Magyar érdek és külpolitika

„Azt a kérdést kell feltenni az adott országgal kapcsolatban, mi a magyar nemzeti érdek” – Orbán Viktor ezzel, az elsőre egyszerűnek tűnő mondattal adott útmutatást tegnap a nagyköveteknek. Elsőre egyszerűnek tűnik, mert az elmúlt bő két évtizedben ez sokaknak és sokszor nem sikerült. Nem véletlenül, hogy a kormányfő beszéde azonnal ki is ütötte a biztosítékot a „demokrata ellenzéknél”. Orbán ugyanis számos tabujukat megdöntötte tegnap. Először is azzal, hogy a magyar diplomatának Budapest, és nem a még oly nagyszerű szövetséges Brüsszel vagy Washington hasznát kell szem előtt tartania. Ez elsősorban gazdasági kérdés: Magyarországnak belátható időn belül több lábon kell állnia, exportjának a harmadát, majd felét unión kívül kell értékesítenie. Egy Gyurcsánynak vagy Bajnainak ez olyan, mint az ördögnek a tömjénfüst, hiszen az egyoldalú gazdasági kötődés számukra szinte az egyetlen remény, hogy külföldi barátaik, netán megbízóik egyszer még visszahelyezik őket a „pénzosztó fotelekbe”. Hihetetlenül „nemes értékeiket” sérti az is, hogy a kormányfő kimondta: az orosz-ukrán konfliktus számunkra elsősorban gazdasági és nem biztonságpolitikai kérdés. Számukra tökéletesen közömbös, hogy Magyarország napi hetvenmillió dollárt veszít az értelmetlen szankcióháborún, hogy például a szabolcsi alma nemcsak az orosz piacoktól esett el, hanem az ide átvezényelt uniós dömpingáru a hazai szupermarketekből is kiszorítja. Még egyszer: nemcsak az orosz piacot bukjuk, hanem a hazai piacra szánt árunak is annyi.

A „demokratikus baloldaliak” a brüsszeli könyöradományban reménykednek, mintha reális lenne, hogy az uniós országok hétmilliárd dolláros orosz piaci veszteségét ellensúlyozná a négyszázmilliós uniós segély. Nem beszélve arról, hogy ebből a pénzből mennyi jut el Nyíregyházáig, s mennyi ragad le a nyugati feldolgozó óriáscégeknél… Mert például már Spanyolországba is csak célzottan jut kárpótlás. Katalóniában éppen a minap égettek uniós zászlót a gazdák több tonna kiborított nektarinon, az ellen tiltakozva, hogy a jó brüsszeli kapcsolatokkal és tehetős lobbistákkal rendelkező feldolgozó multik elviszik a „segély eurókat”.
A magyar kormányfő ellenben azt mondja, hogy erről tárgyalni kell Moszkvával, és együtt cselekedni az unión belül azokkal, akik hasonlóképpen gondolkodnak, mert hasonló helyzetben vannak. „Az ideológiai központú külpolitikai vonalvezetést a félnótás országok számára találták ki az okos országok” – figyelmeztetett Orbán, emlékeztetve, hogy az Egyesült Államok a költségvetési hiánya tekintélyes részét Kínával finanszíroztatja, és „egypercnyi skrupulusa” sincs emiatt. Az Együtt–PM közleményírói azonnal magukhoz is kaptak erre, hiszen a „szent tehénről” mondták ki, hogy nem mindenben fantasztikus és tökéletes. Ráadásul felvetették azt, hogy amit nekik szabad, az talán másoknál sem lépi át a demokrácia és a nyugati elkötelezettség határait. A miniszterelnök ezenkívül ki merte mondani, hogy az uniós bevándorlási politika úgy, ahogy van elhibázott, s Magyarország zárva tartja kapuit. Lehet erről a kérdésről sokat széplelkűsködni, de talán érdemes megmaradni a realitásoknál. A bevándorló, a vendégmunkás addig kellett Nyugat-Európának, amíg dübörgött a gazdaság és a helyi melósnak már büdös volt, hogy taxisofőr, kukás, pincér vagy éppen takarítónő legyen. Kellett a szerb, török, kurd, indiai, pakisztáni és észak-afrikai munkaerő. Ma más a helyzet. Munka már nincs, integrálni meg nem sikerült ezeket az embereket, a szép liberális programok nem a beilleszkedést segítették, hanem egybefüggő, tökéletesen más értékrendet és kultúrát képviselő enklávékat hoztak létre. Lehet valamelyik skandináv országban muzulmán miniszter, attól még a muzulmán „gettóban” nincs kilátás az életre és remény az egymás mellett élésre az őslakosokkal. Ha máson nem, azon érdemes elgondolkodni, hogy a mérhetetlenül demokratikus jóléti Angliából miért megy el vagy másfélezer fiatal Irakba terroristának?

„Sunnyogással semmilyen eredményt nem fogunk elérni” – hangsúlyozta Orbán, megsértve egy újabb „demokrata” külpolitikai krédót. Pedig a tegnap vázolt magyar külpolitikai koncepció semmi olyat nem tartalmaz, amit ne kellett volna már eddig is tartalmaznia. Semmi olyat, amit nem adna utasításba bármely, magát függetlennek tekintő ország kormánya. Ez egyszerűen nemzeti érdek melletti külpolitika.