Vélemény és vita
Megmaradni
Különös szerencse, vagy fel nem ismert sorsszerűség, hogy idén pünkösdvasárnap és a nemzeti összetartozás napja egymás mellé került a kalendáriumban
Gyász és ünnep egyben, amely alkalmat kínál a nemzeti sorskérdéseinken gondolkodni, a múltunk traumáit feldolgozni; illetve közösen, valami előremutatót mondani, cselekedni. Budapesten, Csíksomlyón, vagy bárhol a Kárpát-hazában.
A „szent” ilyenkor, ha csupán egy röpke pillanatra is, de muszáj, hogy kiszorítsa a „profánt” az életünkből; hogy az ünnep magasztosan a hétköznapok felé emelkedjen. Hogy a Trianon óta újra és újra megtépázott közösségeink, a nemzet és a család méltóképpen működhessen, és oly erőt adhasson a mókuskerékben rohanó egyén számára, amely olyan határtalan szellemi és morális teljesítményre teszi képessé rövidke élete során, amely az unokáinak szól.
A trianoni békediktátum a veszteség jelképe. Gyásznap ez minden igaz magyarnak. Közel száz évvel később, amikor magyarok ünnepelhették az összetartozás napját Csíksomlyón, amikor lépésről lépésre érzékenyebbé és ezáltal felelősebbé válik minden fiatal magyar minden fiatal magyarért, mikor gazdasági, kulturális kapcsolati hálónk egyre erősebb a Kárpát-hazában élő nemzetünkben, talán végre, ha szép lassan is, de túl tudunk lépni a jogos gyászunkon, és képesek leszünk megmaradni, gyarapodni.
Az Orbán-kormány tagadhatatlanul felismerte ezt, és mer is tenni ezért. A gyarapodás, a magyar gyermekek születésének növeléséhez szükséges gazdasági, morális és szellemi támogatás, amelyet a kormány biztosít, példaértékű lehet egész Európa számára. Míg a hazánkat elhagyó fiatalok száma sajnos még minden erőfeszítés ellenére nem csökkent számottevően. Pedig a gyarapodáshoz és a megmaradáshoz az „ittmaradás” is kell. Az anyaországban és a határon túl is. Az egész Kárpát-hazában.
A gazdasági támogatás, amelyet egy kormányzat jelen helyzetben megadhat, talán több is, mint ameddig a takarónk ér. De mivel stratégiai, nemzeti sorskérdésről van szó, így nincs az az áldozat, amit ezért meghozni ne lenne érdemes. És melyet úgy tűnik, hogy minden „félelmetes ellenerő” megjelenése mellett a kormány meg mert lépni. Így az Orbán-kormány – a szocialista (!) kormányokkal szemben – az országnak szükséges közpénzeket nem a családoktól vonja el, hanem jobbára a külföldi tulajdonú multiktól, a spekulatív tőkétől, vagy éppen a szolgáltató szektortól. Amit lehetséges pedig, a kisebb és a nagyobb családoknak osztja vissza.
A gyarapodás gazdasági támogatása miatt kapták vissza a magyar családok azt, amit a szocialisták egykor elvettek, azaz a bővített gyes és gyed lehetőségeit, az emelkedő összegű családi pótlékot, a családi adókedvezményt, a „csokot”. Vagy a jelzálogból a gyermekek után leírható részt, amelyet az államkassza vállal át a családoktól. A nagycsaládosok szellemi és a morális támogatása pedig – amit többen és jómagam is hiányoltam a második Orbán-kormány tevékenysége során ez idáig – úgy tűnik, hogy most már szintén előtérbe kerül. Számos rendezvény, fesztivál és még több civil mozgalom szerveződik ezért a kormány támogatásával. Sokszor pozitív diszkriminációval – amely, a liberális közbeszéd minden gúnyolódása és lejárató kísérlete ellenére egyre inkább trenddé, divattá teszi a klasszikus nagycsaládos modellt. És amely pozitív diszkrimináció ugyanúgy védhető, mint minden hátrányos társadalmi csoportnál.
Így most, a nemzeti összetartozás napja és a pünkösd apropóján, egyre több mindenre lehetünk büszkék és bizakodhatunk. Egyre inkább látszik a remény, hogy a globális kihívások ellenére megmarad és gyarapszik a magyar nemzet a Kárpát-hazában.
A „szent” ilyenkor, ha csupán egy röpke pillanatra is, de muszáj, hogy kiszorítsa a „profánt” az életünkből; hogy az ünnep magasztosan a hétköznapok felé emelkedjen. Hogy a Trianon óta újra és újra megtépázott közösségeink, a nemzet és a család méltóképpen működhessen, és oly erőt adhasson a mókuskerékben rohanó egyén számára, amely olyan határtalan szellemi és morális teljesítményre teszi képessé rövidke élete során, amely az unokáinak szól.
A trianoni békediktátum a veszteség jelképe. Gyásznap ez minden igaz magyarnak. Közel száz évvel később, amikor magyarok ünnepelhették az összetartozás napját Csíksomlyón, amikor lépésről lépésre érzékenyebbé és ezáltal felelősebbé válik minden fiatal magyar minden fiatal magyarért, mikor gazdasági, kulturális kapcsolati hálónk egyre erősebb a Kárpát-hazában élő nemzetünkben, talán végre, ha szép lassan is, de túl tudunk lépni a jogos gyászunkon, és képesek leszünk megmaradni, gyarapodni.
Az Orbán-kormány tagadhatatlanul felismerte ezt, és mer is tenni ezért. A gyarapodás, a magyar gyermekek születésének növeléséhez szükséges gazdasági, morális és szellemi támogatás, amelyet a kormány biztosít, példaértékű lehet egész Európa számára. Míg a hazánkat elhagyó fiatalok száma sajnos még minden erőfeszítés ellenére nem csökkent számottevően. Pedig a gyarapodáshoz és a megmaradáshoz az „ittmaradás” is kell. Az anyaországban és a határon túl is. Az egész Kárpát-hazában.
A gazdasági támogatás, amelyet egy kormányzat jelen helyzetben megadhat, talán több is, mint ameddig a takarónk ér. De mivel stratégiai, nemzeti sorskérdésről van szó, így nincs az az áldozat, amit ezért meghozni ne lenne érdemes. És melyet úgy tűnik, hogy minden „félelmetes ellenerő” megjelenése mellett a kormány meg mert lépni. Így az Orbán-kormány – a szocialista (!) kormányokkal szemben – az országnak szükséges közpénzeket nem a családoktól vonja el, hanem jobbára a külföldi tulajdonú multiktól, a spekulatív tőkétől, vagy éppen a szolgáltató szektortól. Amit lehetséges pedig, a kisebb és a nagyobb családoknak osztja vissza.
A gyarapodás gazdasági támogatása miatt kapták vissza a magyar családok azt, amit a szocialisták egykor elvettek, azaz a bővített gyes és gyed lehetőségeit, az emelkedő összegű családi pótlékot, a családi adókedvezményt, a „csokot”. Vagy a jelzálogból a gyermekek után leírható részt, amelyet az államkassza vállal át a családoktól. A nagycsaládosok szellemi és a morális támogatása pedig – amit többen és jómagam is hiányoltam a második Orbán-kormány tevékenysége során ez idáig – úgy tűnik, hogy most már szintén előtérbe kerül. Számos rendezvény, fesztivál és még több civil mozgalom szerveződik ezért a kormány támogatásával. Sokszor pozitív diszkriminációval – amely, a liberális közbeszéd minden gúnyolódása és lejárató kísérlete ellenére egyre inkább trenddé, divattá teszi a klasszikus nagycsaládos modellt. És amely pozitív diszkrimináció ugyanúgy védhető, mint minden hátrányos társadalmi csoportnál.
Így most, a nemzeti összetartozás napja és a pünkösd apropóján, egyre több mindenre lehetünk büszkék és bizakodhatunk. Egyre inkább látszik a remény, hogy a globális kihívások ellenére megmarad és gyarapszik a magyar nemzet a Kárpát-hazában.