Vélemény és vita
Mária Terézia
Mária Terézia volt a legnépszerűbb s életében is szeretett Habsburg-uralkodónk
Először a szlovákok mutatták be magas nézettségi szinttel: az idegenforgalom ihlette pozsonyi koronázási ceremóniáknak köszönhetően amúgy is kialakult már a városban a királynő egyfajta hamiskás kultusza. (Nem a magyar koronának, hanem Habsburg voltának köszönhetően. Tudomásul vesszük a tényeket, s csak szelíden jegyezzük meg, hogy az új urak nemcsak a koronázási dombot hordták szét az „impériumváltás” után 1921-ben, de Fadrusz Jánosnak arra emelt carrarai márványból készült Mária Terézia lovasszobrát is darabokra zúzták. A ló törzséből aztán egy nacionalista politikusuknak, Tyršnek a szobrát faragták ki.)
A rendező a kis Bécsnek is nevezett Temesvár szülötte, Robert Dornhelm volt, aki a szereplőkkel úgy beszélt az anyanyelvükön, mintha a forgatás idejére visszatért volna a Monarchia tárgyilagosan szép soknyelvűsége. A forgatókönyvet a cseh Miroslava Zlatníková írta, akinek és az operatőr Tomas Juriceknek köszönhetően ízelítőt kapunk a csehországi kastélyok hangulatából: vetekednek a Loire menti kastélyok szépségével. (Szeress és uralkodj – adja a királynő jelmondatául Zlatníková.) Egyébként az osztrák–cseh arisztokrácia korszakokon át meghatározó volt Európában, a magyar főrendek, még az Esterházyak is nehezen tudtak rivalizálni velük. Az udvar nyelve az akkori lingua franca, a francia volt, beszéltek spanyolul és olaszul is (Lotharingiai Ferenc lényegében toszkán volt), s ebben a „latinos” csillogásban a „magyar latin” középkoriasan hatott. (Ezt érezteti a rendező is, amikor Esterházy Miklós és Mária Terézia latinra vált.)
Van egy érdekes jelenet a filmben, a két Esterházy rövid beszélgetése Pozsonyban, a Habsburgok sorsát eldöntő királyválasztáskor. Nem volt rossz döntés, veti oda az idősebb Pál Miklósnak. Egy, a birodalomról leváló Magyarországnak a poroszok mutatkoztak volna a legelfogadhatóbb nagyhatalmi szövetségesnek, azonban a porosz állam – Nagy Frigyes franciás környezete ellenére – mereven németesítő állam volt, különösen látszott ez szláv alattvalóival szemben. A Habsburg-forma ezzel szemben a római császári eszme utolsó, ráadásul közép-európai reinkarnációja volt, s ebbe okos kompromisszumokkal ugyan, de elfért a birodalom többi részétől államjogilag különböző magyar rendi állam.
S ami még fontosabb, Mária Terézia fő uralkodói méltóságát a magyar korona jelentette: Európa-szerte mint magyar királynőről írtak és beszéltek róla. A császári címet a Habsburg-ház taktikai okokból végül is Lotharingiai Ferenc számára tudta megszerezni. Aki császárként is kiváló üzletember maradt, s komoly magánvagyont hagyott utódaira, pedig voltak szerelmi kalandjai. (Állítólag az őt figyelő besúgókból alakult a bécsi titkosrendőrség.)
Mária Terézia volt a legnépszerűbb s életében is szeretett Habsburg-uralkodónk, nem véletlen, hogy a liberális Marczali Henrik épp a millenniumi ünnepi bűvölet korában, 1891-ben adta ki a róla szóló nagy monográfiáját. Az érzelmi kapocs a kommunizmus idején szakadt el, törött szobrát eltávolították a Hősök teréről, s csak 2011-ben állították fel újra, a gödöllői kastély kertjében. Ami ausztriai kultuszát illeti, az osztrákok 1918-ban azonnal feladták a Habsburg birodalmi eszmét, s osztrák irredenta sohasem volt. Ám ahogy látszólag azonosultak uraik több évszázados hatalmi törekvéseivel, amelyeknek jólétüket köszönhették, ők építették be a legügyesebben Mária Terézia alakját idegenforgalmi propagandájukba a szovjet csapatok kivonása után. S most – ahogy ezt az élvezetes, igazi közép-európai szcenáriót és a díszleteket néztem –, eszembe jut a régi mondás, hogy Ausztria nem férfiúi, hanem női fenomenon.
A rendező a kis Bécsnek is nevezett Temesvár szülötte, Robert Dornhelm volt, aki a szereplőkkel úgy beszélt az anyanyelvükön, mintha a forgatás idejére visszatért volna a Monarchia tárgyilagosan szép soknyelvűsége. A forgatókönyvet a cseh Miroslava Zlatníková írta, akinek és az operatőr Tomas Juriceknek köszönhetően ízelítőt kapunk a csehországi kastélyok hangulatából: vetekednek a Loire menti kastélyok szépségével. (Szeress és uralkodj – adja a királynő jelmondatául Zlatníková.) Egyébként az osztrák–cseh arisztokrácia korszakokon át meghatározó volt Európában, a magyar főrendek, még az Esterházyak is nehezen tudtak rivalizálni velük. Az udvar nyelve az akkori lingua franca, a francia volt, beszéltek spanyolul és olaszul is (Lotharingiai Ferenc lényegében toszkán volt), s ebben a „latinos” csillogásban a „magyar latin” középkoriasan hatott. (Ezt érezteti a rendező is, amikor Esterházy Miklós és Mária Terézia latinra vált.)
Van egy érdekes jelenet a filmben, a két Esterházy rövid beszélgetése Pozsonyban, a Habsburgok sorsát eldöntő királyválasztáskor. Nem volt rossz döntés, veti oda az idősebb Pál Miklósnak. Egy, a birodalomról leváló Magyarországnak a poroszok mutatkoztak volna a legelfogadhatóbb nagyhatalmi szövetségesnek, azonban a porosz állam – Nagy Frigyes franciás környezete ellenére – mereven németesítő állam volt, különösen látszott ez szláv alattvalóival szemben. A Habsburg-forma ezzel szemben a római császári eszme utolsó, ráadásul közép-európai reinkarnációja volt, s ebbe okos kompromisszumokkal ugyan, de elfért a birodalom többi részétől államjogilag különböző magyar rendi állam.
S ami még fontosabb, Mária Terézia fő uralkodói méltóságát a magyar korona jelentette: Európa-szerte mint magyar királynőről írtak és beszéltek róla. A császári címet a Habsburg-ház taktikai okokból végül is Lotharingiai Ferenc számára tudta megszerezni. Aki császárként is kiváló üzletember maradt, s komoly magánvagyont hagyott utódaira, pedig voltak szerelmi kalandjai. (Állítólag az őt figyelő besúgókból alakult a bécsi titkosrendőrség.)
Mária Terézia volt a legnépszerűbb s életében is szeretett Habsburg-uralkodónk, nem véletlen, hogy a liberális Marczali Henrik épp a millenniumi ünnepi bűvölet korában, 1891-ben adta ki a róla szóló nagy monográfiáját. Az érzelmi kapocs a kommunizmus idején szakadt el, törött szobrát eltávolították a Hősök teréről, s csak 2011-ben állították fel újra, a gödöllői kastély kertjében. Ami ausztriai kultuszát illeti, az osztrákok 1918-ban azonnal feladták a Habsburg birodalmi eszmét, s osztrák irredenta sohasem volt. Ám ahogy látszólag azonosultak uraik több évszázados hatalmi törekvéseivel, amelyeknek jólétüket köszönhették, ők építették be a legügyesebben Mária Terézia alakját idegenforgalmi propagandájukba a szovjet csapatok kivonása után. S most – ahogy ezt az élvezetes, igazi közép-európai szcenáriót és a díszleteket néztem –, eszembe jut a régi mondás, hogy Ausztria nem férfiúi, hanem női fenomenon.