Megoldókulcsok, ambíciók

Hát nagyszerű… Válságkezelési tapasztalatokból valóban bővelkedik ez az ország, a múlt század kilencvenes éveinek vérbő délszláv polgárháborúiban edződött megoldókulcs vélhetően jól alkalmazható majd ebben az esetben is – ha beleillik a zárba. Vagyis: csak akkor juthatnak majd vele bármire is, ha a szemben álló felek is hajlandók lesznek a megegyezésre. A megbékélésre. Ennek pedig egyelőre kevés jelét adták.

Emlékezhetünk: a jugoszláv polgárháborúk idején is évekig folytak a béketárgyalások, mindenféle nemzetközi közvetítő csoportok igyekeztek lenyugtatni a kedélyeket, addig azonban nem jutottak semmire, amíg nem vált a szembenállók érdekévé a békekötés. Amíg csak egy olyan politikus is ül a tárgyalóasztalnál, aki jobban jár azzal, ha a válsághelyzetben a zavarosban halászhat, addig minden békefolyamat, minden tárgyalási ciklus, minden fegyverszüneti megállapodás csakis az időhúzás eszköze. Illetve porhintés, amire hivatkozva bizonygathatja ugyan, hogy ő a békés rendezés feltétlen híve, mindent jobban szeretne ebben az életben, csak háborúzni nem… Holott mégis.

Azért hárul most Szerbiára ekkora felelősség, mert januártól ez az ország veszi át az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, vagyis az EBESZ soros elnökségét. Ivica Dacic szerb külügyminiszter elseje óta folyamatosan adja a nyilatkozatokat ezzel kapcsolatban, tárgyal és egyeztet, Kijevben jár, Moszkvával tárgyal, Washingtonnal egyeztet, ahogy azt tennie is kell. Szerbia – uniós tagjelöltként – jó kapcsolatokat ápol Oroszországgal, ez pedig nagyban hozzájárulhat az ukrán válság kezeléséhez és megoldásához. Jövő csütörtökön tartják az EBESZ Állandó Tanácsának első konferenciáját, amelyen Szerbia formálisan is átveszi az elnökséget Svájctól.

Richard Holbrooke amerikai diplomatáról – akinek meghatározó szerepe volt a daytoni békeszerződés létrehozásában – mesélték még a kilencvenes években, hogy a béketárgyalások sokadik sikertelen fordulójában, amikor épp a boszniai szerbeket képviselő Slobodan Milosevic egykori diktátor makacsolta meg magát, egy határozott gesztussal parancsolta vissza a tárgyalóasztal mellé. Milosevic az elbeszélések szerint kötekedett a békeszerződés tervezetének valamely számára előnytelen pontja miatt, majd hangos szóval felállva olyanokat kiabált, hogy elege van ebből, nem érdekli az egész, nem ír alá semmit, és már – szokás szerint – épp távozni készült, amikor Holbrooke odalépett mellé, és egy laza, ám de annál határozottabb mozdulattal visszalökte a dühöngő diktátort a székére.

Hülyeség lenne ma már Milosevicet felemlegetni, illetve a Milosevichez való egykori hűséget a fejére olvasni bárkinek is, de itt van most ez az Ivica Dacic, aki bizony az egykori diktátor köpönyege alól bújt elő
fiatal pártkáderként épp a kilencvenes években. S elképzelem, amint egy holbrooke-i mozdulattal odalép a dühöngő Putyin mellé – de legyen akár Porosenko –, és egy laza, de ellentmondást nem tűrő mozdulattal visszalöki a székre.

Ahhoz, hogy a béketárgyalások sikerrel járjanak, elengedhetetlen fontosságú az is, hogy közvetítőnek megfelelő tekintélye legyen a tárgyalófelek előtt. Enélkül egyszerűen nem megy. Mondhat bármit, de úgysem hallgatnak rá… Valamilyen szinten érzékeli ezt Ivica Dacic is, hiszen épp a napokban beszélt arról a Szabad Európa Rádiónak – amelyik a délszláv nyelveken továbbra is folyamatosan sugározza műsorát –, hogy amikor nemrég Kijevben járt, és felkereste a helyi EBESZ-missziót, akkor volt alkalma felmérni a helyzetet. S mint elmondta, az ukrán válság jelenlegi állása nagyon emlékezteti őt is az egykor volt jugoszláv háborús konfliktusra.

Volt azonban egy fontos észrevétele, amelyikre mindenképp érdemes odafigyelnünk. Felhívta a figyelmet arra, hogy milyen hirtelen, egyik napról a másikra mérgesedett el a helyzet, ami még akkor is szokatlan, ha polgárháborúról beszélünk. Svájc előtt Ukrajna volt az EBESZ elnöke, és a miniszteri értekezletet Kijevben tartották. S akkor még semmiféle konfliktushelyzetről nem volt szó.

Semmi másra nem utal ez, csakis és kizárólag arra, hogy milyen érzékeny, milyen törékeny, mennyire sérülékeny az európai biztonságpolitikai helyzet. Valóban fontosak lehetnek hát a konfliktuskezelésben szerzett szerb tapasztalatok, csak legyen, aki kíváncsi rájuk. Dacic egyelőre derűlátó, szerinte Kijevben nagy elvárásokkal készülnek a szerb EBESZ-elnökségre, amelytől fontos eredményeket várnak.

Közismert, hogy Szerbiának elvitathatatlan érdekei vannak abban, hogy jó kapcsolatokat tartson fenn Orosz­országgal… Éppen ezért nehezítheti a tárgyalásokat és az EBESZ-elnökség közvetítői pozícióját, hogy Belgrád nem ismeri el a Krím félsziget elcsatolását, azt továbbra is Ukrajna részének tekinti. Dacic szerint elvtelenség is volna, ha hazája nem ismerné el az ország területi integritását, másfelől pedig kettős mérce alkalmazását is jelentené. Ez könnyen érthető, hiszen Koszovó függetlenségének elismerése még távolról sem lezárt téma. Ezért nem tehetik meg, akármilyen fontos szövetségesük is legyen a hódító, hogy elismerjék valaki másnak a hasonló területszerző akcióját. Márpedig a megoldókulcsnak bizony ez is az egyik fontos pontja.

Szerbiának épp Koszovó függetlenségének elismerésével kapcsolatban más gondjai is vannak mostanában. A Vecernje novosti című belgrádi napilap írt arról nemrég, hogy Etiópia megzsarolta az országot. Az afrikai államnak ugyanis még a régi Jugoszlávia idejéből mintegy százmillió dolláros tartozása van Szerbiával szemben. Még Josip Borz Tito adott el fegyvereket Hailé Szelassziénak, aki pedig egy három és fél millió dolláros addisz-abebai ingatlant ajándékozott a jugoszláv elnöknek, amelyben ma a szerb nagykövetség működik. Az etióp kormány most azzal zsarolta meg Szerbiát, hogy ha netalántán visszakövetelné ezt a százmillió dollárt – ami, valljuk meg, nem kis pénz –, akkor bizony elismeri Koszovó függetlenségét.

Az ilyen zsarolás semmiképp sem tartozik a diplomácia legnemesebb hagyományai közé, így hát Ivica Dacicnak vigyázó tekintetével immár nemcsak Kijevre, de Addisz-Abebára is figyelnie kell. S könnyen lehet, hogy ennek az ügynek az elrendezéséhez is szüksége lesz majd egy jól bevált megoldókulcsra.