Vélemény és vita
Merkel után
Álláspont. Merkelnek ideje mennie – az ország érdekében, a pártja érdekében és a saját érdekében is – olvasható a Politico brüsszeli kiadásának súlyos ítélete
Nem mintha a lap szerkesztőségéből diktálnának a német kancellárnak, de mindenképpen tanulságos, hogyan vált hangnemet a nyugati mainstream sajtó, ha ünnepelt kedvencéről van szó. A német sajtó is temeti Merkelt, legutóbb a lemondatott alkotmányvédelmi vezető, Hans-Georg Maassen ügye kapcsán. Tudják ők is, a baj oka nem Maassen, a személye körüli balhé legfeljebb tünet, a német sajtó szerepe a történetben pedig minden, csak nem dicsőséges.
Merkel számára világos, hogy Németországban baj van, és már nemcsak az AfD-t egyre magasabbra emelő nép háborog, hanem saját, legszűkebb értelemben vett hátországa is. Bizalmasa, a frakcióvezető Volker Kauder kiszavazása olyan egyértelmű jele a gyengeségnek, hogy a kancellárnak számítania kell rá, hogy eddigi támogatói sorra szállnak majd ki a mentőcsónakokba.
Diplomáciai manővereiben csúcsra járatja a képmutatást. Csütörtökön egy augsburgi fórumon arról beszélt, helyes, hogy Magyarország megvédi a külső határt, „de ez a határ sajnos még nem készült el akkor, amikor a sok menekült érkezett”. Nem rémlik, hogy ömlött volna a magyar kormányra a nyugati dicséret 2015-ben, sokkal inkább az alpáribbnál alpáribb bírálatokat kellett visszavernie a honi diplomáciának akkoriban. Arról nem is beszélve, milyen szerepe volt Merkel invitálásának az újabb migrációs hullámokban. Most egyszerre próbálja védeni a balliberálisok számára még mindig kedves „Wir schaffen das” szlogent, valamint eközben ad egy kicsit azoknak a választóknak, akiket pont az előbbiekkel üldözött el magától. Már a nyáron is elismeréssel beszélt a határkerítésről, úgy fogalmazott, Magyarország bizonyos értelemben Németország helyett végzi el a munkát. De hiába beszélt határvédelemről, ezek akkor is csak szavak voltak, nem fordított migrációs politikáján, nem engedett bajor partnere követeléseinek, aztán pedig már arról szónokolt, hogy hatásköröket kell elvenni a tagállamoktól, központosítani a „határmenedzsmentet” és a menedékkérelmek elbírálását. Ez nem hangzik túl biztatóan, már csak annak fényében sem, hogy mindeközben Emmanuel Macron francia elnök társaságában egy nagy európai hatalmi játszmát folytat a kancellár, amelynek egyik sarokköve a renitens tagállami vezetők visszaszorítása.
A fentihez hasonlóan sajátos manőver a török elnök tegnapi fogadása is. A német diplomácia úgy kezdett keménykedni Erdogannal az elmúlt időszakban, hogy Merkel korábban a migrációs megállapodással kiszolgáltatta Európát a török vezetésnek.
Aztán egyszer csak meghívta Erdogant Berlinbe, mint tegnap kiderült azért, hogy aztán jól kioktassa és elmondja, rossz a viszony. Valóban elég erős most ehhez Merkel? Nyilvánvalóan nem. Erkölcsi alapja se nagyon van felszólalni a török elnök ellen, hiszen az ő Willkommenskulturjával milyen alapon támadja Erdogant azért, mert előretolt helyőrségként kezeli a török diaszpórát? Milyen alapon ítéli el az iszlamizációt vagy az emberi jogok megsértését, ha közben olyanokat pesztrál az országában milliószám, akiknek a világképéhez képest Törökország liberális mintademokrácia? Gyakran felmerül, mit szólna Atatürk Erdoganhoz, de legalább ennyire adja magát a kérdés, mit mondana Adenauer Merkelnek?
Lehet, hogy a Politicónak és Merkel többi, sakállá vált egykori barátjának igaza lesz, és a kancellár ideje tényleg lejárt. Csak arra nem tud egyik sajtótermék sem választ adni, aztán mi lesz.
Merkel számára világos, hogy Németországban baj van, és már nemcsak az AfD-t egyre magasabbra emelő nép háborog, hanem saját, legszűkebb értelemben vett hátországa is. Bizalmasa, a frakcióvezető Volker Kauder kiszavazása olyan egyértelmű jele a gyengeségnek, hogy a kancellárnak számítania kell rá, hogy eddigi támogatói sorra szállnak majd ki a mentőcsónakokba.
Diplomáciai manővereiben csúcsra járatja a képmutatást. Csütörtökön egy augsburgi fórumon arról beszélt, helyes, hogy Magyarország megvédi a külső határt, „de ez a határ sajnos még nem készült el akkor, amikor a sok menekült érkezett”. Nem rémlik, hogy ömlött volna a magyar kormányra a nyugati dicséret 2015-ben, sokkal inkább az alpáribbnál alpáribb bírálatokat kellett visszavernie a honi diplomáciának akkoriban. Arról nem is beszélve, milyen szerepe volt Merkel invitálásának az újabb migrációs hullámokban. Most egyszerre próbálja védeni a balliberálisok számára még mindig kedves „Wir schaffen das” szlogent, valamint eközben ad egy kicsit azoknak a választóknak, akiket pont az előbbiekkel üldözött el magától. Már a nyáron is elismeréssel beszélt a határkerítésről, úgy fogalmazott, Magyarország bizonyos értelemben Németország helyett végzi el a munkát. De hiába beszélt határvédelemről, ezek akkor is csak szavak voltak, nem fordított migrációs politikáján, nem engedett bajor partnere követeléseinek, aztán pedig már arról szónokolt, hogy hatásköröket kell elvenni a tagállamoktól, központosítani a „határmenedzsmentet” és a menedékkérelmek elbírálását. Ez nem hangzik túl biztatóan, már csak annak fényében sem, hogy mindeközben Emmanuel Macron francia elnök társaságában egy nagy európai hatalmi játszmát folytat a kancellár, amelynek egyik sarokköve a renitens tagállami vezetők visszaszorítása.
A fentihez hasonlóan sajátos manőver a török elnök tegnapi fogadása is. A német diplomácia úgy kezdett keménykedni Erdogannal az elmúlt időszakban, hogy Merkel korábban a migrációs megállapodással kiszolgáltatta Európát a török vezetésnek.
Aztán egyszer csak meghívta Erdogant Berlinbe, mint tegnap kiderült azért, hogy aztán jól kioktassa és elmondja, rossz a viszony. Valóban elég erős most ehhez Merkel? Nyilvánvalóan nem. Erkölcsi alapja se nagyon van felszólalni a török elnök ellen, hiszen az ő Willkommenskulturjával milyen alapon támadja Erdogant azért, mert előretolt helyőrségként kezeli a török diaszpórát? Milyen alapon ítéli el az iszlamizációt vagy az emberi jogok megsértését, ha közben olyanokat pesztrál az országában milliószám, akiknek a világképéhez képest Törökország liberális mintademokrácia? Gyakran felmerül, mit szólna Atatürk Erdoganhoz, de legalább ennyire adja magát a kérdés, mit mondana Adenauer Merkelnek?
Lehet, hogy a Politicónak és Merkel többi, sakállá vált egykori barátjának igaza lesz, és a kancellár ideje tényleg lejárt. Csak arra nem tud egyik sajtótermék sem választ adni, aztán mi lesz.