek nevében teszek fel kérdéseket” – mondta a néhány százalékon mérhető leendő párt elnöke, Fekete-Győr a meglepett újságírónak. Ráadásul az erről készült videóban a Momentum a sajtómunkás válaszát megcsonkítva csak a hebegését vágta be, miközben Fekete-Győr arrogáns hangon éppen azzal vádolta az origósokat, hogy a tényeket manipulálva szerkesztik össze. Később a Momentum sajtósa a 444-nek úgy nyilatkozott, volt értelme az akciónak, mert az érintett újságíró „elszégyellte magát”.
Zárójelben megjegyezném: a mozgalom mindezzel akkora öngólt rúgott, hogy még a Fekete-Győrről korábban Egy magyar fiatal, akitől megijedt az egész Orbán-kormány címmel szerelmi vallomásba hajló cikket közlő Index is elmarasztalóan írt a jelenetről.
Az egész szerkesztőségi látogatás dinamikája emellett számomra aggasztóan hasonlít egy másik videós esetre. Emlékezetes, a csütörtöki Momentum-járás során Fekete-Győr közölte, hogy „sosem kellett volna idejönnie, ha nem ez a helyzet az Origo körül”, de reméli, az ott dolgozóknak megszólal a lelkiismeretük. Egyszóval a politikuspalántát az újságírók lelki üdvéért való aggodalom kényszerítette a betörésre és az engedély nélküli videózásra. Hasonló féltés és mentő szándék szorította a nagydarab csecsen üzletembert, Magomed Daszajevet, amikor Komáromy Gergő aktivistát kereste meg, hogy „elbeszélgessen vele” azt követően, hogy a fiatalember festékkel öntötte le a Szabadság téri szovjet emlékművet. Magomed azt mondta, egyeseket nagyon megsértett az aktivista, olyanokat, akik nem riadnak vissza a fizikai erőszaktól sem, ezért jobb, ha elszégyelli magát, és videón bocsánatot kér. Komáromy ennek eleget is tett.
Természetesen Fekete-Győrék fizikailag nem fenyegették meg az újságírót – a Magyar Nemzetnek ellenben úgy nyilatkoztak, hogy kormányon a teljes közmédia beszántását tervezik, s vélhetőleg az általuk propagandaoldalnak nevezett Origóval sem bánnának kesztyűs kézzel. Még jó, hogy Fekete-Győr egérutat kínált az origósoknak, mondván: közülük az újságírók talán még menthetők.
Részemről ez a tegnapi eset volt az a pont, ahol a Momentum végleg leírta magát. Be kellett látnom, hogy a jövő reménységeinek indult fiatalok politikai kultúrája megegyezik egy csecsen kismaffiózóéval. Majd felnőnek, gondoltam januárban. Nem egészen így képzeltem.