Mint a mókus

Meg persze a Mint a mókust is eldaloltuk néha, igazolván, hogy az úttörőnél nincs vidámabb és boldogabb az Úr ege alatt. És persze szinte kivétel nélkül a paradicsomba, Csillebércre vágytunk. Az úttörőtáborba.

Tudós könyvek és internetes portálok szikáran azt írják – nem érzik bennük és nem is hiányzik belőlük a kor levegője –, a csillebérci úttörőtábor Budapest XII. kerületében, a Budai-hegyekben helyezkedik el, 46,5 hektáros erdős-ligetes területen. A terület elnevezése az 1847-es németes név megváltoztatása után Csilebérc lett, egy „l”-lel, a Budai-hegyek mondabeli tündérének, „Csilének” nevéből. Később, bizonyára jó szándékú „javítás” igyekezetében írta át valaki csillére.

Alexits György kulturális államtitkár 1947-ben javasolta egy komplexum, valamint egy gyermekvasút megépítését az úttörők számára. A Magyar Dolgozók Pártja 1948-ban eldöntötte, hogy létrehozza az Úttörő Köztársaságot és az Úttörővasutat is. A megvalósításra 1948 áprilisában hatvan napot kapott a főváros műszaki ellenőre, ami természetesen kevésnek bizonyult úgy, hogy sem elegendő munkaerő, sem építőanyag nem állt rendelkezésre. Végül az MDP teljes vezetése közbenjárt, hogy önkéntes brigádok társadalmi munkájával felépüljenek a lakó- és kiszolgálóbarakkok, és megfeszített munka eredményeként kerülhetett sor az átadásra. Három terméskőből és vörösfenyőből készült kőház épült fel a táboron belül, egészségházat is létesítettek, valamint konyhát az egyhetes turnusokban egymást váltó csoportok étkeztetésére. Épült posta is, ahol a pajtások adták a szolgálatot, a szórakozásról pedig szabadtéri színpad, illetve több neves fellépő gondoskodott. És persze évtizedeken át harsogott a „Mint a mókus fenn a fán…” Az ünnepélyes átadásra 1948. július 31-én Rákosi Mátyás pártfőtitkár, Gerő Ernő közlekedési miniszter és Dinnyés Lajos miniszterelnök is felballagott a hegyre. 1950-re már majdnem teljes kapacitással üzemelt a tábor. Egy november 7-i ünnepségen, melyet a ma már nem létező Marx moziban tartottak – több VII. kerületi iskola számára itt rendezték az állami ünnepségeket –, egy osztálytársam megnevettetett. Eléggé el nem ítélhető módon, éppen a szovjet himnusz alatt viselkedtem úttörőhöz méltatlanul, és mert ezt észre is vette az iskola úttörővezetője, rapid úton kizártak az úttörők nagy családjából. Utólag persze elismerem, tényleg nem szép dolog bármely ország himnusza közben nevetni. Mondanom sem kell, nem esett jól, hogy megfosztottak úttörőnyakkendőmtől. Csak megemlítem, az éber úttörővezető még él, mostanában a környékbeli zsinagógában szoktam látni – nyakkendő nélkül. És talán még mindig azt hiszi, az ellenség még ma sem alszik.

Csillebércen vagy a hűséges pártkatonák gyermekei táboroztak, vagy tanulásuk, közösségi munkájuk jutalmául kerülhettek be a gyerekek. Én tehát soha nem nyaraltam ott, igaz, soha nem voltam éltanuló. A pihenés, a játék és a szórakozás mellett szocia­lista ideológiai alapokon nyugvó fejtágításban részesültek a pajtások.

1970 után idősebb haverjaimmal többször felautókáztunk a budai hegyekbe, ilyenkor nem mulasztottuk el kívülről meggusztálni a csillebérci úttörőtábort is. Bennünk akkor már hevesen dúlt a Nyugat-imádat, így igencsak érthetetlen volt számunkra, hogy mások számára mitől tud olyan vonzó lenni az a háromszögletű piros textildarab. Bár manapság, ahogy vénülök, egyre jobban kezdem érteni a gyerekeket. Ráadásul nekünk, kívülállóknak, fogalmunk sem volt az úttörőtudat összetartó erejéről, ezért aztán a későbbi, „jópajtásoknak” járó jutalmazásokból, osztozkodásokból is kimaradtunk.

1968-tól a KISZ lett az úttörőtábor gazdája, a szocialista államapparátus egyik zsebéből a másikba tette át a tulajdonjogot. A rendszerváltáskor nem készült államháztartási leltár, így fordulhatott elő aztán, hogy a privatizációban is lelkes KISZ a nem kevésbé lelkes Magyar Úttörők Szövetségének „ajándékozta” a komplexumot. Az eltelt több mint két évtizedben sem vált világossá, hogy valójában hogyan szállt át a tulajdonjog a Magyar Államról a Magyar Úttörőszövetségre. Perek sora kezdődött. A szocialista demokratizmus jegyében működő MSZMP-ből vérdemokrata MSZP lett, s a bűvköréhez tartozó volt úttörőpajtások és KISZ-fiatalok, később derék elvtársak tökéletesen átlátták a rendszerváltáskor kialakult zavaros helyzetet.

A tábor Csillebércen ma is áll, de már nem a dolgozó nép gyermekeit szolgálja. Többször is korszerűsítették, a neve sem a régi: Csillebérci Ifjúsági és Szabadidő Központ. Az Úttörővasút meg Gyermekvasút lett.

S a régi nóta már nem népszerű, egyszerűen elaludt a csillebérci fák alatt. A mókusok ükunokái még megvannak.