Őry Mariann

Vélemény és vita

Merkelisztán katonái

Álláspont. Németországot még valóban Németországnak hívják, de ha így haladunk, megérjük, hogy valami píszíbb nevet kap

Tavaly nyáron a német belügyminisztérium egyik tisztségviselője egy berlini háttérbeszélgetésen kedélyesen idézte fel külföldi újságíróknak, milyen jó török szupermarketben járt, ahol elsőre kicsit nehezen boldogult, mert minden csak törökül volt kiírva. Ez a látókörét tágító kulturális élmény Berlinben esett meg vele. Anekdotája, amely a virágzó multikulturális együttélést hivatott illusztrálni, olyan beszélgetés során került elő, ahol integrációs problémákról, gettósodásról és a szaporodó terrortámadásokról kérdeztük. Utóbbival kapcsolatban a minisztérium munkatársa a német sajtóból untig ismert egyszeri esetek (Einzelfall) kifejezéssel élt. Bízom benne, hogy a polkorrekt megfogalmazás csak a nemzetközi újságíróknak szólt, s valójában azért kicsit továbbgondolják a kérdést a minisztériumoknál és szolgálatoknál.

Ami az integrációt illeti, meglehetősen ellentmondásos híreket kapunk Németországból. Vagy mondjuk úgy, a mérleg egyik serpenyőjében vannak a hírek, a másikon pedig a mainstream pártok politikusainak nyilatkozatai. A köztévé a minap interjúvolta meg Birgit Sippel szociáldemokrata EP-képviselőt, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy migráció mindig volt és lesz, falakkal pedig legfeljebb mérsékelni tudjuk, nem pedig megállítani, szóval ideje megszervezni a legális migrációt. Ennek előnyeivel pedig meg kell ismertetni az európai közvéleményt. És – nekem ez a kedvenc részem – Németország egyébként remek példa a bevándorlók sikeres integrációjára. Hiszen sokan jöttek, de Németország még mindig Németország.

Nézzük akkor a mérleg másik oldalát. Hans-Georg Maassen, a német Alkotmányvédelmi Hivatal, azaz a BfV vezetője a hétvégén arról beszélt, hogy minden korábbinál több iszlám fundamentalista, szalafista él Németországban. A BfV adatai szerint most 10 800-an vannak, míg tavaly ilyenkor 9700-an voltak. A német szolgálatok komoly erőfeszítéseket tesznek a szélsőségesek visszaszorítására és a terrorcselekmények megakadályozására, ők azonban alkalmazkodnak az új helyzethez. Maassen elmondása szerint a szalafisták mostanára többnyire felhagytak az utcai térítéssel, és a mecsetekből is eltűntek, inkább az interneten szövetkeznek kisebb csoportokban. Egyre több, nőkből álló hálózatról is tudnak a hatóságok, beférkőzni azonban azokba nem tudnak, összességében tehát nehezebb helyzetbe kerültek azon szervek, amelyek feladata a német nemzetbiztonság védelme. A szalafista szerveződések ugyanis nem vallásszabadsági kérdést jelentenek Berlinnek, a biztonsági szolgálatok szerint ugródeszkaként szolgálnak az iszlám terrorizmus felé, főleg a fiataloknak.

Ne szólj szám, nem fáj fejem! – a német és általában a nyugati mainstream politika jól megtanulta a Csengetett Mylord Mrs. Liptonjának örök bölcsességét. Esetükben azonban finoman szólva sem garancia a sikerre, ami meg is látszott a legutóbbi német választások eredményén. A liberális sajtóban előszeretettel ujjonganak az úgynevezett populista pártok elmaradt diadalai felett, de a helyzet az, hogy Ausztriában Sebastian Kurz, Hollandiában pedig Mark Rutte is úgy körözte le a „jobboldali populistákat”, hogy lényegében átvette a retorikájukat, azt a határozottságot mutatta fel a biztonság és a migráció kérdésében, amit a választók elvártak. A bevándorlók integrációja valójában sem Németországban, sem máshol nem tekinthető sikertörténetnek.

Németországot még valóban Németországnak hívják, de ha így haladunk, megérjük, hogy valami píszíbb nevet kap. A Merkelisztán vendégszeretően hangzik, de ehhez alighanem a németeknek is lesz egy-két szavuk.