Mintaállam

S mégis, holnap, vagy­is vízkereszt napján, a hagyományok szerint ott is lebontják a karácsonyfákat azoknak a családoknak az otthonában, akik velünk együtt ünnepelték a Megváltó születését. S akik bizony az ország lakosságának csaknem a felét, negyvenkilenc százalékát adják. Kelet-Ázsiában?! Szinte hihetetlen... Még ha nem is ez a koreaiak „ősi”, „történelmi” hitvilága. Érdekes azonban, hogy pont ebből az országból érkezett karácsony előtt jelentés arról, hogy mégsem építették fel újra (!) az Észak-Korea bosszantására használt, határ menti „karácsonyfát”. Ez a fa persze tulajdonképpen nem is fa… Hanem egy acéltorony! Az ünnepi szezonban évtizedek óta színes égőkkel, a tetejét pedig nagy kereszttel díszítették fel. Mivel azonban mostanság – ismét! – elég feszült a helyzet, az acéltorony díszítését október végén biztonsági okokból elbontották.

A bosszantani kívánt szomszéd, Észak-Korea pedig egy mintaállam: elrettentő példa… Amelyre nekünk, a szovjet blokkból, a Varsói Szerződés, a KGST, a szocialista diktatúrák romjai alól nagyjából huszonöt (vagy talán ma már huszonhat is lehet az...) esztendeje szabadult országokban különös éberséggel kell odafigyelnünk. Mert Észak-Korea mintaállamisága éppen abban áll, hogy megmutatja, hogy mi minden lehetett volna – mi minden jöhetett volna még – itt nálunk is, ha nincs ötvenhat, ha nincs nyolcvankilenc, ha nincs rendszerváltás, ha nincs Nagy Imre, ha nincs Tóth Ilona, ha nincsenek a Corvin köziek, ha nincs lakiteleki találkozó, ha nincs Ellenzéki Kerekasztal – és sorolhatnánk még...

Az elrettentő példákat pedig nagyon is érdemes szem előtt tartani. Már csak azért is, mert világosan jelzik nekünk, hogy egészen pontosan mi az, amit nem akarunk, hogy valaha is visszatérjen ezekbe a térségekbe, régiókba. Mert bizony, akkor karácsonyfánk, de még csak acéltornyunk sem lenne, amit vízkeresztkor lebonthatnánk.