Majdnem kötél...

Pontosabban újra elítélte, jól érzékelhetően abban a szellemben, ahogy ítélkezett fölötte 1946-ban a népbíróság.

Akkor egyébként úgy tűnt, hogy felakasztják. Különben Hóman Bálint bűneit mindannyian ismerjük, miként „közepes erősségű” német orien­tációját is. Ez nem a rendszer, azaz a nácizmus iránti rajongását jelentette, hanem bizonyos reálpolitikai összefüggések és konstellációk tudomásulvételét. Ezzel nem volt egyedül a magyar politikai életben, tehát nem ezért akarták felkötni... És nem is a Szovjetunió elleni hadüzenet megszavazásáért, amely nem is volt hadüzenet valójában, hiszen Magyarország bejelentette, hogy hadban állónak tekinti magát. Nem akarjuk itt most megoldani a kassai bombázás titkait, de akkor a magyar politikai és katonai vezetés olyan információkat kapott a támadást követő helyszíni szemlék és gyors vizsgálatok alapján, hogy szovjet gépek bombázták Kassát. Erre jött a hadban állás bejelentése... Hóman valószínűleg hozzá sem tudott szólni a katonai kérdésekhez, a bombák gyártásához és a repülőgépek konstrukciójához, ahhoz meg pláne nem, hogy vajon összetéveszthette-e egy esetleges szovjet kötelék a magasból Kassát és Eperjest. Mert az új kutatások szerint a szlovák kézen maradt Eperjest és az ott lévő német híradós állomást akarta támadni, tekintettel arra, hogy a szlovák kontingens már kint volt a keleti fronton, természetesen a németek oldalán. Erről mostanában keveset hallani...

Hát igen, Hóman Bálint a nyilas hatalomváltás után megtartotta nemzetgyűlési képviselőségét, és a Dunántúlra is kísérte a plénumot. Ott részt is vett egy soproni gyűlésén. Egyesek szerint pont azon, amelyre valamilyen sértettség okán pont a nyilas képviselők nem mentek el. Egyébként Hóman összesen kétszer szólalt fel a nemzetgyűlésben, és mindkét esetben pozitív módon, hisz emberek mentéséről beszélt.
A Népszabadság úgy értelmezi Hóman tevékenységét, hogy Hóman antiszemita volt. Nem, bár Hóman nyíltan beszélt a hazai zsidóság kérdéséről, asszimilációs készségéről, ami nem volt szokatlan az 1920–30-as évek Magyarországán, a társadalom úgy érezte, még mindig komoran fölé tornyosul az 1919-es kommün árnyéka. A lap cikkéből azt érezni, mintha a szerző ezzel a nemzetgyűlési képviselőséggel akarná bizonyítani a legsúlyosabb vádját, amely szerint Hóman sokakat küldött a halálba. Igen, a halálba, mert olvasta az Auschwitz-jegyzőkönyvet, és tudta, mi történik a deportáltakkal. Igazából akkor senki sem tudta, mennyi lehet az Auschwitz-jegyzőkönyv valóságtartalma, ez Nyugaton is így volt, nem csak Magyarországon. Hóman például egyfajta propagandaanyagnak vélte. Ehhez tudni kell, hogy az első világháborúban a franciák, a britek, illetve a németek szívesen használtak olyan propagandaanyagokat, például plakátokat, amelyek népirtással vádolták a másikat.

Az, hogy a Népszabadság Hóman „fajtiszta Magyarországáról” ír, valószínűleg „szándékos” félreértés következménye. Hóman nem értett egyet a fajelmélettel és a faji alapokon álló politizálással. Részben német származású volt, nehéz elképzelni, hogy ennek ellenére más kisebbségekkel együtt ki akarta volna űzni az országból a németeket. Hitt azonban a magyar kultúrfölényben, a fegyverek helyett ezzel akarta „megregulázni” a Trianon után kissé önteltté vált szomszédainkat.

Hóman bűne igazából az volt, hogy – félve a kommün megismétlődésétől – magyar elemekkel, sőt egyenesen népi tehetségekkel akarta felváltani az addigi középosztály tagjait. Na ezért akarták halálra ítélni...