Nagy Ottó

Vélemény és vita

Mellény

Idő előtt robbantotta fel magát egy tízéves, öngyilkos merénylőnek állt kislány Nigériában

A kislány egy katonai táborba akart besétálni, mire a katonák többször is felszólították, hogy álljon meg, végül megfenyegették, hogy ha nem hallgat rájuk, akkor lelövik. Erre a kislány működésbe hozta a robbanómellényt. Az az igazság, hogy tízévesen rettenetesen féltem a haláltól. Bizonyos dolgok miatt persze ment a verekedés, voltak kemény lakótelepi csaták, gyakran szó szerint véresek, és a harc sokszor nem csak első vérig tartott, mint a szerelem. Adtunk és kaptunk is. De ha fegyver volt a kezünkben, akkor az fakard vagy műanyag pisztoly volt. Robbanómellénynek hírét sem hallottuk, és a csatamezőkön csak azért estünk el, mert tudtuk, hogy fél perc múlva felpattanhatunk és rohanhatunk tovább. Azok az évek, pedig Kádár mosolya kék és piros hurkokat tekert a nyakunk köré, békeidőnek tűnnek a mai állapotokhoz képest. És most ne csak Nigériára gondoljanak, hanem az egész világra, ahol gyerek katonák harcolnak, mert vagy telebeszélik a fejüket vagy rákényszerítik őket.

Az afrikai példa itt van, a Közel-Keleten az Iszlám Állam fiataljaira tessék gondolni, Dél-Amerikából meg arra, hogy Kolumbiában ötven év után kötöttek békét a lázadók, akik nem kímélték az általuk uralt területek gyerekeit. Magyar példának olvassanak bele itt mellettünk Domonkos László cikkébe, hogy kik adtak sípot a nemzeti ünnepen a fiataljaink kezébe. A lelkek lerombolásához nem kell robbanómellény.