Macskanők, cicafiúk

A régi törvények helyett csupán egyetlen parancs vált világmozgató erővé, ezt Szent Ágoston foglalta bele legfontosabb mondatába: „Szeress és tégy, amit akarsz.”

Az első karácsony óta eltelt évezredekben egyszerre változott nagyon sokat a világ, és maradt ugyanolyan, mint az idők kezdete óta volt. Az emberi jóság és gonoszság erői folyamatosan harcoltak és harcolnak minden időben. Nem felesleges tehát az idei karácsonyt, a változás ígéretét minden évben magában hordozó ünnep előtti hazai eseményeket felidézni. Már csak azért sem, mert ezek főszereplői hetekig a változásokról beszéltek.

A gazdasági jobblétet, a biztonságot és a magyar családok egyre teljesebb megépítésének lehetőségét megteremtő kormány tette a dolgát, és a parlamenttel együtt hozta meg azokat a törvényeket, amelyek mindezeket megerősítik. A magyar ellenzék azonban, bár éppenséggel mást is tehetett volna, a folyamatos tagadásra, rombolásra és erőszakos önigazolásra volt csak hajlandó. Féktelen gyűlöletük, amely nem mellesleg erősen keresztényellenes, az advent, a változásra várakozás heteit gyűlöletük füstbombáival öntötte el. Két ormótlan hazugságra építették erőszakba torkolló tüntetéseiket. Rabszolgatörvénynek nevezték azt az intézkedést, amely lehetővé teszi, hogy aki saját akaratából többet akar dolgozni, mint amennyit az addigi előírások megengedtek, az megtehesse. Az a néhány ezer álszent – Soros-aktivista által hisztériába kergetett – tüntető, aki az idióta szólamokat vijjogó, politikus jellegű illetők mögé állt, tökéletesen be volt csapva. Azt a lázálmot plántálták beléjük, hogy nálunk ezután kötelező lesz évente négyszáz órával többet, heti hat napot dolgozni, aminek bérét csak három év múlva fizetik ki. Hiába mondta el az országot irányító politikai elit egyre több képviselője, hogy mindez hazugság, azt a néhány ezer vagy néhány száz, az idő előre haladtával egyre inkább csak botrányt okozni akaró tüntetőt ez nem érdekelte.

Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen nem is ezért pusztítottak az utcákon, támadták meg a rendőröket, törtek, zúztak, gyújtogattak, a lehető legtrágárabb rigmusokat skandálva. Nem. Ők hatalmat akarnak. Elzavarni az országépítőket és a helyükre beharcolva magukat folytatni az elmúlt évtizedekből jól ismert, országveszejtő mocskos tevékenységüket.

Micsoda figurák álltak az élükre: a rikácsolva papírt tépő és kamerába konspiráló Bangóné, a két éve a sajtótájékoztatóját szétröhögő, a zárt kapukat döngető és azokról lepattanó Kunhalmi, a gilisztamód földön vonagló Varju, a balliberális eszmetársaival földre hasaló Bősz Anett, a hamis tűzriadót kikalapáló Stummer és a tévéközponti előadásban főszereplővé vált, bukott LMP-s társelnökök, Hadházy és Szél. Előbbi a csupasz, hájas hasát mutogató fetrengése előtt pókemberkedett, utóbbi úgy okostelefonozott folyamatos rikácsolás közben, ahogy egy haladó alternatív művészhez illik. Feneketlen Orbán Viktor-gyűlöletében összenőtt, ami összetartozik: a szélsőbal és a szélsőjobb. Gyurcsány pártja és cicafiú Vonáé, bal, jobb, bal, jobb, mentek a majmok. Mögöttük pedig ott sorakoznak a momentumos hülye gyerekek büszke füstbombáikkal, csúzlijaikkal, festékszóróikkal.

Aligha várhatjuk az ünnep után, hogy számukra bármi is megváltozhatott. Feltehetően folytatják egyre nevetségesebbé váló ámokfutkározásukat, a magyarok józan többsége egy ideig még talán el is viseli az erőszakos idiotizmus megnyilvánulásait. Akkor lesznek bajban ezek a bohócok, ha úgy döntünk, hogy elegünk van az efféle mutatványokból.