Lufikommunisták

Nem csak lufikkal, elképesztő fenyegetésekkel és beválthatatlan ígéretekkel is dobálózott a hét végén Gyurcsány Ferenc, akinek tragikomikus, a személyi kultusz egészen nevetséges eszköztárát felvonultató kampánynyitóját követően első dolga mégis az volt, hogy egy jó nagyot rúgjon Karácsony Gergelybe. Vagyis nem másba, mint a „változás szövetségének” miniszterelnök-jelöltjébe, a DK-partner szocialisták sokadik reménységébe, a nullaszázalékos támogatottságú P ellenzéki szavazók körében kétségtelenül népszerűnek számító társelnökébe. A kioktató, „ülj le fiam, egyes” hangvételű kommüniké szerint ugyanis Karácsony hiába kezdeményezett március 15-re közös „kormányváltó” megmozdulást, Gyurcsányék már az egészet lebeszélték előre, sőt, még a Karácsonynak hevülten tapsikoló szocik is tudnak róla. Csakhogy az „arcnak”, vagyis a reménybeli balos választási győzelem esetén a miniszterelnöki székbe szánt figurának ezek szerint nem szóltak. Ennek alighanem az az oka, hogy az immár tízszázalékos parlamenti bejutási küszöb miatt súlyos ballasztnak is tekinthető „idegenlégióstól” nem holmi operatív ténykedést, programalkotást, okoskodást, hanem valójában csupán kedélyes bájvigyort várnak, no meg látványos kampányfotókat Kunhalmi Ágnessel és Molnár Gyulával. A rendelés leadva.

Ráadásul az intrikusok szektájaként fungáló DK még arra is ügyelt, hogy ha esetleg Karácsony megsértődne a megalázó húzás miatt, és mondjuk nem menne el a már le is foglalt Hősök terére, akkor is ő legyen a hunyó. Azt írták, „aki a Fidesz leváltásának érdekében a demokratikus Magyarország egységet kívánja megszervezni április 8-ra, annak ott a helye a demokratikus ellenzék közös nemzeti ünnepén is”. Persze a közös listára konzekvensen nemet mondó – Orbán Viktor szavaival élve – virtigli kommunista párt nemcsak a lassan már az MSZP kortesrendezvényeit is negligáló zuglói polgármestert, hanem a március 15-i többszörös meghívóra csípőből nemet mondó LMP-t vagy éppen a hologramos megjelenést preferáló elitista ifjoncok gyülekezetét, a Momentumot is megsértette. Megjegyzendő: Fekete-Győrék legalább elismerik, amit a többi veszekedő törpe- és kispárt nyilvánosan nem tesz meg, nevezetesen azt, hogy további négy ellenzéki évre készülnek.

Eközben az egyházakkal szemben ÁVÓ-s tempóban fellépő fanatikusok mindent megtesznek azért, hogy hasonlítsanak egy, az előző évszázad negyvenes éveinek közepén, ugyancsak külföldi támasztékkal „berobbanó” csoportra. A szellemi, sőt, a szervezeti kontinuitás mindenesetre adott – ne felejtsük el, hogy az MSZP-szakadár DK tiszteletbeli elnöke a politikai karrierjét a Magyar Kommunista Pártban kezdő Vitányi Iván.

Furcsa mód Gyurcsányék a saját oldalukon szinte csak az MSZP-vel viaskodó, Juhász Péter-féle Együtt-tet, valamint az iszlám és a Spinoza-ház irányába egyszerre nyitó Simicska-féle Jobbikot kímélik. Európa Kávézó nevű blogjukon éppen az LMP-t kóstolták be, felemlegetve, hogy Szél Bernadették hét éve még nem támogatták a határon túli magyarok szavazati jogát, azóta azonban „becsicskultak a Fidesznek”. Sőt, azzal vádolják őket, hogy a kormánypárttól kaptak ajánlószelvényeket. Kemény.

Minden jel arra utal tehát, hogy Gyurcsány újabb fokozatra kapcsolt, kvázi „ráült a gázrezsóra”. Nincs pihenés, mindenki ellenség, nemcsak a kormány, hanem az úgynevezett demokratikus oldal szinte valamennyi szereplője is. Nem tagadjuk, a purparlé olykor felettébb szórakoztató, már csak egy kávét kér az ember, nyilván mindaddig, amíg ezt a szerencsétlenkedést – úgymond – a négy fal között csinálják.