Vélemény és vita
Merkel nagybátyja
Felhívja a család tagjainak becses figyelmét a szükséges óvatosságra: „Mert adódhatnak bajok / Most, hogy én távol vagyok.”
„Elutazott tőlünk családunk egyik tagja, akit oly hőn szerettünk / Egy Valóság nevű nagybátyám / Sajnos már nincsen velünk / Levelet ír csak nekünk” – sokunknak ismerősen cseng Cseh Tamás édes-bús, groteszk dala. De azt sokáig nem tudtuk, hogy a német kancellár hőn szeretett Onkelét is így hívják. Pedig gyaníthattuk volna, hogy az ő nagybácsija is elutazott messzire, s hiába írja a távolból a leveleit, amelyekben felhívja a család tagjainak becses figyelmét a szükséges óvatosságra: „Mert adódhatnak bajok / Most, hogy én távol vagyok”.
Nemhogy adódhatnak – csőstől adódnak a bajok, mióta Valóság nagybátyja eltávozott Angela Merkeltől. A kancellárt a múlt vasárnapi mecklenburg-elő-pomerániai történelmi választási vereség sem térítette észhez, hogy a német választók többségének elege van az általa egy éve makacsul forszírozott Willkommenskulturból. A kancellár szerdán a Bundestagban ismét visszautasította a szövetségi kormány menekültpolitikáját érintő bírálatokat, mondván: az egy évvel ezelőtti parlamenti vita idején uralkodó állapotokkal összehasonlítva sokszorosan jobb a helyzet. Ugyanakkor szerinte komolyan kell venni a választók aggodalmait, akkor is, ha alaptalanok, és ragaszkodni kell a tényekhez. Ám ebből a farizeusi kijelentésből is látható, hogy Merkel nem a tényekhez akar ragaszkodni, hanem a saját – egy év alatt csúfosan megbukott – rögeszméihez. Igaz, az utóbbi napokban már nem a „Wir schaffen das!” (megcsináljuk) szlogent ismételgeti. Az új jelszó: Németország Németország marad („Deutschland wird Deutschland bleiben”). Ha ugyanezt Orbán Viktor mondja Magyarországról, az populista, nacionalista, kirekesztő, idegen- és Európa-ellenes lózung, de ha Merkel mondja, az tökéletesen píszí.
Ettől a sajátos rezonanciájú és furcsa reminiszcenciákat is keltő jelszótól meghatódva aligha készül hazatérni Berlinbe Valóság nagybácsi. Bár lehet, hogy éppen a jövő vasárnapi tartományi választáson tartja úgy kedve, hogy unokahúgát ismét szembesítse „a választók aggodalmaival”, illetve „a tényekkel”. Amire szükség is lesz, mert hiába figyelmeztette Merkelt sokadszorra a régi szövetséges, a bajor CSU a héten, hogy Németországnak valóban Németországnak kell maradnia, ezért változatlanul ellenzi, hogy megváltozzon a bevándorlás vagy a menekülthullámok miatt. „Nem nekünk kell a bevándorlókhoz igazodnunk, hanem fordítva: annak kell hozzánk igazodnia, aki hozzánk akar jönni” – hangsúlyozta a Horst Seehofer bajor miniszterelnök vezette Keresztényszociális Unió, amely sürgeti, hogy évi kétszázezer főben állapítsák meg a befogadható menekültek felső határát. Szerintük a törvényes korlátozás nélkül nem sikerülhet az integráció, tovább romlik a biztonsági helyzet és az őshonos lakosság nem fogja támogatni a menekültek befogadását.
A valóság az, hogy ez a támogatottság már úgy elpárolgott, mint a kámfor, vagy mint a kávéházak asztalán otthagyott söröspoharakból a hab, miután az átlag német polgár mindennapi tapasztalata lett, hogy az Ázsiából és Afrikából jött, zömmel muszlim hitű, kultúrájú és életformájú bevándorlók nem akarnak integrálódni az európai kultúrába, jogrendbe és életbe, hanem integrálni kívánják az őket befogadó európai társadalmakat. A valóság az, hogy miközben a német őshonos lakosság évről évre fogy, a Németországban élő külföldi állampolgárok száma és aránya ugrásszerűen emelkedik, márpedig ha ez a trend folytatódik, Merkel új jelszavát is nyugodtan szemétbe lehet dobni. A valóság az, hogy a Németországba érkező „menekültek” zöme – megfelelő nyelvtudás és képzettség híján – nem képes, illetve nem is kíván munkát vállalni, a tízen- és huszonéves ázsiai és afrikai fiatalok túlnyomó részének halvány sejtelme sincs arról, mi az, hogy nyugati munkakultúra. A valóság az, hogy a jelenlegi muszlim bevándorlók és a korábbiak másod-, harmadgenerációs leszármazottai – az integrációra, normális együttélésre való képtelenség miatt – gyakran egyre frusztráltabbak, radikálisabbak és erőszakosabbak.
A valóság az, hogy Németországban régóta nem tapasztaltak annyi terroristamerényletet, eszeveszett ámokfutást, nők ellen elkövetett nemi erőszakot, mint a merkeli Willkommenskultur elmúlt évében.
Ahogy nő a bizonytalanság Európában, úgy lassul – főként az eurózónában – a gazdasági növekedés, nő a munkanélküliség, fokozódnak a társadalmi anomáliák és feszültségek. A valóság az, hogy egyre több ország – a görögök után immár a spanyolok és az olaszok is – kormányzati döntésképtelenség és belpolitikai válság felé sodródik, és jövőre sorsdöntő választások lesznek Franciaországban és Németországban. Ha az európai vezetők nem tudják vagy nem akarják meghozni a nehéz döntéseket, akkor az európai választópolgárok veszik majd kezükbe a döntést, annak eredményével viszont a politikai vezetők feltehetőleg nem lesznek elégedettek – írta a napokban megjelent elemzésében Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász.
Csak az alkalmas hivatásos politikusnak, akinek sikerült ránevelnie magát az élet realitásaival való kíméletlen szembenézésre, és képes felnőni hozzájuk, mondta száz éve a nagy német szociológus, Max Weber. Vajon meddig marad távol Valóság nagybátyja a mai német kancellártól? – kérdezik egyre többen Németországon belül és kívül is. Egyelőre azonban csupán Cseh Tamás nagybátyjának feleletét halljuk: „Mert adódhatnak bajok / Most, hogy én távol vagyok / Mert adódhatnak bajok / Most, hogy én távol vagyok”.
Nemhogy adódhatnak – csőstől adódnak a bajok, mióta Valóság nagybátyja eltávozott Angela Merkeltől. A kancellárt a múlt vasárnapi mecklenburg-elő-pomerániai történelmi választási vereség sem térítette észhez, hogy a német választók többségének elege van az általa egy éve makacsul forszírozott Willkommenskulturból. A kancellár szerdán a Bundestagban ismét visszautasította a szövetségi kormány menekültpolitikáját érintő bírálatokat, mondván: az egy évvel ezelőtti parlamenti vita idején uralkodó állapotokkal összehasonlítva sokszorosan jobb a helyzet. Ugyanakkor szerinte komolyan kell venni a választók aggodalmait, akkor is, ha alaptalanok, és ragaszkodni kell a tényekhez. Ám ebből a farizeusi kijelentésből is látható, hogy Merkel nem a tényekhez akar ragaszkodni, hanem a saját – egy év alatt csúfosan megbukott – rögeszméihez. Igaz, az utóbbi napokban már nem a „Wir schaffen das!” (megcsináljuk) szlogent ismételgeti. Az új jelszó: Németország Németország marad („Deutschland wird Deutschland bleiben”). Ha ugyanezt Orbán Viktor mondja Magyarországról, az populista, nacionalista, kirekesztő, idegen- és Európa-ellenes lózung, de ha Merkel mondja, az tökéletesen píszí.
Ettől a sajátos rezonanciájú és furcsa reminiszcenciákat is keltő jelszótól meghatódva aligha készül hazatérni Berlinbe Valóság nagybácsi. Bár lehet, hogy éppen a jövő vasárnapi tartományi választáson tartja úgy kedve, hogy unokahúgát ismét szembesítse „a választók aggodalmaival”, illetve „a tényekkel”. Amire szükség is lesz, mert hiába figyelmeztette Merkelt sokadszorra a régi szövetséges, a bajor CSU a héten, hogy Németországnak valóban Németországnak kell maradnia, ezért változatlanul ellenzi, hogy megváltozzon a bevándorlás vagy a menekülthullámok miatt. „Nem nekünk kell a bevándorlókhoz igazodnunk, hanem fordítva: annak kell hozzánk igazodnia, aki hozzánk akar jönni” – hangsúlyozta a Horst Seehofer bajor miniszterelnök vezette Keresztényszociális Unió, amely sürgeti, hogy évi kétszázezer főben állapítsák meg a befogadható menekültek felső határát. Szerintük a törvényes korlátozás nélkül nem sikerülhet az integráció, tovább romlik a biztonsági helyzet és az őshonos lakosság nem fogja támogatni a menekültek befogadását.
A valóság az, hogy ez a támogatottság már úgy elpárolgott, mint a kámfor, vagy mint a kávéházak asztalán otthagyott söröspoharakból a hab, miután az átlag német polgár mindennapi tapasztalata lett, hogy az Ázsiából és Afrikából jött, zömmel muszlim hitű, kultúrájú és életformájú bevándorlók nem akarnak integrálódni az európai kultúrába, jogrendbe és életbe, hanem integrálni kívánják az őket befogadó európai társadalmakat. A valóság az, hogy miközben a német őshonos lakosság évről évre fogy, a Németországban élő külföldi állampolgárok száma és aránya ugrásszerűen emelkedik, márpedig ha ez a trend folytatódik, Merkel új jelszavát is nyugodtan szemétbe lehet dobni. A valóság az, hogy a Németországba érkező „menekültek” zöme – megfelelő nyelvtudás és képzettség híján – nem képes, illetve nem is kíván munkát vállalni, a tízen- és huszonéves ázsiai és afrikai fiatalok túlnyomó részének halvány sejtelme sincs arról, mi az, hogy nyugati munkakultúra. A valóság az, hogy a jelenlegi muszlim bevándorlók és a korábbiak másod-, harmadgenerációs leszármazottai – az integrációra, normális együttélésre való képtelenség miatt – gyakran egyre frusztráltabbak, radikálisabbak és erőszakosabbak.
A valóság az, hogy Németországban régóta nem tapasztaltak annyi terroristamerényletet, eszeveszett ámokfutást, nők ellen elkövetett nemi erőszakot, mint a merkeli Willkommenskultur elmúlt évében.
Ahogy nő a bizonytalanság Európában, úgy lassul – főként az eurózónában – a gazdasági növekedés, nő a munkanélküliség, fokozódnak a társadalmi anomáliák és feszültségek. A valóság az, hogy egyre több ország – a görögök után immár a spanyolok és az olaszok is – kormányzati döntésképtelenség és belpolitikai válság felé sodródik, és jövőre sorsdöntő választások lesznek Franciaországban és Németországban. Ha az európai vezetők nem tudják vagy nem akarják meghozni a nehéz döntéseket, akkor az európai választópolgárok veszik majd kezükbe a döntést, annak eredményével viszont a politikai vezetők feltehetőleg nem lesznek elégedettek – írta a napokban megjelent elemzésében Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász.
Csak az alkalmas hivatásos politikusnak, akinek sikerült ránevelnie magát az élet realitásaival való kíméletlen szembenézésre, és képes felnőni hozzájuk, mondta száz éve a nagy német szociológus, Max Weber. Vajon meddig marad távol Valóság nagybátyja a mai német kancellártól? – kérdezik egyre többen Németországon belül és kívül is. Egyelőre azonban csupán Cseh Tamás nagybátyjának feleletét halljuk: „Mert adódhatnak bajok / Most, hogy én távol vagyok / Mert adódhatnak bajok / Most, hogy én távol vagyok”.