Megtartó örökség

Míg a legtöbb népnek egy nemzeti ünnepe van, nekünk három is. Tavaszra, nyárra, őszre is jut egy – az első és a harmadik két ragyogó forradalmunkra és szabadságharcunkra emlékeztet, a középső pedig államalapító királyunkra.

Nem múló, szerves folytonosságot ad ez a három ünnep, hiszen az örök magyar programról, a magyar szabadságról és függetlenségről, az évezredes újrakezdés kényszeréről és kötelezettségéről szól valamennyi – hangsúlyozta Antall József 1993. augusztus 20-án a budai Várban, Szent István szobránál elmondott utolsó ünnepi beszédében. A történészből lett miniszterelnök huszonöt éve arra figyelmeztetett, ostoba ember az, aki azt hiszi, hogy a múltba nézés a jelen elhanyagolása és a jövőbe tekintés elmulasztása. „Múlt nélkül nincs jövő, és a jövőbe tekintve a múlt gyökereiben kell megkapaszkodnunk”, tette hozzá.

Második szent királyunk, I. László – a szeretve tisztelt „lovagkirály – lényegét tekintve ebben a szellemben kezdeményezte a pápánál 1083-ban I. István szentté avatását, ezzel megteremtve a magyar állam és egyház ős- és hőskultuszát. László annak ellenére tekintette magát István király szellemi és politikai örökösének, hogy nem az ő egyenes ági leszármazottja volt, hanem István első unokatestvére, a lázadásért és hitszegésért megvakított s megsüketített Vászoly (Vazul) unokája. A szentté avatás augusztus 20-án történt, így 935 éve ez Szent István napja, amit az 1092. évi szabolcsi zsinaton felvettek a kötelező egyházi ünnepek sorába, s amit Mária Terézia királynő tett világi ünnepnappá is. Szent István napja tehát a legrégebbi – egyszerre nemzeti, állami és (a magyar protestánsok által is tisztelt) katolikus egyházi – ünnepünk, a magyar nemzeti azonosságtudat és összetartozás legszebb jelképe. Az ezeréves államalapítás emlékének megörökítéséről szóló 2000. évi I. törvény deklarálta, hogy Szent István megkoronázásával a magyar nép a keresztény hitben egyesült Európa népeivel, és „Magyarország ma is Szent István államalapító művén nyugszik”. A 2011 húsvétján elfogadott Alaptörvényünk Nemzeti hitvallása pedig megerősíti: „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.” És arra is büszkék vagyunk, hogy „népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit”.

Ez utóbbit 2018 augusztusában elmondhatjuk jelen időben is, amikor kívülről – és sajnos belülről is! – egyre többen, egyre agresszívabban és elszántabban támadják Európa hagyományos, keresztény értékeken alapuló kultúráját és életformáját, alapvető létfenntartó intézményeit (család, egyház, nemzetállam), és meg akarják fosztani az európai embereket nemi, családi, nemzeti, vallási és kulturális identitásuktól, hogy arctalan, tulajdonságok nélküli, multikulti tömegembert gyúrjanak belőlük, akiket könnyű kívülről vezérelni és rabbá tenni. Ha viszont nem akarunk rabok lenni, hanem „szabadok, kedvesek” (József Attila), s meg akarunk maradni férfinak, nőnek, magyarnak, lengyelnek, németnek, olasznak, angolnak, franciának stb., egyúttal európainak, akkor meg kell védenünk és őriznünk a múltból örökölt, magunkévá tett személyes és közös identitásunkat, mert ahogy Ortega írta: a múlt az azonosság hordozója az emberben. S bennünket, magyarokat a Szent István-i örökség megtart mindaddig magyarnak és kereszténynek, amíg megmaradunk nemzetbéli, nembéli és hitbéli mivoltunkban.