Magyarul hallgatnak

És még a csend is alvóbb, pedig amióta megjavult a Fradi-tábor, még Doll edző csatárt óhajtó sóhajtása is behallik a zajmikrofonokba. Igen, a hétszázötven européer többnyire úgy hervadozik az Európai Parlamentben, mintha matekdolgozatra készülne az osztály. Bár nincs miért izgulniuk, van fűtés-hűtés, koszt-kvártély rendben, néha még zsebpénzre is futja, a világ dolgai meg mennek maguktól, minek zavarni őket. Alapvetően helyes attitűd, hiszen még csak az hiányzik, hogy valaki felébredjen a szendergő seregből, és aztán előálljon mondjuk az uborka görbületének szabályozásával, a barbár libatömés tilalmával, vagy az akác táj-, sőt, rendszeridegen voltával. Nem, nem. Jobb a csend, a békesség.

A nagy csendben pedig huszonegyen – kivéve egy-két kimondottan aktív néppárti képviselőt – magyarul hallgatnak. Na jó, jó, nagy néha valamelyikőjük felneszez, felismeri, hogy nem a Kossuth téren vagy Moszkvában, a Szakszervezetek Palotájában múlatja az időt, s felteszi a kezét, hogy ő bizony szólni szeretne. A többiek pedig – már aki éppen bent van – pártcsaládtól függően szurkolnak neki, vagy éppen szörnyülködve fogják a fejüket. Kint, a világban meg robbantgatnak, túszokat ejtenek, menekülteket pecáznak ki a tengerből, a Majdanon pedig a kondérba főzött kocsonya mellett harmonikás és zongorista gondoskodik a tüntető ukrán dolgozók megfelelő kedélyállapotáról. Itt meg a magyarulhallgató megszólaló keményen belevág, és nekikezd búsongani. Jajong, búsong a hazai sajtószabadság sanyarú sorsán, kesereg útdíjon, valamint multi- és banksarcon, bánatos a magánnyugdíjpénztárak méltatlan sorsa miatt, és nem érti, hogy miért nem lehet minden derék magyar honfitársának bissau-guineai útlevele. Lehet persze – mint mondja -, ennek is a mindent elborító hazai sovinizmus, antiszemitizmus, rasszizmus és homofóbia az oka, pfuj. Éppen ezért, lelkiismeretes Európa-atyaként, kemény szankciókat sürget a bitang, népnyúzó kormány ellen, követeli a Magyarországnak járó európai pénzek konzerválását, és hogy Orbán Viktort tiltsák ki a Fradi–Újpestről meg a világ összes stadionjából.

Egy-két kivételtől eltekintve, így megy ez mifelénk. Vagy arrafelé. Úgyhogy tényleg jobb a csend, a magyarul hallgatás. Ha pedig valaki történetesen EU-képviselőbe botlik, csak lábujjhegyen közelítse meg, nehogy felébredjen, és aztán vadakat beszéljen. Magyarul.