Zila János

Vélemény és vita

Mesterséges kormányellenesség

Népszerűtlen döntések, elhibázott megnyilvánulások és új, erős ellenségek fellépése tépázta meg a kormánypártok elfogadottságát az elmúlt bő másfél hónap során.

Mint ismert, a végül be nem vezetett netadó nem várt fordulatot hozott, tömeges tüntetésekre került sor, amelyeket egészen mostanáig újak követtek.

Sokan sokféleképpen értékelik a történéseket, latolgatják azok kifutását, de hibát követnek el, akik már a Fidesz bukását emlegetik, ahogy azok is, akik elbagatellizálják a helyzetet. Annyi biztos, hogy – noha nem látszik, hogy egy ellenzéki erő megszorongatná – a kormányoldalnak komoly figyelmeztetésként kell tekintenie támogatói bázisának megcsappanására.

A helyzetet sajátossá teszi, hogy a kormánypártok ellenfele nem egynemű erő, hanem egymástól jól elkülöníthető, különféle motivációval rendelkező és különböző formájú szereplők sorakoznak fel vele szemben. Egyrészt megjelenik a külföldről érkező nyomás, amit leginkább az amerikai nagykövetség ténykedése, illetve az amerikai politikusok megszólalásai mutatnak. Ez azért fontos, mert egy egyébként szövetségesnek tartott, s főként a rendszerváltás idején (illetve azt megelőzően is) a vágyott nyugati világot megtestesítő hatalomról van szó, tehát egy olyan szereplőről, amely a választók egy részének véleményét biztosan képes valamennyire befolyásolni.

A másik nagyon fontos szereplő az RTL Klub, melynek híradója igen nagy nézettséggel bír, s mint tudjuk, a reklámadó bevezetése óta kőkemény, kormánykritikus hangnemre váltott. Feltűnő, hogy itt nem csak együgyű vagdalkozásról van szó, nem arról, hogy ütik, rúgják a kormányt ahol érik, hanem egy egyértelmű, kimunkált, kigondolt történetet építenek fel, olyat, amely, mint látjuk, elég hatásos. A gondosan építgetett sztori arról szól, hogy az emberek hétköznapjairól mit sem sejtő gazdag nagyurak irányítják az országot, kedvezve maguknak, elvéve mindent a néptől. Jól érzékelhető, hogy a negatív hírek nem szerteágazók, vagyis a csatorna nem csupán mindenféle negatív hírt keres és ad közre, nem csak úgy egy halomra hány mindenféle építőkövet, hogy valami meghatározhatatlan felépítmény keletkezzék, hanem a megfelelő építőelemeket keresi a jól megtervezett épülethez. Építőelemek persze akadnak mostanság bőven.
Ebbe az ügyesen összehozott negatív sztoriba nagyszerűen illik bele a korrupciós vád, amelyet az ameri­kaiak egyébként kiváló érzékkel adagoltak úgy, hogy az minél hosszabban tartsa fenn az érdeklődést, hogy minél jobban beéghessen a fejekbe.

Ami a kormányzattal szembeni tiltakozókat, tüntetőket illeti, nyilvánvaló, hogy esetükben nem lehet egységről beszélni. Sokfélék a szervezők és a felszólalók is: a szakszervezeti vezetőtől a volt adóhatósági alkalmazotton keresztül a CCCP-pulóveres kiskommunistáig. Azonban van egy nagyon fontos tényező, ami miatt messze nem lebecsülendők ezek a megmozdulások, nevezetesen a közvélemény-kutatások görbéi által is jelzett elégedetlenség. Ezt az elégedetlenséget pedig felhajtja az ezt kiváltó népszerűtlen intézkedések mellett a már említett, kormányt támadó szereplők fellépése is, illetve, a már felépült – felépített – nagy kerettörténet.

Látva az ellenzéki pártok szereplését, sokakban felötlik a kérdés, hogy teremtődhet-e, s ha igen, hogyan, ebből a hangulatból egy kihívó a jelenlegi kormányerőkkel szemben. Ahhoz, hogy a tüntetésekből nőjön ki valami új, nagyon sok minden hiányzik, s az elmúlt négy év története mutatja, hogy ez nem is annyira egyszerű feladvány, gondoljunk csak a Milla vagy éppen a Szolidaritás történetére. Jelenleg csak egy sokféle okból zúgolódó tömeget látunk, annál semmivel sem többet, s arról is csak imitt-amott hallani, hogy valaki erre szervezetet akarna építeni. Mindenesetre a Fidesznek roppant szerencséje van, hogy nincs egy úgymond „ellenzéki Fidesz”, amely képes lenne gond nélkül becsatornázni ezt az elégedetlenséget. A tüntetők sokszor az ellenzéki pártokat is bírálják.

A baloldal leszerepelt az egymást követő választások során, s amikor a szocialisták pártértekezletén olyan műszavak hangoznak el, melyek az egyszerű választót a legkevésbé sem hozzák izgalomba, kevesen gondolják, hogy fel fognak támadni.

A Jobbik sok tekintetben jóval profibb módon lép fel, de szélsőséges jellege miatt kormányzóképessége kapcsán kétségek merülhetnek fel, ami a választók döntését jelentősen befolyásolja. Van ugyanakkor egy olyan jelenség is, amely segítheti a jelenlegi ellenzéket: ha az elégedetlenségen nem sikerül változtatni, a „jobb híján” logikája melléjük állhat.

Ne feledjük: nagyon messze van még 2018. A kormányoldalnak mindenképpen kell valamit tennie annak érdekében, hogy a népszerűségvesztés ütemét mérsékelje, illetve megállítsa. Nem engedheti meg, hogy a negatívumok erősen beégjenek a választók fejébe, és akkor nem lehetetlen, hogy ismét visszatornázza magát.