Nagy Ottó

Vélemény és vita

Mi a kevés, bojtorjánhal?

Álláspont. Napok óta nem megy ki a fejemből, milyen vehemenciával védte Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke a volt feleségét elagyabugyáló Juhász Pétert, az Együtt elnökét

A még mindig a pártrövidítések koronáját viselő P nőstényoroszlánja ugyanis azt állította, hogy Juhász többek között azért lett vegetáriánus, mert még az állatokat sem tudná bántani. De hát egyrészt, volt felesége ember. Másrészt, nem egy őrült futkosott a történelemben, aki megvetette a húst, a legutóbbinak kis kefebajsza volt, millióknak ártott, és az egész világ életét megkeserítette, ténykedésének máig nyögjük terheit. Ennyit a vegetarianizmus, a széplelkek és a baloldal kapcsolatáról.

A baloldal egyébként sok más dologgal is bonyolult viszonyt ápol. Az egyik ilyen a gázár, illetve a gázáremelés. A nagy klasszikusra mindenki emlékszik, szépen tagoltan mondta a kamerába, hogy nem lesz. Aztán mégsem maradt szinten a földgáz ára, sőt, amíg a szocialisták a szabad demokratákkal együtt kormányoztak, több lépcsőben emelkedett, annyira, hogy nemcsak télen fáztunk tőle, hanem egy idő után már a legnagyobb kánikulában is. A szocialista ígéretek éppen úgy viselkedtek, mint a gáz halmazállapotú anyagok, amelyek mindig kitöltik a rendelkezésükre álló teret. De ezek kis ígéretek voltak nagy térben, hamar elillantak, csak az emlékük maradt.

Emlékeztetőül, írjuk le, mert annyi szép egyes van benne, igaz milliárdos tételben, mint a baloldal és – ha már amúgy is összenőtt vele – a Jobbik ellenőrzőjében a matematika rovatban. Tehát a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai szerint a 2013-ban megkezdett rezsicsökkentés hatására 1177 milliárd forint maradt a zsebünkben. Eddig. A legtöbbet a villanyszámlán spóroltunk, 515 milliárdot, majd a gáz következik 441, és harmadik helyen a távhő 106 milliárd forinttal. Ennyi maradt pluszban a fogyasztóknál. Ha az eljobbikosodott baloldal azt gondolja, hogy ezzel nem jártunk jól, akkor én mindig így szeretnék pórul járni.

És mindezt csak azért, mert az MSZP cápa, a bojtorjánhalként rátapadt Párbeszéddel együtt, az átlagfogyasztásig harminc százalékkal csökkentené a gáz, tíz-tíz százalékkal pedig az áram és a távhő árát. Azt persze nem mondják, hogy miből – és természetesen azt sem, hogy meddig szándékoznák ezt tenni, ha szerencséjük lenne. Arról sem beszélnek, hogy az energiaszektort megtartanák-e állami kézben, vagy megint gyorsan lezavarnának egy „spontán” privatizációt, a multiknak garantált nyolcszázalékos profittal, mert az nekik mindig jár. Ami azért már nem kamillatea, ahogy Kunhalmi Ágnes nevezte a rezsicsökkentést. Neki annyit szeretnék üzenni, hogy említett gyógynövény főzete többek között nyugtató és görcsoldó hatású, bátran lehet fogyasztani év végi sajtótájékoztatók előtt is, nem okoz nevetőgörcsöt, se idétlen vihogást.

Az MSZP–Párbeszéd kettősnek több nagyszerű ötlete is van egyébként rezsifronton, kedvencem a kikapcsolt fogyasztók ingyenes visszakapcsolása. Amiket az esetek jelentős százalékában azért kapcsolnak ki, mert a fogyasztó nem fizet a felhasznált energiáért. Ergo az a sorsuk, hogy megint kikapcsolják majd őket, és a zuglói agytröszt szerint megint vissza, ingyen – micsoda finesz! Megnyugtatásul a mínuszokban, Lázár János a múlt heti Kormányinfón közölte, a tározókban jelenleg 2,3 milliárd köbméter földgáz van, ami akár száz napra is elegendő a lakossági felhasználóknak. Megjegyezte egyúttal, hogy ha a 2002–2010 közötti energiaár-emelés folytatódott volna, akkor ma az áram és a gáz is jóval többe kerülne. De ezt az MSZP-cápa nem érti, és nem is érzi, csak a vérszagot. Szegény bojtorjánhal meg úgy hülye, ahogy van.