Vélemény és vita
Luther történelmet csinál
Hallgatom a német államelnök beszédét Lutherről, a történelemcsináló szerzetesről
Hallgatom a német államelnök beszédét Lutherről, a történelemcsináló szerzetesről; Joachim Gauck Berlinben, a Konzerthausban tartott ünnepi felszólalásával kezdődött el a reformáció, a vallásújítás ötszáz éves évfordulójának egy évig tartó megemlékezéssorozata.
Az egyén szabadsága, a nyitottság, a kétely és a személyes hit az, ami Luther üzenete a mának – szólt a kiválasztott hallgatósághoz az egykor a Stasi besúgóival is hadakozó lelkész, de a zsidókról szóló tételeit kritikával kell illetni és elutasítani. (Pedig az Újszövetség németre fordítása után következett az Ószövetségé, amely visszavezette az első protestánsokat annak megalkuvás nélküli zordságához.) Luthernek a törökről és a pogány veszélyről szóló asztali beszélgetéseit és prédikációit meg sem említette a beszéd, és azt sem, hogy az antik filozófiát és a pápák reneszánszrajongását Luther egy Savonarola dühével vetette el: szemében a pápa az Antikrisztus megtestesítője volt. A Junge Freiheitbe is író teológus, David Berger szerint a humanista korszellem és az akkori, az antik Rómát idéző „polkorrekt”, a reneszánsz nyelvezetének ellentéte volt a lutheri életmű – a tudós, egykori dominikánus szerzetest Rotterdami Erasmus cinizmusa és mérsékelt állásfoglalása hozta ki legjobban a sodrából –, és aligha tekinthető, mint egyesek sugallnák, a multikulturális világ előhírnökének.
Ha csak a protestáns etikára gondolunk – a munka ima Istenhez –, valóban mosolyognunk kell ezeken a próbálkozásokon, és joggal hihetnénk, hogy a baloldaliságban megöregedett média készletmaradékának kiárusítása mára semmit nem kínáló szellemi üzletté vált. Pedig milyen izgalmas lenne annak a megválaszolása, hogy miért csak két katolikus államelnöke volt eddig az NSZK-nak, és hogy forogna sírjában a nagy reformátor, ha egy mohamedán jelölt is indulna a kancellárválasztáson.
Amikor Luther kilencvenöt hittételét a wittenbergai templom kapujára kitűzte, a pápai búcsúcédulákkal való üzletelés, a Szent Péter-bazilika felépítéséhez szükséges pénz csalárd megszerzése óriási méreteket öltött. X. Leo, hogy a pápaság teljes pénzügyi csődjét elkerülje, búcsúcéduláival a bűnösöket és családjukat biztosította, hogy bűneik és bűnhődésük elengedésére és lerövidítésére, vagy a már a tisztítótűzben égő bűnösök szenvedésének enyhítésére elegendő a búcsúcédulák megvásárlása. (A pokol, a paradicsom és a tisztítótűz háromsága, amelyből a bűneit megszenvedett ember a paradicsomba léphetett, a késő középkori ember világképében éppoly valóság volt, mint számunkra a nemrég felfedezett virtuális világ.) A wittenbergai nyolcvankettedik tétel rá is kérdez a pápára, „miért nem üríti ki… a purgatóriumot szentséges szeretetből és a lelkek oly nagy szüksége miatt, ami minden indíték közt a legigazságosabb –, ha számtalan lelket (egyébként) kivált a bazilika építésére adott szennyes pénzért…?”
Noha a hittételek latinul íródtak, alig két hónap múltával egész Európa róluk beszélt.
„Arra kell tanítani a keresztényeket, hogy a búcsúvásárlás nem parancsolat, hanem szabad döntés dolga” – mondta a tudós dominikánus szerzetes, és bár nem volt forradalmár, forradalmat indított el. De ha a ma emberét kérdeznénk, mikor döntött életében egyszer is meggyőződéssel és szabadon, minden bizonnyal nagyobb zavarban volna, mint a középkoré.
„Jelenleg éppen annyira állunk a demokrácia szó hatása alatt, mint a középkori emberek az egyház hatása alatt, s így félős, hogy nemigen lehet segíteni” akkor, amikor szabad döntésre kényszerít minket a sors – írta erről a dilemmáról Hendrik van Loon Amerika regénye című munkájában. S hogy mi lett a lutheri, az új hívő szabad döntésének a vége? A pápaság világhatalmi szerepe megszűnt, de Európa a harmincéves háború csatamezejévé változott, ahol katolikusok és protestánsok egyforma dühvel és teológiai hévvel ölték egymást.
A Szent Péter-bazilika építése Magyarország sorsára is közvetlen hatással volt. Az 1513-as pápaválasztásról van szó. Bakócz Tamás esztergomi prímás II. Gyula 1511-ben bekövetkezett halála után Rómába ment, és ott két bíboros társával együtt az egyház és a pápai állam kormányzójának választották. A sokáig függőben tartott pápaválasztás második menetében került ki aztán vele szemben győztesen az a Medici bíboros, aki X. Leo néven lépett a pápai trónra.
„Te, boldog Róma, soha nem is sejtetted, hogy álmodban egykor minő veszedelem árnyéka vonult el fölötted!” – írta erről Herczeg Ferenc Az élet kapuja című regényében, 1919-ben, a magyar történelem mélypontján. „Ha nem Lorenzo il Magnifico fia, hanem a Szatmár megyei kerékgyártó fia vonul ünnepi menetben a Vatikánból a Lateránba, akkor talán még ma is csorba a koronád! Akkor a világ medencébe gyűlt aranya nem ékesíti kőhomlokodat halhatatlan freskókkal, mozaikokkal és stukkókkal, hanem keresztény katonák meztelenségét ruházza fel. A tüzes érc nem szoborművek, hanem ágyuk együgyű formájába dermed. A Tiberis száz márványoszlopos palotája helyett lapos és komor várak emelkednek a Száva iszapos partján.” S nem a dózsai polgárháború, hanem a török Európából való kiüzése várt volna ránk.
Az új pápa pedig azt mondta: „Élvezzük a pápaságot, mivel nekünk adta az Isten!”
„Az utcák via triumphalisszá alakultak át. Mindenütt pogány oltárok, antik szobrok, diadalívek. A Megváltó alakja is látható volt némely házon, hol Jupiter, hol Apollo társaságában. A Boldogasszony pedig legszívesebben Minerva és Juno között mutatkozott.”
De Wittenbergában lett vége a római farsangnak, és Mohácsnál elkezdődött a magyar böjt.
Az egyén szabadsága, a nyitottság, a kétely és a személyes hit az, ami Luther üzenete a mának – szólt a kiválasztott hallgatósághoz az egykor a Stasi besúgóival is hadakozó lelkész, de a zsidókról szóló tételeit kritikával kell illetni és elutasítani. (Pedig az Újszövetség németre fordítása után következett az Ószövetségé, amely visszavezette az első protestánsokat annak megalkuvás nélküli zordságához.) Luthernek a törökről és a pogány veszélyről szóló asztali beszélgetéseit és prédikációit meg sem említette a beszéd, és azt sem, hogy az antik filozófiát és a pápák reneszánszrajongását Luther egy Savonarola dühével vetette el: szemében a pápa az Antikrisztus megtestesítője volt. A Junge Freiheitbe is író teológus, David Berger szerint a humanista korszellem és az akkori, az antik Rómát idéző „polkorrekt”, a reneszánsz nyelvezetének ellentéte volt a lutheri életmű – a tudós, egykori dominikánus szerzetest Rotterdami Erasmus cinizmusa és mérsékelt állásfoglalása hozta ki legjobban a sodrából –, és aligha tekinthető, mint egyesek sugallnák, a multikulturális világ előhírnökének.
Ha csak a protestáns etikára gondolunk – a munka ima Istenhez –, valóban mosolyognunk kell ezeken a próbálkozásokon, és joggal hihetnénk, hogy a baloldaliságban megöregedett média készletmaradékának kiárusítása mára semmit nem kínáló szellemi üzletté vált. Pedig milyen izgalmas lenne annak a megválaszolása, hogy miért csak két katolikus államelnöke volt eddig az NSZK-nak, és hogy forogna sírjában a nagy reformátor, ha egy mohamedán jelölt is indulna a kancellárválasztáson.
Amikor Luther kilencvenöt hittételét a wittenbergai templom kapujára kitűzte, a pápai búcsúcédulákkal való üzletelés, a Szent Péter-bazilika felépítéséhez szükséges pénz csalárd megszerzése óriási méreteket öltött. X. Leo, hogy a pápaság teljes pénzügyi csődjét elkerülje, búcsúcéduláival a bűnösöket és családjukat biztosította, hogy bűneik és bűnhődésük elengedésére és lerövidítésére, vagy a már a tisztítótűzben égő bűnösök szenvedésének enyhítésére elegendő a búcsúcédulák megvásárlása. (A pokol, a paradicsom és a tisztítótűz háromsága, amelyből a bűneit megszenvedett ember a paradicsomba léphetett, a késő középkori ember világképében éppoly valóság volt, mint számunkra a nemrég felfedezett virtuális világ.) A wittenbergai nyolcvankettedik tétel rá is kérdez a pápára, „miért nem üríti ki… a purgatóriumot szentséges szeretetből és a lelkek oly nagy szüksége miatt, ami minden indíték közt a legigazságosabb –, ha számtalan lelket (egyébként) kivált a bazilika építésére adott szennyes pénzért…?”
Noha a hittételek latinul íródtak, alig két hónap múltával egész Európa róluk beszélt.
„Arra kell tanítani a keresztényeket, hogy a búcsúvásárlás nem parancsolat, hanem szabad döntés dolga” – mondta a tudós dominikánus szerzetes, és bár nem volt forradalmár, forradalmat indított el. De ha a ma emberét kérdeznénk, mikor döntött életében egyszer is meggyőződéssel és szabadon, minden bizonnyal nagyobb zavarban volna, mint a középkoré.
„Jelenleg éppen annyira állunk a demokrácia szó hatása alatt, mint a középkori emberek az egyház hatása alatt, s így félős, hogy nemigen lehet segíteni” akkor, amikor szabad döntésre kényszerít minket a sors – írta erről a dilemmáról Hendrik van Loon Amerika regénye című munkájában. S hogy mi lett a lutheri, az új hívő szabad döntésének a vége? A pápaság világhatalmi szerepe megszűnt, de Európa a harmincéves háború csatamezejévé változott, ahol katolikusok és protestánsok egyforma dühvel és teológiai hévvel ölték egymást.
A Szent Péter-bazilika építése Magyarország sorsára is közvetlen hatással volt. Az 1513-as pápaválasztásról van szó. Bakócz Tamás esztergomi prímás II. Gyula 1511-ben bekövetkezett halála után Rómába ment, és ott két bíboros társával együtt az egyház és a pápai állam kormányzójának választották. A sokáig függőben tartott pápaválasztás második menetében került ki aztán vele szemben győztesen az a Medici bíboros, aki X. Leo néven lépett a pápai trónra.
„Te, boldog Róma, soha nem is sejtetted, hogy álmodban egykor minő veszedelem árnyéka vonult el fölötted!” – írta erről Herczeg Ferenc Az élet kapuja című regényében, 1919-ben, a magyar történelem mélypontján. „Ha nem Lorenzo il Magnifico fia, hanem a Szatmár megyei kerékgyártó fia vonul ünnepi menetben a Vatikánból a Lateránba, akkor talán még ma is csorba a koronád! Akkor a világ medencébe gyűlt aranya nem ékesíti kőhomlokodat halhatatlan freskókkal, mozaikokkal és stukkókkal, hanem keresztény katonák meztelenségét ruházza fel. A tüzes érc nem szoborművek, hanem ágyuk együgyű formájába dermed. A Tiberis száz márványoszlopos palotája helyett lapos és komor várak emelkednek a Száva iszapos partján.” S nem a dózsai polgárháború, hanem a török Európából való kiüzése várt volna ránk.
Az új pápa pedig azt mondta: „Élvezzük a pápaságot, mivel nekünk adta az Isten!”
„Az utcák via triumphalisszá alakultak át. Mindenütt pogány oltárok, antik szobrok, diadalívek. A Megváltó alakja is látható volt némely házon, hol Jupiter, hol Apollo társaságában. A Boldogasszony pedig legszívesebben Minerva és Juno között mutatkozott.”
De Wittenbergában lett vége a római farsangnak, és Mohácsnál elkezdődött a magyar böjt.