Mindenhez is

Ma már ott tartunk, hogy aki például egyszer az életében áthajókázott a térdmély falusi kacsaúsztatón egy szép nyári napon a Kalóz–19 jelzésű alumíniumladikkal, már egyenesen ellentengernagynak hiszi magát. S innen már csak egy lépés, hogy ennek megfelelően okoskodjon a kocsmában, a haveri körben az amerikai/orosz csatacirkálók fejlesztésétől kezdve egészen a honvéd folyami flotilla ügyeiig.

De idesorolhatjuk a pultot támasztó sógort-komát is, aki valamikor a hatvanas-hetvenes években szerelt le a páncélosoktól Rétságon, és még mindig abban a hiszemben él, hogy a harckocsihadosztály és az ezer löveg-aknavető az erő valódi szimbóluma, és minden más jelentéktelen.

Az persze fel sem vetődik, hogy a végtelen mennyiségű lőszer meg a kenő- és üzemanyag, a rádió, antenna és millió más kellék miként, hol készült, és legfőképp mennyi pénzbe került, vagy hogyan érkezett meg a raktárból ehhez az erőhöz. Egy a lényeg, hogy amikor ők lőttek, na, ott semmi nem maradt.
Igaz, ellenség sem akadt, aki visszalőjön, mert az egész csak gyakorlat volt.

Természetesen a volt honvédnek akad gazdagon igazsága.  Például amikor  azt állítja, hogy az ő idejében a T–55-ös, T–72-es, az aknavető meg az 1944-ben bevezetett Vécsey-kézigránát volt a tuti. S ez tényleg a valóság, akkor ők és ott a legjobb felszereléssel, s ami ugyanilyen fontos, becsülettel és őszintén védték a hazát az ellenségtől. S ez tiszteletre méltó, de mégis csak igaz: annak idején. Mert ez a kor elmúlt. Csak egy példa: Putyin sem harckocsihadosztályokkal vette el a Krímet, hanem különleges alakulatokkal.

A düledező zsebtábornokoknál nagyságrendekkel rosszabbak azonban azok, akik valóban tisztként szolgáltak a néphadseregben, majd az újjáalakult Magyar Honvédségben – s a múlt alapján nyilatkoznak a jelenről, jövőről. Teszem azt például tüzér alezredesként szereltek le, és meggyőződéssel hiszik magukat tábornoknak, továbbá hogy a nyugdíjazásuk óta eltelt tíz-tizenöt-húsz esztendőben ők csak okosabbak – és talán szebbek is – lettek. S ez a Napnál is világosabb tény feljogosítja őket arra, hogy a tűzszerészettől kezdve a hadseregszervezésen és logisztikán át a helikopter- és vadászgépbeszerzésen keresztül a katonák étkeztetéséig akármiről, azonnal, a legmagasabb szinten legyenek képesek nyilatkozni, írni bármilyen felületen. Mindezt tudományos fokozat, képzettség híján.

Tán még ahhoz is konyítanak, hogy milyen klarinét kell a központi zenekarnak, hogy az induló pattogóbban, lelkesítőbben szóljon.

A józan paraszti logika szerint annál gyanúsabb valaki, minél több területen tartja magát szakértőnek. Egy vonal (legyen az civil vagy katonai) lefedése sem szimpla mutatvány, kettőé már szinte lehetetlen, soké pedig nem hihetetlen, hanem hiteltelen. Azaz aki öt perccel ezelőtt a hortobágyi tűzszerész-tragédiáról közölte a tutit, előtte két nappal a forgószárnyasok felújításáról értekezett, és azelőtt egy héttel a honvédségi bürokráciáról írt oldalakat – nos, az nemcsak hogy gyanús, hanem egyenesen veszélyes.
Durván valahogy úgy, ahogy a klasszikusan tömör és igen mély bölcsességű vicc említi:
– Kovács alezredes, maga mindenhez ért?
– Mindenhez is!