Mi van a tükörben?

A távol-keleti ország kormányfője a katolikus egyházfőnek egy úgynevezett „csodatévő tükröt” ajándékozott, amely fény hatására keresztet vetít a falra. A tárgyat a szigetországban élő keresztények használták az üldöztetés idején, amikor tilos volt a felkelő nap országában a keresztény szimbólumok használata.

Eszembe jutott az a japán legenda, amely szerint Amateraszu Ómikami napistennő három szent tárgyat – a későbbi uralkodói jelvényeket – küldött a japán császári ház alapítójának: egy kardot, egy ékszert és egy tükröt. Ezek ma is az uralkodói hatalom szimbólumai: a kard az erő, az ékszer a gazdagság, a tükör pedig – amelybe nézve megismerhetjük önmagunkat – a tudás jelképe.

Sokáig úgy gondolták, a hatalom legfőbb forrása az erő(szak), aztán a liberális kapitalizmus globálissá válásával a pénz/tőke vette át a vezető szerepet, manapság azonban egyre inkább felértékelődik a tudás. A szellemi tőke. Valójában a három szorosan összekapcsolódik, s bizonyos feltételek mellett bármelyik átalakítható a másikká. De az is tény, hogy a globális világ leggyorsabban fejlődő országaiban (nagyokban és kicsikben egyaránt) a technikai-technológiai fejődés és a gazdasági növekedés ma már legnagyobb részben a versenyképes tudásból és az innovációból származik. Ezért sem érthető, sőt kifejezett tájékozatlanságra és bornírtságra vall, hogy a hazai ellenzéki politikusok és „megmondóemberek” többsége két nap óta azt harsogja, hogy Navracsics Tibor leendő uniós biztos gyenge, súlytalan, komolytalan feladatot kap az Európai Bizottság új elnökétől, aki az oktatás, a kultúra, az ifjúság és az állampolgárság kérdéseivel foglalkozó portfóliót bízza a magyar jelöltre. De mi is a baloldal baja az oktatással, a kultúrával, miért is gyenge, súlytalan ez az uniós feladatkör?

„Nekünk, magyaroknak az a legfőbb bajunk a világban, hogy rólunk mást alig tudnak, mint hogy militaristák vagyunk, és hogy itt terem a csikós, a csárda, a betyár és a gulyás. Ezen nincs sok tisztelni- vagy megbecsülnivaló…” – írta Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudós nyílt levelében több mint fél évszázada, és azt tartotta kívánatosnak, ha minden erőnket az „alkotó, építő munkára fordítjuk, és a kultúra terén próbálunk erősek lenni”. A világhírű magyar kutatót az a Klebelsberg Kuno kultuszminiszter hívta haza az Egyesült Államokból 1930-ban (hogy a szegedi egyetem professzoraként segítse az ország felemelkedését), aki nyolc évvel korábban miniszteri székfoglaló beszédében a trianoni békediktátum által szétdarabolt, lefegyverzett, gazdasági erőforrásainak többségétől megfosztott Csonka-Magyarország számára a következő jövőképet jelölte meg: „A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá.” Mivel a kultuszminisztériumot tekintette a voltaképpeni honvédelmi tárcának, ezért a Bethlen-kormány tagjaként elérte, hogy a költségvetés átlagosan tíz százalékát kapja.
Klebelsberg felismerését tekintve, amely szerint elsősorban a szellem, a művelődés eszközeivel lehet és kell élet- és versenyképessé tenni egy viszonylag kis népet, nos, ebben csaknem száz év elteltével sincs lényegi változás. A gazdasági jólét és az ennél komplexebb jól lét, „boldogságindex” Európában azokat a hozzánk hasonló vagy kisebb méretű országokat jellemzi, mint a finnek, a svájciak, a hollandok, az osztrákok, amelyek az oktatás-nevelés, az innováció terén kiváló eredményeket érnek el. Fontos megjegyezni, hogy ez nem kampányszerű politika, hanem kormányciklusokon, sőt generációkon át érvényesülő szemlélet és gyakorlat eredménye. Például Karácsony Sándor, a 20. század talán legnagyobb magyar pedagógusa és nemzetnevelő szellemóriása már az 1940-es évek elején irigylésre és követésre méltónak nevezte a finn életformát, mivel „ott már minden megvalósult, ami minálunk még csak vágyálom: nincs analfabétizmus, vannak népfőiskolák, van szövetkezeti mozgalom, demokrácia, jólét, nemzeti gyökerű irodalom és művészet”. Akik ma az európai régió globálisan romló versenyképességének okait kutatják, egyre gyakrabban arra a sommás megállapításra jutnak, hogy kontinensünk lemaradt az oktatás, a tudományos kutatás, az innováció terén mind az Egyesült Államoktól, mind Kínától, Indiától és több más ázsiai országtól. Thomas L. Friedman amerikai újságíró És mégis lapos a Föld című könyvében tíz éve megállapította és meggyőzően kimutatta: a globális világban az alkalmazkodás, a rugalmasság, a tanulni tudás tulajdonsága a legfontosabb munkavállalói erény és előny. Egyre több gazdaság- és társadalompolitikus ismeri fel és el azt is, hogy egy nemzet szellemi vagyonát a tudás, a tehetség, a szorgalom és az erkölcs szorzata adja meg, s döntően ennek mértékén alapul nemzetközi versenyképessége. Az a család, közösség, kormány tehát, amelyik a fiatalok oktatásába-nevelésébe, a kultúrába, a tudományba, az innovációba fektet be, a jövőt építi és szolgálja. És ez igaz az Európai Unió szintjén is. Ezért igazán nagy a lehetősége és a felelőssége a Magyarország által jelölt uniós biztosnak, hogy a neki jutó stratégiai fontosságú területen szolgálhatja az unió és benne Magyarország jövőjét.
Ha valaki nem érti és lebecsüli ennek jelentőségét, annak csak azt tudom tanácsolni, nézzen bele a japán csodatévő tükörbe.