Sinkovics Ferencă

Vélemény és vita

Magyaros receptek

Sokan találgatják a világban, hogy miként is lett Andrzej Duda Lengyelország köztársasági elnöke, amikor mindenki az előző elnököt, Bronislaw Komorowskit tartotta esélyesebbnek.

A politikához értő elemzők is úgy vélték, hogy Komorowski duplázni fog. Ők sem vették figyelembe, hogy ő a jelenlegi kormánypárt, a Polgári Platform, vagyis a PO embere. A PO-val azonban bajok vannak, kikezdhetetlennek hitt tekintélye már korábban lassú eróziónak indult. Miért?

Lengyel mércével mérve a párt túl langyos. És ilyen „szoft” a kormányzása, a dolgokhoz való hozzáállása is. Sőt, amióta egykori elnöke, Donald Tusk az Európai Tanács elnöke lett, a lengyelek úgy érzik, a PO, illetve a kormány nem sokat tesz az országért, jobban érdeklik az uniós körforgások és örvénylések, mint Lengyelország ügyes-bajos dolgai. Ehhez még jönnek a kormányzásban óhatatlanul előforduló hibák és slamposságok, és máris megvan, hogyan előzhette meg a nagy rivális, a Jog és Igazságosság, vagyis a PiS embere, Andrzej Duda Bronislaw Komorowskit. Duda mindjárt a győzelem után meg is szólította a lengyeleket. Keménységet ígért, és több magyar recept átvételét. Ami azért is érdekes, mert a jelenlegi lengyel kormány kissé eltávolodott a magyaroktól, Magyarországtól, s ez azokban a kritikus hangú megjegyzésekben és bírálatokban is megmutatkozott, amelyeket Orbán Viktornak adresszáltak főként Budapest keleti nyitásával kapcsolatosan.

Úgy tűnik, a lengyel kormányban, illetve a PO vezetésében – és Ewa Kopacz miniszterelnök környezetében – sem tudta senki, hogy a magyarok ellen indított támadások kontraproduktívak Lengyelországban. Még annak sem volt igazán nagy hatása, hogy ezek a kritikák például nyílt oroszbarátsággal vádolták a magyar miniszterelnököt, pedig a lengyel–orosz viszony mindig is rossz, vagy még annál is rosszabb volt a történelem folyamán. (A lengyel kormánygép 2010-es oroszországi tragédiája és Lech Kaczynski államfő halála, ha lehet, csak tovább rontott ezen.) Talán nem alaptalan az a sejtés, hogy a magyar receptek – ha Andrzej Duda valóban képes lesz valamilyen módon alkalmazni ezeket – elnyerik majd a lengyel társadalom minden részének, szegmensének tetszését, jóllehet például a devizahitelekkel a lengyelek korántsem kerültek akkora bajba, mint a magyarok. Ez elsősorban a lengyel bankfelügyeletnek köszönhető, amely igen jó tempóérzékkel avatkozott bele a kibontakozó folyamatokba annak idején, és maximálta a lengyelországi devizahitelek lehetséges mértékét.

De ne essünk túlzásokba! Andrzej Duda nem a magyar receptek ígéretével győzött, hanem azért, mert a lengyel társadalom nagy része politikai változásokat vár. És olyan vezetőket, akik meghatározzák ezeknek a változásoknak a menetét. Még úgy is, hogy a kisebb politikai botrányoktól eltekintve nincs krízis az országban, de a kormányzó PO, Ewa Kopacz miniszterelnök, illetve az eddigi elnök, Bronislaw Komorowski kihívóan magabiztosnak tűnt. És növelte ezt a magabiztosságot, hogy Donald Tusk ET-elnöki székfoglalásával, majd az orosz affér következtében is jóval közelebb került a varsói kormány az unió-
hoz, vagyis a korábban még lázadozó Lengyelország egy-kettőre meghökkentően EU-kompatibilis lett. Akik Komorowskira szavaztak, nyilván pozitívumként is értékelték ezt a kompatibilitást, korábban Lengyelország is sokszor ült az Európai Unió „szamárpadjában”, ha nem is annyiszor, mint a magyarok 2010 óta.
A Polgári Platform hívei, azaz Komorowski szavazói pont attól félnek most, hogy Andrzej Duda véget vet Brüsszel és Varsó idilljének. Bár a PO jobboldali párt, most épp ez a tábor félti leginkább a jobbratolódástól Lengyelországot.

Budapestről nézve kicsit más a dolgok olvasata. Andrzej Duda győzelmével például feléledni látszik az a kicsit romantikusnak is mondott időszak, amely az első, vagyis a 2012-es Békemenettel vette kezdetét. Akkor ugyanis azt lehetett hinni, hogy elindul egy folyamat pont innen, Budapestről, ami az Európai Unió megreformálását tűzi ki célul. Sok lehetséges szövetséges szóba került, de mindenekelőtt a lengyelek, akik egyébként szintén megvívták a maguk modern szabadságharcát akár az unió ellenében is, csak valahogy kevesebb szó esik erről manapság. Olyan szerveződés lehetett volna ez, amely akár a visegrádi négyek szorosabb, unión belüli együttműködésére és kezdeményezéseire is épülhetett volna, erről több elemző is beszélt annak idején.

A cél egyszerű: visszaterelni az uniót eredeti céljaihoz, az európaiság eszméjének, gazdasági önállóságának és sokszínű, hagyományokon nyugvó kultúrájának megőrzéséhez. Senki sem csodálkozna, ha mindez azoktól a visegrádi négyektől indulna – köztük a lengyelektől és magyaroktól –, akik ragaszkodnak nemzeti gyökereikhez és a keresztény értékekhez.

Brüsszelnek most azt kell látnia, hogy beteljesülnek azok a korábbi prognózisai, amelyek szerint azért is fel kell lépni a magyar „unortodox” ötletekkel és lépésekkel szemben, mert példájuk ragadós lehet. (Nemcsak Duda figyelt fel a magyar bankadó receptjére, az unió tagországainak csaknem a fele vizsgálgatta nagy érdeklődéssel annak idején ezt a huszárosnak is mondott budapesti „húzást”.) Az Európai Unió egyelőre nem tud mit kezdeni Andrzej Duda győzelmével. Egyes lapok szerint csak jobb volt a kampánya, mint az elkényelmesedett Komorowskié. Mások szerint ez a siker figyelmeztetés. Federica Mogherini, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője – aki egyben a Juncker vezette bizottság alelnöke is – már ébredezik. Azt nyilatkozta Duda sikere után, hogy az uniónak mindenképpen változnia kell. Csak azt nem tette hozzá: ha fenn akar maradni…