Milyen a jó börtön?

Lehet persze tréfálkozni, hogy az a jó börtön, amelyikben van intimszoba (hazánkban ugyanis nincs), vagy hogy épp a legsötétebb Rákosi-időben és a kora kádárizmusban volt a rabgazdaságokban „pokrócos beszélő”, kinn a szabadban. S nem véletlenül nevezik a két kecskeméti evéeszes körletet parkettás börtönnek: ott ugyanis nem hidegburkolat vagy műanyag van a szerencsésebb elítéltek talpa alatt. Aztán ott volt a Monarchia korában az államfogház, amelyben párbajhősök - mint Krúdy vagy Herczeg Ferenc –, nemzetiségi és szocialista izgatók, továbbá más krakélerek kártyázással, könyvekkel, női látogatók fogadásával és éjszakai mulatozással ölték az időt. Ha az államfogolynak volt pénze, a váci vagy a szegedi fegyházból átrendelt megbízható gyilkosok takarítottak rá, s főztek jeles napokon ünnepi vacsorát. Harta, a mai Állampuszta, Trianonig az ír közvetítőrendszert nemcsak utánozta, de megbízható gazdálkodókat és mesterembereket adott vissza a köznek az ott büntetését töltő falusi alvilágból. (Már a „ferencjózsefi” neoabszolutizmus idején, 1849 után előírták, hogy a politikai foglyokkal szemben a személyzet illedelmesen viselkedjék, igaz, tőlük meg elvárták, hogy szerények legyenek.)

Jó börtön már csak azért sincs, mert, akár a római ergastériumok, akár a magyar vármegyék tömlöcei – mint a ránk maradt metszetek tanúsítják – olyan zsúfoltak voltak, mint egy szardíniásdoboz. S persze volt verés: a felügyelők Vajna Károly Hazai régi büntetések című könyvében többnyire felemelt bottal szerepelnek. Hogy manapság verés ne legyen, erre nagyon figyel a Kínzás Elleni Európai Bizottság (CPT) és az Emberi Jogok Európai Bizottsága (EJEB), nálunk a kilencvenes évek eleje óta rendszeresen vizsgálódnak. A verés a fogvatartottak elitjének privilégiuma lett, s nem pusztán a köztük fennálló hierarchia érvényesítésére, de legalább annyira az unaloműzésre. (Néha azért a személyzet, az őr is beszáll.) A pokol a másik - mondta az egzisztencializmus pápája, Sartre, s 1993 óta honi esetek is elkerülnek az uniós fórumok asztalára.

A legnagyobb és legtöbbet panaszolt baj azonban a túlzsúfoltság, amely miatt elmarasztaló európai bírósági megállapítás esetén államunk komoly összegeket fizet a pereskedő raboknak. A zsúfoltság ellen nyolc új büntetőintézet építése indul be: ebből hét az ország leszakadó, keleti részére kerül. Cigánybűnözés és börtönépítés összefüggéseiről, bár sejtéseink vannak, az adatok hiányoznak: marad az uniós kényszer, hogy nagy beruházásokkal teremtsünk emberibb viszonyokat.

A rendszerváltás után az Országos Kriminológiai Intézet állásfoglalása leszögezte, hogy „a bűnügyi statisztika legutóbb a szocializmus idején, 1971 és 1989 között vette számba külön a cigány bűnelkövetőket. Ezt ma már az adatvédelmi jogszabály nem teszi lehetővé”. A személyes adatok védelme jegyében az 1992. évi LXIII. Tv. az etnikai hovatartozást mellőzi. Az európai gyakorlatnak megfelelően Németországban és Nyugat-Európában a migránsok bűnözését - az etnikai hovatartozás mellőzésével vagy bonyolult körülírásával – a bűnüldöző szerveknek tehát nagyon nehéz követni. Külföldiek - mondja nagyvonalúan a statisztikus azokra, akik közülük frissen börtönbe kerülnek. Ez tág jogi keretet jelent, hiszen mindazok külföldi fogvatartottaknak számítanak, akik nem rendelkeznek az adott ország állampolgárságával.

Ostobaság a nyugatiak részéről, hogy mesterséges kötelékek által hazugságokba keverednek, s kormányzati szinten tagadják a migránsbűnözést, s ezért érdemes számba venni az érintett országok börtönstatisztikáit. A 2016-os adatok szerint a börtönnépességben a külföldiek aránya Ausztriában 50,9, Görögországban 54,7, Hollandiában 23,2, Németországban 27,1, Olaszországban 33,6 százalékot tett ki. Luxemburgban az arány 72,2, Svájcban 73 százalék, s mint hírlik, a svájci börtönrendszert a közeljövőben a migráció szabályozására kívánják felhasználni. Ott talán még a leghevesebb demokraták is megértették, hogy mielőbb konszolidált viszonyokat kell teremteni.

Van egy furcsa börtönzaj - írja a chilei író, Roberto Bolano -, ami a rabok számára érthető, de a kívülállók és a hatósági emberek számára nem. Ők is a társadalom tagjai, de történetük egész más síkon játszódik le, mint a miénk. Történelmen kívül élnek. Ők tudják, hogy a börtön rettenetes, hogy ott csapódik le minden, ami gonosz, s hogy mennyire értelmetlen megkérdezni: milyen is a jó börtön.