Vélemény és vita
Magyarázom a fiamnak
Ide figyelj Marci! Ne babráld azt a nyavalyás mobiltelefont, mert nyakon csaplak!
No, szóval, akkor most elmagyarázom neked, hogy mi is a helyzet a magyar baloldalon, elvégre idén fejezed be a nyolcadikat, ősszel gimibe mész, és azért az mégse járja, hogy egy ilyen okos fiú csak hallgat, mint a sült hal, ha arról kérdezik, mi történik a való világban, ami körülveszi! Annyi az egész, hogy vannak baloldali pártok, MSZP-nek, DK-nak, Együttnek és Párbeszédnek nevezik őket, és most ők jó alaposan összefognak, hogy leváltsák Orbán Viktort! Hogy ők ezek szerint barátok? Nem kisfiam, azt nem mondanám, például a DK úgy jött létre, hogy Gyurcsány szétszakította az MSZP-t, ami már amúgy is bajban volt… ja, hogy Gyurcsányról már hallottál… ne beszélj ilyen csúnyán kisfiam!
Szóval ezek úgy döntöttek, hogy választanak egy vezetőt, úgy hívják, hogy Botka, és együtt majd jó alaposan legyőzik Orbán Viktort. Azt kérded, hogy legalább Botkát mindenki szereti-e? Hát, nem egészen, a DK például nem szereti, ők csak Gyurcsányt szeretik. Az Együtt és a Párbeszéd például az előválasztást szereti! Ezért tárgyal a Botka!
Kivel, kivel, hát az LMP-vel tárgyal, na!… Hogy eddig nem is beszéltem neked az LMP-ről? Persze, mert eszük ágában sincs részt venni ebben az összefogásban!… Akkor miért velük tárgyal, miért nem mondjuk a Párbeszéddel?! Azért, mert a Párbeszéd közölte, hogy megszakadt a párbeszéd… jó, ezt eddig nem mondtam, mert ez csak néhány napja történt… ne kötözködj Marci, mert összezavarsz!
Az Együtt és a Párbeszéd nem lehet a „főnök”, ahogy mondtad, hiába tetszik neked a nevük! Egyrészt mert olyan kicsik, hogy a te szigetmonostori sulidba többen járnak, mint ahány tagjuk nekik van, másrészt ők egykoron egy párt voltak, csak összevesztek!… Ne vihogj te kölyök, és ne mondd a rossz szóvicceidet… igen az Együtt és a Párbeszéd nincs együtt és nem folytatnak párbeszédet! És akkor mi van?!
Különben is a Párbeszéd most pénzt gyűjt, a szóvivőjük azt kérte, hogy az a magyar ember, aki most nyert hétmilliárd forintot az Eurolottón, az a nagy részét szánja arra, hogy ők jó alaposan leválthassák Orbán Viktort!… Nem, nem viccelek Marcika, megőrjítesz a folytonos vihogásoddal! Mit nem lehet ezen nem érteni?! Van egy balliberális összefogás, amiben lehetne baloldali párt, de éppen nincs. Liberális is lehetne, de azt Gyurcsány kizárta. A vezetőjük egy Botka nevű szegedi bácsi, aki azt mondta, hogy csak akkor lesz vezető, ha Gyurcsányt kizárják. De Gyurcsány kizárta, hogy kizárják. Az Együtt, a Párbeszéd és az MSZP előválasztást akar, de az utóbbi csak félig. Az előválasztás – mint már az előbb megbeszéltük – nem egy személynév! Négyen vannak benne ebben az összefogásban, de az most csak három, mert a Párbeszéd nem folytat párbeszédet… illetve mégis négy, mert Botka az LMP-vel tárgyal, amelynek tagjai úgy utálják ezt az összefogást, mint te a finomfőzeléket… így aztán végül is, mégis három… A Párbeszéd pedig szeretne néhány milliárdot kapni ajándékba, ahelyett, hogy neked vennének egy új videojátékot! A lényeg, hogy jó alaposan le akarják váltani Orbán Viktort! Hogy miért? Csak! Azt talán ők maguk sem tudják. Vagy nagyon is tudják, de az igazat nem merik elmondani.