Őry Mariann

Vélemény és vita

Magyar szabadság

Álláspont. Új nemzeti ünnepre készül a magyar ellenzék és a nyugati sajtó. Március 20-ra

Az 1848-as forradalom és szabadságharc többek számára egyrészt csak ürügy, hogy a címzettet eltévesztve sírjanak zsarnokságról és idézgessék félre a nagy elődöket. Másrészt pedig, ha már itt tartunk, kit érdekel a nemzeti önrendelkezésért folytatott harc, amikor épp kilátásban van a Fidesz külföldi megbüntetése? Egy valamirevaló magyar demokrata nem is tud nagyobb ajándékot elképzelni az élettől, mint egy dörgedelmes EP-jelentést, egy forró hangulatú strasbourgi vitát, ahol Verhofstadt hangjától zeng a terem, netán egy kiadós eljárást. Jobb híján persze a legkarakánabb balliberális politikus is azonnal testvérének érzi a néppárti politikusokat is, ha azok elég csúnyát mondanak Orbán Viktorra. Sokkal csúnyábbakat annál, mint amiért most a kormányfő tőlük bocsánatot kért.

Március 20-án összeül az Európai Néppárt választmánya. Itt vár igazi ünnepre a magyar ellenzék is, ha már a szabadságharc ünnepét – közös nagygyűlésük alapján – arra használták, hogy saját választóikat kínozzák. Már csak néhány nap van hátra, addig a sajtóban megírnak mindent és annak az ellenkezőjét is. Manfred Weber is elmondja Budapesten, hogy konstruktív megbeszélést folytattak, hogy aztán a német tévében elmesélje, hogy beolvasott Orbánnak. Értjük persze, hogy ha a német médiában nem azt mondja, hogy kínpadra küldte a magyar kormányfőt, akkor ő maga kerül oda.

Végzetes rövidlátás lenne azonban azt hinni, hogy a Fidesz az Európai Néppárt fekete báránya, és ha őket kizárják, egy nagy, boldog családként fognak körtáncot járni. A hangos kritikusok mellett a Fidesznek vannak hangos támogatói is, például Berlusconiék vagy éppen a szlovén Janez Jansa pártja, akik jelezték: ha a Fidesznek mennie kell, ők is követik. Biztos vagyok benne, hogy ebben a teoretikus esetben a szlovének nem lennének egyedül. Manfred Weber, aki évek óta kemény munkát folytat azért, hogy összetartsa valahogy az egyre inkább széttartó szövetséget, kitartóan próbálja magyarázni, hogy itt tényleg csak a Fideszről van szó, ne lássunk bele mást. Csakhogy a Néppártban ugyanaz a törésvonal van meg, mint az Európai Unióban általában. A Fidesz kizárását követelő pártok némelyikében több közös van a szociáldemokratákkal vagy a liberálisokkal, mint a kelet-közép-európai pártokkal. Persze ne általánosítsunk, felénk se csak szabadságharcosok teremnek, ebben a régióban is akadnak szép számmal politikusok, akik belesimulnak a nyugati liberális standardokba, átveszik a polkorrekt beszédmódjukat, a semmitmondó bohóckodást és a képmutatást. Nekik aztán több barátjuk is lesz ott, mint itt.

Amikor bocsánatkérő levelében Orbán Viktor azt írta, hogy a Fidesz nem köt kompromisszumot a migráció, a kereszténység védelme és Európa jövője ügyében, az egész konfliktus lényegére mutatott rá. Azok a pártok, amelyek ezekben a kérdésekben kompromisszumot kötnek, engednek a liberális nyomásnak, félredobják az emberek akaratát, a kereszténydemokráciát pedig toleranciának nevezett önfeladássá üresítik ki – nos, éppen ezek a pártok azok, amelyek régen rossz útra léptek.

Akit ezek a pártok elfogadnak és kedvelnek, az szükségszerűen nem a magyarok, nem a közép-európaiak érdekeit és akaratát képviseli. Nem véletlenül nem hatja meg őket a kormányfő bocsánatkérése, hiszen éppen az a bajuk, amiből felelős magyar kormány nem engedhet. Ők éppen azoknak a birodalomépítőknek az oldalán állnak, akik ki akarják terjeszteni árnyékukat Közép-Európára.

Ezért ne feledjük: „Ha szabadság van, minden van.”