Migránsok

Orbán Viktor kijelentése, miszerint nem kérünk a gazdasági bevándorlókból, olyan dühöt váltott ki az ellenzékből, mintha nem Cohn-Bendit mondta volna korábban, hogy a multikulturális társadalom kemény, gyors, kegyetlen, s vannak a bevándorlással nyerők és a modernizációval veszítők. Utóbbiak közé tartoznak a befogadó társadalom szegényei.

Megjegyzem, ha a békés együttélés nem lenne illúzió, akkor a debreceni befogadóintézet lakóit tárt karokkal várhatnák akár a Lipótvárosban is, mondván, minden liberális családba be kell fogadni egy menekültet.

A magyar Helsinki Bizottság a rossz magyarországi bánásmódról panaszkodik, de egy szóval sem említi, hogy milyen nagy üzlet egyfelől az emberkereskedelem, másfelől az államilag dotált menekültügy: a németek a karitatív szervezeteket is beleértve egyenesen migrációs nagyiparról beszélnek. Nyugati becslések szerint az embercsempészek háromezerötszáz-hétezer eurót is elkérnek ügyfeleiktől, ezerkétszáz egy hamis útlevél, négyszáz a jogosítvány ára. Az Ezadeen szellemhajóra felzsúfolt migránsok után a nyomozók becslése szerint két és fél millió eurót zsebeltek be a csempészek, majd Itália partjainál automata-kormányzásra állítva sorsára hagyták a hajót és utasait. S itt van a furcsaság. A migránsoknak van pénzük. Egy-két millió forintnyi összeget sem a líbiai partokon ténfergő szegény arab, sem egy segélyen élő koszovói albán nem tud összeszedni.

Nyugat-Európába olyan emberek és családok igyekeznek, akik meggyászolják ugyan otthagyott otthonukat, de nem feltétlenül fegyveres erőszak vagy politikai üldöztetés miatt hagyták el azt. Kétségtelen, kegyetlen vállalkozás olyan országokban élni, amelyekben hosszú időre lezárultak a gazdaság felfutásának perspektívái. De nem ugyanilyen udvariatlan és goromba a sors a kelet-európai polgárokkal? Az unió tele van fiataljainkkal, akár itthon maradnak, akár nem, az elitek által felvázolt perspektívákat fatális tévedésnek, blöffnek érzik. Céltalan nemzedék a történelem célkeresztjében. Miért éppen a migráns áll a viták középpontjában? Miért rá van szükség Európában?

Miért nem gondolunk ugyanilyen karitatív hévvel az orosz–ukrán konfliktus kárvallottjaira? Ott már egymillió körül van az otthonukat elhagyók száma. A jugoszláv testvérháború során hazánk majd hetvennégyezer embernek adott védelmet, s nem tudhatjuk, milyen menekültáradat indulna meg nyugat felé, ha az orosz-ukrán konfliktus polgárháborúba torkollna.

Az „ukrán politikai nemzethez” való tartozás kierőszakolása lényegében a kisebbségek jogainak felszámolását jelenti. Ukrán nacionalisták fenyegetik az ortodox papokat, templomaikra támadnak, s Kijevben a zsidók is fenyegetve érzik magukat, és nem tudhatjuk, hogy a kiszámíthatatlanná vált gyilkos indulatok mikor csapnak föl Kárpátalján.

Gorbacsovot sokféleképp megítélhetjük, de kétségtelen, hogy épeszű volt. A Spiegelnek adott interjúban bírálta az Oroszországot sújtó szankciókat, s azt mondta, hogy a Nyugat magatartása akár egy egész Európát lángba borító háborúhoz vezethet. Annak a világnak, amelynek létrejöttében olyan nagy s nem éppen hálás szerepe volt, vége. S furcsa módon, az új cirkuszi porondon éppen egy magyar miniszterelnöknek kell kötéltáncosként egyensúlyoznia a német kancellár és az orosz elnök között.