Kacsoh Dániel

Vélemény és vita

Maguk alatt vágják

Álláspont. Minden körülmény abba az irányba mutat, hogy az ellenzék valójában nem is akar választást nyerni

Akárhogy magyaráznak a változást követelők tömegeiről, gazdasági katasztrófáról, nemzetközi elszigeteltségről és egyéb sületlenségekről, bármennyire is bizonygatják az eltökéltségüket, vagy éppen a szakértői hozzáállásukat, mégis minden körülmény abba az irányba mutat, hogy az ellenzék valójában nem is akar választást nyerni. Vagyis hitegeti, becsapja potenciális támogatóit, azt hazudja nekik, értük dolgozik, de igazából a következő kényelmes négy esztendőre próbálja meg valamennyi érintett párt és pártocska előkészíteni a terepet. Mert ne tévedjünk: az ellenzéki lét igenis élvezhető, sőt, fantasztikus állapot, hiszen – elvileg – nem jár felelősséggel, bármit lehet mondani, torpedózva a kormányzatot itthon és külföldön egyaránt. Tét nélkül. Továbbá mindig lesznek olyanok, akik fogékonyak az ilyesmire, hajlandók akár utcára is vonulni, no meg persze tapsolni és éljenezni a színpadon álló, lobbanékony szónoknak. De hasonlóképp kielégítő tevékenység a parlamentben hőbörögni, bizottságokban okoskodni, bárminemű következmény nélkül. Ki lenne olyan bolond, hogy ezt feladja?

Ha végigvesszük a kormányváltásra bármilyen kismértékben, de esélyes csoportosulásokat, mindenütt azt láthatjuk, mintha kifejezetten maguk ellen dolgoznának. Itt van például rögtön a Jobbik. Közhely, attól még igaz: az a politikus, aki magára haragítja a nyugdíjasokat, aligha számíthat a kormányrúd megszerzésére. Egyszerű választási matematika. Vona Gábor pártelnök márpedig alaposan belegázolt a hazai időstársadalom lelkébe, amikor lényegében manipulálható, agresszív közösségként értekezett róla. Ami vállalhatatlan.

Persze most már nyilván magyaráz, félrevezető Fidesz-sajtóról papol, meg arra panaszkodik, hogy a kormánypárti politikusok napról napra erről beszélnek. Mégis, mit tennének? Amúgy pedig kissé visszás Vona részéről az is, hogy „történelmi traumák felszítását” rója fel az a pártvezető, aki nemrég még Salamonokkal riogatta a magyar földért aggódókat vagy éppen egykori zsinagógában tartott fórummal korbácsolt fel indulatokat. Mindegy, ez a húzás akkor sem abba az irányba mutat, hogy a hajdan radikális, ma már inkább „simicskás” párt mindent megtenne a győzelemért.

Ám ezt a „műfajt”, nevezetesen az önsorsrontást, minden kétséget kizáróan továbbra is a szocialisták űzik a legprofibban. Mostanában a látványosan frusztrált Botka László és állítólagos ellenlábasa, a Gyurcsányékkal való szövetségkötés zászlóvivője, Molnár Zsolt, aki a csúnya összeveszést napokig némán tűrő Molnár Gyula pártelnök javaslatára tegnap tisztázó beszélgetésre indult a szegedi kormányfőjelölthöz. A helyszínválasztás mindenesetre jelezhet taktikai megfontolást, vagy akár belső erőviszonyra is utalhat. A lényeg mégis az, hogy „ezek” megint csak veszekednek, s ha egymást ennyire utálják, leárulózzák, hogyan tudnák vezetni az országot? A választópolgárban hamar rögzül a kép: isten óvjon minket ettől a kimeneteltől!

Közben a bukott kormányfő elégedetten dől hátra, vagy csak várja, hogy előreléphessen, és ha esetleg lecsillapodnának a kedélyek, s talán egy-két másodpercre szóba kerülne valamiféle programalkotás mint szabadidős ellenzéki tevékenység, egy gyurcsányi húzással ismét sziklát dobjon a pocsolyába. Ahogy szokta.

A „nagyok” árnyékában eközben a magát felpofoztatni mindig kész Gulyás Márton – felfelé kerekítve – egyszázalékos pártocskákkal közösen készül elrontani az augusztus 20-i nemzeti ünnepet. Ez maradt. Vízió és program helyett cicaharc meg ünneprontás. Gratulálunk az egész csapatnak!