Vélemény és vita
Mi végre lett divat ismét fasisztázni?
Egymással is versenyt futva fasisztázzák, nácizzák, antiszemitázzák a miniszterelnököt és a kormányt a balliberális oldal veteránjai
Nem lehet nem észrevenni, nem lehet nem komolyan venni e sértő és igaztalan vádak szaporodását – még akkor sem, ha sokszor politikai zombik gyűlölködő száját vagy a melegfelvonuláson szelfiző honatyák vagy -anyák (vagy kit tudja már mik?) ajkait hagyják el a nevetséges és artikulálatlan stigmák. De mégis, mi oka lenne az ellenzéknek, pontosabban egy részének ezt a kártyát újra előhúzni pont most?
Adódik is a szemlélődő polgár természetes kérdése: miért szaporodtak el az olyan szidalmak, melyek már az ezredfordulóra, Csurka István és Orbán Viktor lehetséges frigyét vizionálva is bumerángként pattantak vissza a köpködők fejére? Mi értelme ennek a lejárató kampánynak?
Bokros Lajos, aki elkezdte a sort, nem buta ember. Vannak fura dolgai, mint minden politikai kalandornak, de neki is nagyon jól kell tudnia, hogy kijelentésével, miszerint „Orbán fasiszta”, nem nagyon fogja a Fidesz-szavazókat eltántorítani, és a bizonytalanok sem veszik túlzottan komolyan. Sőt, ahogy Tamás Gáspár Miklós is megírta, igazából politikai szempontból mindez stratégiai hiba, mindamellett, hogy nem is igaz.
Azután jött a jobb napokat látott, mégis nagy befolyással rendelkező Lendvai Ildikó, és azt merte leírni, hogy Hollik István „egy két lábon járó zsidólista”, amit ugyan nem nagyon tudunk komolyan venni. De mégis! Ahogy az utána sorba álló örök megmondó Szanyi Tibort sem, aki „antiszemita disznónak” nevezte a miniszterelnököt egy gyengébb, vagy éppen jobb pillanatában.
És ha mindez nem lett volna elég, Kunhalmi Ágnes a Pride kapcsán merengett el a kormányzat és az állam minőségén. Amolyan politológia közhelyekkel, és végül meghozza azt az utólagosan teljesen okafogyott ítéletét, hogy az a kormány, amely különbséget tesz a homo- és a heteroszexuálisok közt, az „bátran nevezhető fasisztának”. Bár teljesen érthetetlen mindez annak tükrében, hogy a melegfelvonuláson az történt, amit a szervezők akartak.
Végül a racionálisabb képet erősítendő, a HVG online is beállt a sor végére. Lévai Júlia vezércikkében árnyalta azzal a megismételt stigmát, miszerint nem a kormányzatot, nem is Orbán Viktort, hanem a rendszert nevezte fasisztának.
Nos, kár is belemenni ezen a szinten abba az ideológiai, történelmi és filozófiai vitába, miszerint mi a különbség a fasizmus, a nácizmus és az antiszemitizmus közt. Mert van. De ez most azért is mellékes, mert a stigmatizáló kampány során teljesen összemosták a szereplők a jelentéstartalmakat. A lényeg a bűzös leheletű ocsmány lejáratás. A karaktergyilkosság kísérlete – amelyről ugyan az elmúlt évtizedekben bebizonyosodott, hogy teljesen igaztalan és hasztalan is egyben.
Mégis, valószínűleg tovább sokasodnak az effajta megszólalások. Mi oka lehet akkor mindennek?
Szerintem két válasz is létezik.
A talán a fontosabb, hogy minden jel arra mutat, valóban „forró ősz” elé nézünk. Hogy az ellenzék egy része, a Gulyás Mártonok, a Juhász Péterek, a momentumosok, no meg az LMP-sek, a „gyurcsányisták”, és úgy tűnik, hogy a szocialisták egy része is komolyan készül arra, hogy szeptembertől polgári engedetlenségi akciókat fog szervezni az utcákon. A polgári engedetlenség intézménye, azaz a fennálló renddel szembeni törvénysértéseknek pedig igazán az ad morális (esetleg halvány jogi) alapot, ha a rendszer nem demokratikus, ha a jogállamot sérti a kormányzás gyakorlata. Egyszerűbben: ha a miniszterelnök feltételezhetően fasiszta, antiszemita stb.
Tehát a „fasisztázó” kampánnyal nem Orbán Viktor személyét vagy kormányát akarják az óbégatók koptatni, hanem előkészíteni az őszre tervezett polgári engedetlenségi akciók morális táptalaját.
A másik, a „fasisztázók” számára talán nem is mindig tudatos ok az lehet, hogy mégiscsak frusztráló nekik az az érzés, hogy azzal a Jobbikkal működnek most már egyre gyakrabban együtt a balliberális politikai szereplők (a politikusoktól az értelmiségen és a médián át egészen a celebvilág szintjéig), amelyre néhány éve még ők maguk mondták jogosan, vagy jogtalanul, hogy fasiszta és antiszemita. Így, egyrészről Orbán Viktor fasisztázásával igyekeznek elfeledtetni a Jobbik fekete múltját, másrészről a saját lelkiismeretüket is csitítgatják.
Adódik is a szemlélődő polgár természetes kérdése: miért szaporodtak el az olyan szidalmak, melyek már az ezredfordulóra, Csurka István és Orbán Viktor lehetséges frigyét vizionálva is bumerángként pattantak vissza a köpködők fejére? Mi értelme ennek a lejárató kampánynak?
Bokros Lajos, aki elkezdte a sort, nem buta ember. Vannak fura dolgai, mint minden politikai kalandornak, de neki is nagyon jól kell tudnia, hogy kijelentésével, miszerint „Orbán fasiszta”, nem nagyon fogja a Fidesz-szavazókat eltántorítani, és a bizonytalanok sem veszik túlzottan komolyan. Sőt, ahogy Tamás Gáspár Miklós is megírta, igazából politikai szempontból mindez stratégiai hiba, mindamellett, hogy nem is igaz.
Azután jött a jobb napokat látott, mégis nagy befolyással rendelkező Lendvai Ildikó, és azt merte leírni, hogy Hollik István „egy két lábon járó zsidólista”, amit ugyan nem nagyon tudunk komolyan venni. De mégis! Ahogy az utána sorba álló örök megmondó Szanyi Tibort sem, aki „antiszemita disznónak” nevezte a miniszterelnököt egy gyengébb, vagy éppen jobb pillanatában.
És ha mindez nem lett volna elég, Kunhalmi Ágnes a Pride kapcsán merengett el a kormányzat és az állam minőségén. Amolyan politológia közhelyekkel, és végül meghozza azt az utólagosan teljesen okafogyott ítéletét, hogy az a kormány, amely különbséget tesz a homo- és a heteroszexuálisok közt, az „bátran nevezhető fasisztának”. Bár teljesen érthetetlen mindez annak tükrében, hogy a melegfelvonuláson az történt, amit a szervezők akartak.
Végül a racionálisabb képet erősítendő, a HVG online is beállt a sor végére. Lévai Júlia vezércikkében árnyalta azzal a megismételt stigmát, miszerint nem a kormányzatot, nem is Orbán Viktort, hanem a rendszert nevezte fasisztának.
Nos, kár is belemenni ezen a szinten abba az ideológiai, történelmi és filozófiai vitába, miszerint mi a különbség a fasizmus, a nácizmus és az antiszemitizmus közt. Mert van. De ez most azért is mellékes, mert a stigmatizáló kampány során teljesen összemosták a szereplők a jelentéstartalmakat. A lényeg a bűzös leheletű ocsmány lejáratás. A karaktergyilkosság kísérlete – amelyről ugyan az elmúlt évtizedekben bebizonyosodott, hogy teljesen igaztalan és hasztalan is egyben.
Mégis, valószínűleg tovább sokasodnak az effajta megszólalások. Mi oka lehet akkor mindennek?
Szerintem két válasz is létezik.
A talán a fontosabb, hogy minden jel arra mutat, valóban „forró ősz” elé nézünk. Hogy az ellenzék egy része, a Gulyás Mártonok, a Juhász Péterek, a momentumosok, no meg az LMP-sek, a „gyurcsányisták”, és úgy tűnik, hogy a szocialisták egy része is komolyan készül arra, hogy szeptembertől polgári engedetlenségi akciókat fog szervezni az utcákon. A polgári engedetlenség intézménye, azaz a fennálló renddel szembeni törvénysértéseknek pedig igazán az ad morális (esetleg halvány jogi) alapot, ha a rendszer nem demokratikus, ha a jogállamot sérti a kormányzás gyakorlata. Egyszerűbben: ha a miniszterelnök feltételezhetően fasiszta, antiszemita stb.
Tehát a „fasisztázó” kampánnyal nem Orbán Viktor személyét vagy kormányát akarják az óbégatók koptatni, hanem előkészíteni az őszre tervezett polgári engedetlenségi akciók morális táptalaját.
A másik, a „fasisztázók” számára talán nem is mindig tudatos ok az lehet, hogy mégiscsak frusztráló nekik az az érzés, hogy azzal a Jobbikkal működnek most már egyre gyakrabban együtt a balliberális politikai szereplők (a politikusoktól az értelmiségen és a médián át egészen a celebvilág szintjéig), amelyre néhány éve még ők maguk mondták jogosan, vagy jogtalanul, hogy fasiszta és antiszemita. Így, egyrészről Orbán Viktor fasisztázásával igyekeznek elfeledtetni a Jobbik fekete múltját, másrészről a saját lelkiismeretüket is csitítgatják.