Vélemény és vita
Másnap
Álláspont. Tizenkét évvel ezelőtt, 2006. október 24-én egészen más hajnal virradt Magyarországra, mint ma
Véres volt az a napkelte. Az előző nap ugyanis a legújabb kori magyar demokráciában, a rendszerváltozás utáni korszak második évtizedének közepén gyilkos indulatokkal támadt ránk a hatalomba magát újra belehazudó baloldal. Gyurcsány Ferenc pribékjei addig nem látott agresszivitással verték szét, többek között, az Astoriánál, az Orbán Viktor ünnepi beszédére összegyűlt több tízezres békés tömeget, amelyben feleségemmel és néhány barátommal együtt én is ott ácsorogtam a Múzeum körút és a Kossuth Lajos utca sarkán. Egy idősebb, 1956-os emigrációjából hazatért társam nagy, nemzeti színű zászlóba kapaszkodott. Nem lengette, ahhoz túl nehéz volt. A Deák tér felől lövések hangja hallatszott, az ünnepséget – ilyenkor helyes a szó – berekesztették, és arra kérték a résztvevőket, hogy békésen és egymásra vigyázva menjenek haza.
Nem volt mit tenni, ahhoz, hogy az időközben megnyitott Erzsébet hídra vezető Kossuth Lajos utcát elérjük, a lövések felé hagytuk tolni magunkat. Lassan kioldalaztunk, és a tömeg szerencsésebb részével együtt átsétálhattunk a hídon a Duna túlsó partjára. A tabáni parkban leülve láttuk, hogy a pesti belváros fölött nagy füst van, azt is, hogy helikopterek köröznek a városrész fölött, és hallottuk a fegyverropogást.
A zászlót tartó barátunkat igyekeztünk elérni, de a mobiljaink nem működtek. Két óra múlva derült ki, hogy letartóztatták.
Lévay Atilla, nem kell szégyellni leírni a nevét, a zászlós ember az Astoria sarkánál szakadt el tőlünk. Az apró termetű férfi határozott lépésekkel menetelt a Deák tér felé. Az onnan visszatódulók utat nyitottak neki, ő pedig az egyre sűrűbb könnygázfelhőben akadálytalanul a rendőrsorfalhoz ért, az szétnyílt előtte, majd villámgyorsan összezárult. Innentől kétféle változata ismert az eseményeknek. A rendőrségi, amely szerint Lévay Atilla üveggel dobálta a rendfenntartó erőket, ezért kellett őrizetbe venni, a másik változat szerint a sorfal mögé beengedett ember kezéből kicsavarták a zászlót, a rendőrfurgon falának lökték és megverték. Ez egyébként a közelben zajló lovas rohamhoz, szemkilövésekhez, véres botozásokhoz mérve nem is volt olyan szörnyű. Néhány nap után a zászlós embert – zászlaja nélkül – kiengedték fogságából. Hosszú ideig tartó bírósági eljárás indult, garázdasággal és hatóság elleni erőszakkal vádolták. Tették ezt annak ellenére, hogy több, a környező házak emeletéről készült videófelvétel is egyértelműen az áldozatot igazolta. Több évig tartott a bírósági hercehurca, míg végül bűncselekmény bizonyítottsága hiányában az eljárást megszüntették. Így történt ez az ünnep többi áldozatával is, a megvertekkel, a szemüket vesztettekkel, a megalázottakkal.
A nagy emberjogi aktivista szervezetek az idegeneket rendkívüli módon szerető, ám a honfitársaikat pökhendi gőggel utáló NGO-k, amelyeket természetesen már akkor is George Soros pénzelt, hallgattak. Nem volt rikácsolás, mint mostanában, migráns-, sajtószabadság- és jogállamiság ügyben. Igaz, 2010 óta nemzeti ünnepeinken és szerencsére azokon kívül is nagyjából az országban rend és biztonság uralkodik. Időnként felbukkan ugyan a bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc, makog néhány mondatot, aztán visszakúszik összelopkodott műkőmilliárdjai mögé.
Orbán Viktor pedig tegnap is több tízezer ember előtt mondhatta el ünnepi beszédét a Terror Háza előtt. Őszintén reméljük, hogy nemcsak az a rettenetes ház volt mögötte és mögöttünk, hanem az összes, gyilkos indulatokkal a saját népére támadó, szemkilövető figura is.