Vélemény és vita
Merkel időt nyert
Álláspont. Győzött Hamburgban „mini-Merkel” – Annegret Kramp-Karrenbauert választotta elnökének pénteken a Kereszténydemokrata Unió
A hosszú neve miatt a német sajtóban csak AKK-ként emlegetett eddigi főtitkár a CDU sztárjai közé tartozik. Folyamatosan felívelő karrierje egyik fontos momentuma volt, hogy tavaly a Saar-vidéki tartományi választáson a vártnál nagyobb sikert ért el vele a CDU, nemcsak helyi, hanem szövetségi szinten is megfékezve ezzel a szociáldemokraták lendületét. Ez az a szürreális, bár rövid időszak volt, amikor sok német teljesen érthetetlen módon lelkesedett Martin Schulzért. Ezt követően Kramp-Karrenbauer az országos pártpolitikára váltott, s ez év elején több mint 98 százalékos támogatottsággal választották főtitkárnak. Angela Merkel bizalmasaként, lehetséges utódjaként tekint a hozzá sok szempontból hasonló politikusra, s az elemzők arra számítanak, hogy jól együttműködik majd a kancellári pozíciót megtartó Merkellel.
A múlt heti pártkongresszus több szempontból is szokatlan volt. Egyrészt régóta nem volt példa rá, hogy több jelölt is induljon az elnöki posztért a CDU-ban, másrészt a kancellári és a pártelnöki szék hagyományosan, hatalomtechnikai megfontolásokból összetartozik. Ez most, egy ideig legalábbis, biztosan nem így lesz, de Merkel számára megnyugtató, hogy a hozzá legközelebb álló jelölt nyerte el a kongresszusi küldöttek bizalmát. Persze minden viharfelhő azért nem oszlott el a két vezető politikus feje fölül, hiszen diadalról nemigen lehet beszélni. Kramp-Karrenbauer csak a második fordulóban tudott abszolút többséget szerezni, és akkor is csak nagyon szűken. Győzelmével célegyenesbe kerül ugyan a majdani, kancellárjelöltségért folyó harcban, de egyelőre nincs mögötte egység, és egyébként is egyre rosszabbul szerepel a CDU a felméréseken és a választásokon is. Friedrich Merz nyolc év után tért vissza a politikába, és néhány hétnyi kampányolással holtversenybe került a kancellár favoritjával.
Kramp-Karrenbauer megválasztásával Merkel időt nyert, amit annak is köszönhet, hogy taktikusan lemondott a párt vezetéséről, mielőtt mindent elbukna. Utódja is arról beszélt a hétvégén, az a célja, hogy Merkel kitölthesse 2021-ig tartó kancellári mandátumát. Lényegében erre szavazott a kongresszus is, hiszen a második fordulóban nem fogtak össze Merz és az addigra kiesett egészségügyi miniszter, Jens Spahn támogatói. A jövő májusi EP-választáson és a brémai tartományi választáson kiderül, mire képes a pártelnök–kancellár kettős. Merz fontos ígérete volt, hogy vele meg lehet állítani az Alternatíva Németországnak pártot, de korántsem a bevándorlásellenes erő a CDU egyetlen ellenfele. A szocialisták népszerűsége történelmi mélyponton van, a Zöldek azonban kispártból felnőttek a nagykoalíciós pártok szintjére.
A CDU elnökválasztását szokatlan nemzetközi érdeklődés övezte, éppen Merkel személye miatt, aki világpolitikai tényező. Miközben azonban sokan úgy tekintenek rá, mint a nyugodt erőre, a biztos pontra, odahaza már megkopott a népszerűsége. Egyik kudarc jött a másik után a tartományi választásokon, és a pártbéli kritikusok is erőre kaptak. Merz is ebben látta az utolsó pillanatban való visszatérés lehetőségét, s Merkel kritikusaként maga mellé is tudta állítani mindazokat, akiket az elmúlt években – mint őt is – a kancellár félreállított, vagy legalábbis háttérbe szorított.
A következő hónapokban tehát sok minden eldől. Ha az új elnök nem rázza fel a pártot, elúszik a CDU vezető szerepe. A koalíció sorsa pedig ráadásul nemcsak rajta múlik, hanem az egyre mélyebbre süllyedő szociáldemokratákon is.
A múlt heti pártkongresszus több szempontból is szokatlan volt. Egyrészt régóta nem volt példa rá, hogy több jelölt is induljon az elnöki posztért a CDU-ban, másrészt a kancellári és a pártelnöki szék hagyományosan, hatalomtechnikai megfontolásokból összetartozik. Ez most, egy ideig legalábbis, biztosan nem így lesz, de Merkel számára megnyugtató, hogy a hozzá legközelebb álló jelölt nyerte el a kongresszusi küldöttek bizalmát. Persze minden viharfelhő azért nem oszlott el a két vezető politikus feje fölül, hiszen diadalról nemigen lehet beszélni. Kramp-Karrenbauer csak a második fordulóban tudott abszolút többséget szerezni, és akkor is csak nagyon szűken. Győzelmével célegyenesbe kerül ugyan a majdani, kancellárjelöltségért folyó harcban, de egyelőre nincs mögötte egység, és egyébként is egyre rosszabbul szerepel a CDU a felméréseken és a választásokon is. Friedrich Merz nyolc év után tért vissza a politikába, és néhány hétnyi kampányolással holtversenybe került a kancellár favoritjával.
Kramp-Karrenbauer megválasztásával Merkel időt nyert, amit annak is köszönhet, hogy taktikusan lemondott a párt vezetéséről, mielőtt mindent elbukna. Utódja is arról beszélt a hétvégén, az a célja, hogy Merkel kitölthesse 2021-ig tartó kancellári mandátumát. Lényegében erre szavazott a kongresszus is, hiszen a második fordulóban nem fogtak össze Merz és az addigra kiesett egészségügyi miniszter, Jens Spahn támogatói. A jövő májusi EP-választáson és a brémai tartományi választáson kiderül, mire képes a pártelnök–kancellár kettős. Merz fontos ígérete volt, hogy vele meg lehet állítani az Alternatíva Németországnak pártot, de korántsem a bevándorlásellenes erő a CDU egyetlen ellenfele. A szocialisták népszerűsége történelmi mélyponton van, a Zöldek azonban kispártból felnőttek a nagykoalíciós pártok szintjére.
A CDU elnökválasztását szokatlan nemzetközi érdeklődés övezte, éppen Merkel személye miatt, aki világpolitikai tényező. Miközben azonban sokan úgy tekintenek rá, mint a nyugodt erőre, a biztos pontra, odahaza már megkopott a népszerűsége. Egyik kudarc jött a másik után a tartományi választásokon, és a pártbéli kritikusok is erőre kaptak. Merz is ebben látta az utolsó pillanatban való visszatérés lehetőségét, s Merkel kritikusaként maga mellé is tudta állítani mindazokat, akiket az elmúlt években – mint őt is – a kancellár félreállított, vagy legalábbis háttérbe szorított.
A következő hónapokban tehát sok minden eldől. Ha az új elnök nem rázza fel a pártot, elúszik a CDU vezető szerepe. A koalíció sorsa pedig ráadásul nemcsak rajta múlik, hanem az egyre mélyebbre süllyedő szociáldemokratákon is.