Ruva Pál Sándor

Vélemény és vita

Mindenki lakjon jól!

A címben foglalt óhaj az emberiséget azóta foglalkoztatja, amióta világ a világ.

Bár a kiválasztott, híressé vált szakember meghirdetette programját, amely szerint „Minden gyermek lakjon jól”, felmerül a kérdés: mi lesz a családdal? Csak a gyerekeket mentsük meg az éhhaláltól? A szegénységben élő felnőttekkel és szülőkkel, nagyszülőkkel mi legyen? Értem: azokat várja a közmunka.
Pedig a Szentírás szerint Isten mindenkit – legyen bal- vagy jobboldali – egyformának teremtett jogaiban és esendőségében egyaránt.

A minap volt szerencsém Békés megyébe, a Viharsarokba, Újkígyósra látogatni. A régi templomban a misén egyformák voltunk, ha csak rövid időre is, hiszen egyszerre mondtuk az imát, a könyörgést, és az áldást is egyszerre kértük Istentől. S mindezekért a rituálé szerint egyszerre térdeltünk és álltunk fel, kivéve a mozgásukban korlátozottakat, akik kicsit megkésve ugyan, de szintén letérdeltek és felálltak a rend szerint. A keresztet is szociális hovatartozás nélkül, szinte egyszerre vetettük magunkra.

Ha a templomban egyformák vagyunk, akkor a templomon kívül vajon miért nem?
Az Öreg utca látványa, és az ott élők haldoklása teljesen kétségbeejtett. Ez az utca az én gyermekkoromban tiszta volt, szépen meszelt, karbantartott kis házaival véste magát bele az emlékezetembe. De hol vannak már azok a csodás reggelek, amikor szinte egyszerre tódultunk mi, gyerekek az iskolába, ugyanúgy, mint kicsit korábban a disznók kondája, majd az elmaradhatatlan reggeli tehénfejés után a tehenek és üszők, bikák csordája a nagy legelőre. Akkoriban a megye minden falujának, településének megvoltak a maga szegényei, akiket eltartott az adott település. No nem csak úgy Isten nevében: az Öreg utca végében, főleg a zugban lakó szegény családok reggelente, sőt már hajnalonként elindultak, ki a vasúthoz, ki a földekre mint napszámosok, ki a házakhoz mint cseléd, dolgozni. Az idősebbek, mint Fáni néni, a könnyebb munkákat kapták, a férfiak, mint például a Fáni néni mellett lakó divatos Jóska és a sarkon lakó Khuli, vagy a danolós Pista mellett lakó Kóka, meg Tutuka anyja, Pisze, Kóka felesége, egyszerre jártak tapasztani a gazdákhoz, vagy vályogot vetni, ólat vagy istállót építeni, vagy kertet kapálni, de még a házak építésénél is segédkeztek. Máskor az istállókat tapasztották, takarították, tartották rendben, de volt erdőtakarítás, favágás, kinek mi jutott. Voltak köztük, akik a hátukra vették a drótos ládát, ők voltak az edényfoltozók, tepsikészítők. Voltak a köszörűsök – és még sorolhatnám. Fáni néni veje, a menekült Miska erdélyi cigány volt, és üveg fényképkereteket készített magas művészi fokon, de minden más munkát is elvállalt, mint egy polihisztor. Apánknak a kovácsszakma ismerete végett a békéscsabai vasútnál volt megbecsült munkahelye. A cigányfúró-készítés és vasútitalpfa-sínszegek készítőjeként a vasút karbantartásához szükséges szerszámkészítés volt a fő feladata. A megye vasúthálózata édesapánk és a fiútestvéreim nélkül nem is működött volna. De a szegények közül kerültek ki a sintérek és a szappanfőzők is, és az alantasabb feladatokat is a szegények végezték el a faluban és a megyében. Mondhatjuk, hogy az egész ország területén így működött ez. Ezekre a napszámosokra és cselédekre igényt tartottak a gazdák, sőt nemcsak rájuk, de még a gyermekeikre is, ezért ellátták őket nap mint nap főznivalóval és még tüzelővel is. Akkor minden család jóllakott, mert másképpen a Ratkó-korszakban született gyerekek, mint jómagam is, elpusztultak volna. De a mi falunkban erről gondoskodtak a jó gazdák, a teljesség igénye nélkül említem néhányukat: Pallér gazda, Zsótér gazda, Harangozó gazda, Csatlós gazda, Rozsnyai gazda, Lukoviczki gazda, Szamosvári pékmester, Tóth Pista és Bajusz Pali bácsi vegyeskereskedők. Marsi Pali, az én drága jó keresztapám, aki minden disznóvágáskor egy nagy fonott kosár disznótorossal állított be hozzánk. Egész évben, de főleg télen ügyelt arra, hogy ne aludjon ki a tűz a kemencénkből és a sparheltunkban. De majdnem minden gazda keresztkomaságot vállalt szegény családoknál, hogy neve legyen a gondoskodásának. Akkor bizony ők voltak a falu szociális munkásai és mentorai, de hangsúlyozom, nem csak Isten nevében, hanem a munka fejében.
Most mi az akadálya ennek?

Itt lenne az ideje, hogy a szegénységnek a szociális földosztással vessenek véget, legalábbis vidéken – ha megelőznénk, hogy lopnia kelljen a szegény embernek, megszűnne a kirekesztés és az előítélet.
Minden gyermek lakjon jól! – így szól a szlogen. Rendben van, én is ezt mondom, de vallom, hogy ne csak a gyerekek lakjanak jól és érezzék jól magukat Isten szabad ege alatt Mária országában, hanem minden rászoruló család és szegény ember lakjon jól. Ezért minden település, falu, község, város tegyen is érte, de az év minden napján, és ne csak négyévenként, a választási kampány idején hangoztassa az elit a jót és szépet!

A miniszterelnök bejelentése szerint hárommilliárdot fordít a kormány a magyar élelmiszeripar fejlesztésére. Hajrá. Ne várjuk meg, hogy a költőnek igaza legyen, és ismét kitántorogjon Magyarországról hárommillió emberünk. Ne engedjük el egymás kezét, mert pusztul a magyar, még ha cigány is.