Galsai Dániel

Vélemény és vita

Makákóketrec

„Idióták, akik egy ókorban megírt mesekönyvben megírt szabályrendszerben akarják élni az életüket!” Ezt írta a Szentírásról ki is?

Hitler? Nem, bár lehetne ő is, hiszen köztudott, hogy a Führer nagyon nem szívelte a katolicizmust. Sztálin, Rákosi? Némileg közeledünk, de ők sem. Ők egy nácizmusnál nagyságrendekkel több áldozatot követelő terror vezéreiként söpörtek el mindent, ami emberi, ami magasztos, így többek között a vallást is megpróbálták – sikertelenül. Még a kommunista haláltáborok sem tudták legyőzni az emberi szellemet.

Ne találgassanak: ezt a szellemi hulladékot Simon György, a DK józsefvárosi képviselője zúdította ki a saját Facebook-oldalára. Nyilván ezen a szinten elvi vitát folytatni felesleges: egy makákónak sem próbáljuk elmagyarázni, hogy a Biblia az nem csak egy szent könyv: az nagyjából az európai kultúra, Michelangelótól, Bachon át Pilinszky Jánosig. Ha nem lett volna, akkor ma nagyjából pontházakban élnénk, ennénk, emésztenénk, ürítenénk, jobb esetben párzanánk, a legmagasztosabb képzőművészeti alkotás pedig a barlangrajz lenne.

Csak a jegyzőkönyv kedvéért szögezzük le: ez az a párt, amelynek Vágó István nevű tagja korábban keresztény temetőt akart beszántatni. Az őseink sírját, a múltunkat. És helyére közösségi házat építtetett volna. Amiben talán fellépett volna a Pa-Dö-Dö is.

És ez az a párt, amelynek a szóvivője, bizonyos Gréczy Zsolt Grosics Gyula halála után azt tette közzé, hogy a Bazilikát újra kell szentelni, ha a zseniális – és a bolsevizmus által sokszor meggyötört – kapust ott ravatalozzák fel. Csak azért, mert Grosics 16 éves kamaszként, a második világháború utolsó hónapjaiban kiképzést kapott a Hunyadi-páncélosoknál!

És ez az a párt, amelynek holdudvara a napokban valami bicskanyitogató filoszemita gőggel írt Benjamin Netanjahunak, a zsidó állam miniszterelnökének, és elmagyarázta neki, hogy miképpen is kellene gondolkoznia Orbán Viktorról.

Egy szerintük antiszemiták által uralt ország kellős közepéről írták, kioktatva egy vezető zsidó politikust, hogy miképpen is kellene viszonyulnia Netanjahunak a zsidósághoz és az antiszemitizmushoz, miközben ők éppen bőszen készülnek a néhány hét múlva kezdődő Nyári Zsidó Fesztiválra – amely sok esztendeje már teljes békében zajlik, plakátjaival most is tele a főváros, és jövőre nálunk lesz a zsidó olimpia, a Maccabi Játékok, sok milliárd állami forintért.

Tudom jól, hogy az előbbi, többszörösen összetett mondat nem a stilisztika csúcsa. Én mégis arra kérném az olvasót – keresztényt, zsidót, ateistát, buddhistát, marxistát és makákót –, hogy olvassa el újra, és próbálja meg értelmezni. Mert valahol ebben rejtezik a DK lelke – így lehet eljutni Simon Györgyig, és így az antiszemitizmusig. Mert a vérlázító Simon–Gréczy–Vágó-volt SZDSZ-es holdudvar aljassága bizony direkt és indirekt módon erről szól. Arról, hogy egyszer talán valakinél elszakad a cérna. Huszonhét év valósága bebizonyította, hogy ez a nép döbbenetesen toleráns.

Most ez a Simon nevű rettenet megpróbált rálicitálni. Azt is írta: aki mégis elfogadja a Szentírás parancsait, az viszont ne üljön az internet elé. Hogy értsük: a DK szótárában a primitívség és a műveletlenség egyet jelent a korszerűséggel.

A vita ezzel véget ért, 2018-ban választások lesznek. A makákók, meggyőződésem szerint, szomorúan ülnek majd a ketrecben. Amit maguk építettek.