Vélemény és vita
Macska a Selyemúton
Álláspont. Egykor arról szólt a fáma, hogy minden út Rómába vezet. Később úgy hangzott a jelmondat: Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!
A huszadik században álmaink netovábbja Amerika lett, egy ideig azonban úgy tűnhetett, hogy Berlin vagy Moszkva lesz a világ közepe. Manapság balga, bornírt bürokraták Brüsszelről képzelik, hogy az „Európai Egyesült Államok” nemzetek fölötti központja lehet. Ám ma már korántsem Nyugat-Európa, sőt, nem is az Egyesült Államok a világ vezető régiója, hanem egyre inkább – ismét – Kelet-Ázsia. Azon belül Kína. Amelyről kevés európai tudja, hogy ősi, ma is használt önelnevezése Csung kuo, ami azt jelenti: Középország. A legnagyobb kínai tanító, Kung Fu-ce (Konfuciusz) és tanítványai a Mindenség középpontjának Kínát tekintették, és nyugati sinológusok körében is általános nézet, hogy Kína mai vezetői csak úgy tudják elképzelni a világrendet, hogy annak középpontjában Kína van. Ezen nincs semmi csodálkoznivaló, hiszen Kína az egyetlen ország a világon, amelynek népe és kultúrája több mint négyezer éve kezdettől fogva folyamatosan fennmaradt, s a 19. század elejéig a világ legerősebb gazdaságával rendelkezett. A nyugati és japán gyarmatosításból-gyámságból, a polgárháború és a maoizmus örvényeiből megszabadult, több évtizede elképesztő ütemben és mértékben fejlődő Kína napjainkban a föld legnépesebb, gazdaságilag második legerősebb országa, s az első számú globális befektető és exportőr! Mértékadó közgazdászok előrejelzése szerint egy-két évtizeden belül, az Egyesült Államokat megelőzve, ismét Kína lesz a világ vezető gazdasági ereje, fő központja.
Nem túlzás hát azt állítani, hogy a kínai kormányfő Budapestre látogatása számunkra az év legjelentősebb gazdasági és politikai eseménye. Li Ko-csiang azért érkezett fővárosunkba, hogy részt vegyen Kína és a tizenhat közép- és kelet-európai ország együttműködési keretének (16+1) idei csúcstalálkozóján, Orbán Viktorral hivatalos, államközi tárgyalást is folytat. A kínai vezetés 2013-ban hirdette meg az Egy övezet – Egy út programját, amely az egykori Selyemút menti országok kapcsolatait igyekszik erősíteni, kereskedelmi forgalmukat meghatványozni, főként infrastrukturális fejlesztések, termelő beruházások, a technológiai és tudományos együttműködés szélesítése által.
Elég egy pillantást vetni a térképre, hogy belássuk, a közép-európai régió, ezen belül a V4 országok jelentik az Új Selyemút természetes központját, kulcstérségét, „fordítókorongját”. A Hungarian Geopolitics, Magyarország vezető geopolitikai-stratégiai magazinja szerint Kína hosszú távú fejlesztési projektjében különösen fontos Magyarország és Lengyelország szerepe. Amíg utóbbi régiónk első számú logisztikai, infrastrukturális központjává válhat, addig hazánk a térség fő tudásközpontjává, ahol a kulturális, kreatív gazdasági és új technológiai iparágak, az innováció szerepe lesz jelentős. Kínából nézve a visegrádi országok hídfőt jelentenek Európa és Ázsia között azért is, mert – mint Szijjártó Péter külügyminiszter is kifejtette lapunknak néhány napja – az európai gazdasági növekedés motorját ma s a közeljövőben is a V4-ek jelentik, és mi tudjuk a legversenyképesebb, legvonzóbb befektetési, beruházási környezetet kínálni az egész unióban.
A modern Kína atyjaként tisztelt Teng Hsziao-ping mondta, nem számít, hogy fehér a macska vagy fekete – amíg megfogja az egeret, addig jó macska. A bő hét éve folytatott sikeres magyar gazdaságpolitika elismerését, egyben új, ígéretes lehetőségeit jelzi, hogy a kínai kormányfő eljött Budapestre meggyőződni a mondás igazságáról.