Merkel és az idők szava

A mindig magabiztos és álláspontjához konokul ragaszkodó német kancellár ugyanis – láthatóan megtörten –, rá egyáltalán nem jellemző módon, önkritikát gyakorolt. Beismerte, hogy a Kereszténydemokrata Unió (CDU) sorozatos tartományi választási kudarcaiért pártelnökként és kancellárként elsősorban ő a felelős. Beismerte, hogy Németországot s őt magát is felkészületlenül érte a menekültválság, „az utóbbi években nem csináltunk mindent jól, és nem voltunk éppen az integráció világbajnokai. Túl so­káig vártunk, mire igazán szembenéztünk a menekültproblémával, ezért most felül kell múlnunk saját magunkat, és ez rám is vonatkozik”. A mindig hűvösen és kőkeményen racionális Merkel szokatlanul érzelmesen – már-már érzelgősen – azt mondta: „Ha tudnám, sok-sok évvel visszaforgatnám az idő kerekét.” Beismerte: nem szívesen ismétli meg többé, hogy „sikerülni fog, megoldjuk” (Wir schaffen das), mert ez a kijelentés tartalom nélküli, „üres szólammá” vált, és sokakat provokál. Ugyanakkor elárulta, hogy egy érzést szeretne átadni, méghozzá azt az „abszolút biztos érzést”, hogy Németország megerősödve kerül ki a mostani helyzetből, és ugyan „megváltozik – ahogyan mi is mind változunk, ha nem kőből vagyunk –, de nem rázkódik meg alapjaiban”. Merkel hétfői nyílt vallomása történelmi jelentőségű, mert vaskancellári, „államnői” imázsa néhány perc alatt ország-világ előtt szertefoszlott.

Ha nem az Európai Unió legbefolyásosabb politikusáról, legnépesebb és legerősebb országának első számú vezetőjéről, egyben az európai migránsválság egyik fő felelőséről volna szó, talán megsajnáljuk. Bármit mondott és mond majd ezután Angela Merkel, metakommunikáció­ja elárulta, hogy ő is tudja, politikai pályája finiséhez érkezett. Még egy év van hátra a következő Bundestag-választásokig, de egyre kevésbé valószínű, hogy ismét ő lesz pártja és a szövetséges bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös kancellárjelöltje. S ha mégis ő lenne, még kevésbé látszik valószínűnek, hogy a CDU–CSU-pártszövetség a jövő szeptemberben olyan választási eredményt ér el, amely lehetővé teszi számára a koalíciós kormányzás folytatását. Nem véletlenül és nem alaptalanul mondta még hétfőn Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke Merkel beszédére reagálva, hogy a CDU kudarcsorozata után „a múltról szóló magyarázkodás nem segít”, a jövőre vonatkozó és a politika tartalmáról szóló jó válaszok kellenek a lakosság bizalmának visszaszerzéséhez.

Ez utóbbi azonban majdnem olyan nehéz, mint Merkel azon vágya, hogy legszívesebben visszaforgatná az idő kerekét. Annál is inkább, mert bár a kancellár beismerte menekültpolitikája hibáit, azok között főleg a kormányzati és saját kommunikációja fogyatékosságait, továbbá a hatóságok és a biztonsági szervek felkészületlenségét említette. Elismerte, ő is tudja, hogy a németek zöme irányváltást sürget a menekültpolitikában, de ha az emberek azt akarják, hogy Németország ne fogadjon be „egyetlen idegent sem”, és különösen a muzulmánok előtt zárkózzon be, akkor szó sem lehet irányváltásról, mert ez a követelés ellentétes az alaptörvénnyel, Németország nemzetközi jogi kötelezettségeivel, és mindenekelőtt a CDU politikájának „erkölcsi alapjával” és saját, személyes meggyőződésével – hangsúlyozta a pártelnök-kancellár. Ha viszont az emberek azt akarják, hogy ne ismétlődjék meg a menedékkérők tömeges, ellenőrizetlen beáramlása, akkor teljes az egyetértés, mert „éppen ezért küzdök, és ezt szolgálja az utóbbi hónapok összes intézkedése” – mondta Angela Merkel. Ugyanakkor továbbra sem ért egyet a CSU azon követelésével, hogy vezessék be a befogadható menekültek számának évi kétszázezer fős felső korlátját, mert az elképzelés szerinte túlságosan „statikus”.

Az ellentmondásos beszéd miatt komoly kétségeink lehetnek a tekintetben, hogy mennyire volt őszinte Merkel hétfői önkritikája, még inkább abban, hogy hajlandó-e változtatni naiv, téves menekültpolitikáján, a deutsche Willkommenskultur (a befogadás német kultúrája) veszélyes doktrínáján. Aminek az a lényege, hogy mivel európai viszonylatban Németországban az egyik legalacsonyabb a születési ráta, a gyermekek száma, a német gazdaságban hiányzó munkaerőt külföldi – főként képzetlen ázsiai és afrikai – bevándorlókkal igyekeznek pótolni. Ez a doktrína több szempontból naiv, téves, sőt öngyilkos. Ahogy Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke felhívta a figyelmet, a közelmúltban többször folytatott megbeszélést a német református egyház képviselőivel, akik elmondták, a németek úgy gondolkodnak, ha ma megszületik egy német gyerek, körülbelül harminc év kell ahhoz, hogy munkába álljon és adófizető állampolgár legyen, egy migráns esetében viszont ehhez elég három év. Ez azonban „téves kalkuláció” és „késleltetett öngyilkosság” – fogalmazott –, hiszen még ha sikerül is három év alatt integrálni egy bevándorlót, vele együtt a családja révén nyolc–tizenkét ember „lép be a rendszerbe”.

A kalkuláció azért is téves, mert három év (természetesen kivételek mindig vannak) messze nem elegendő a nyelvet nem tudó, szakképzetlen, sokszor valóságosan, de funkcionálisan mindenképpen analfabéta ázsiai és afrikai fiatal felnőttek és fiatalkorúak nemhogy társadalmi, kulturális, de még a szorosan vett munkaerőpiaci integrálásához sem. Hogy ez milyen nehéz feladat, az is mutatja, hogy több mint negyed évszázaddal a berlini fal leomlása és Németország újraegyesülése után az egykori keletnémetek többsége – a horribilis pénzügyi segítség ellenére – még mindig nem tudott gazdaságilag, jólétileg és kulturálisan integrálódni, felzárkózni a fejlett nyugati és déli tartományokhoz. Angela Merkel, a német munkaadók és az álliberális, zavaros fejű multikulti értelmiségiek a jelek szerint még mindig nem értik, hogy hiába próbálják integrálni a muszlim bevándorlókat – azok fogják integrálni a német társadalmat saját kultúrájukhoz és életformájukhoz. Mégpedig annál gyorsabban, minél többen lesznek. A legfrissebb statisztikai adatok szerint Németországban minden korábbinál magasabbra, 21 százalékra emelkedett az úgynevezett migrációs hátterű lakosság aránya, s arányuk a tizennyolc éven aluliak körében 33, az öt éven aluliak körében pedig 36 százalékos. A demográfiai tények és trendek még a német kancellárnál is makacsabbak. Vagyis, ha a német kormány nem állítja le a bevándorlást, és nem küldi haza az integrációra se nem képes, se nem hajlandó muszlim migránsok tömegeit, Németország már nem sokáig marad német ország.

A menekülthullám egzisztenciális jelentőségű, történelmi kihívás a szükséget szenvedők milliói és Euró­pa jövője szempontjából is, de Európa csak az érintett emberek kisebb részének adhat átmenetileg menedéket vagy új hazát – hangsúlyozta Helmut Kohl volt német kancellár és Orbán Viktor magyar miniszterelnök ez év áprilisi közös nyilatkozatában. „A megoldásokat magukban az érintett térségekben kell megtalálni, nem pedig Európában. Európa nem válhat a világban szükséget szenvedő többmilliónyi ember új hazájává” – szögezi le Aggodalom Európáért című legújabb könyvében a nyolcvanhat éves, nagy tekintélyű kereszténydemokrata államférfi. Jó lenne, ha egykori tanítványa, a jelenlegi kancellár – ha az idő kerekét nem is tudja visszaforgatni – megszívlelné volt mestere üzenetét, és megértené végre az idők szavát! Noha Merkel ideje rövidesen lejár, talán még nem késő változnia és változtatnia, már ha tényleg „nem kőből van”.