Logisztikaisten

Fogyasztói társadalmunkon innen, posztszocialista örökségeinken túl, egy közös rituálé egyesít munkást és grófot, katonát és ügyvezetőt, CNC-esztergályost és egy- vagy többkönyves értelmiségit: a várakozás naponta gyakorolt szertartása. No nem ám holmi reflektálatlan meg homályos fajta várakozásé! Ez sziklaszilárd hiten alapuló, már-már szertartásos messiásvárás, izgalommal vegyes félelemmel az arcokon.
A prófécia sokszor több-kevesebb pontossággal, SMS-ben, e-mailben vagy telefonon, de megjósolja, mi érkezik: utolsó fizetési felszólítás, ebédrendelés, miegyéb. Logisztikaisten üzen, hívei tehát parancsolatai szerint osztják be napjukat, élik életüket, s várják a megjövendöltet.

Olykor meglepetésként érkezik áldása: mint egy karácsonyra rendelt, rég elfelejtett pulóver az ember unokaöccsének (fennáll a veszély, hogy mire megérkezik, kinövi a gyerek, vagy túlmelegszik hozzá a bolygó), de olyan is van, hogy egy közismert holland ruhamárka futárja jön a visszaküldendő áruért, amit az ember a boltba enkezével nem vihet vissza, mert azzal megsértené Logisztikaisten szigorú dogmáit. Így hát jön a hárombetűs cég futára, a honlapon elegánsra fényképezett, a valóságban viszont farsangi jelmezt meghazudtolóan igénytelenre szabott visszaküldendő kabátért, amit egy alacsony költségvetésű vándorcirkusz porondmestere biztosan őszinte örömmel akasztana gardróbjába, de a kedves vásárló érthetetlen okokból nem tart rá igényt.

A kedves vásárló munkahelyén eközben délelőtti értekezlet zajlik, a futár az iroda ajtajában toporog, telefonon értetlenkedve, hogy hát ők nem szoktak szólni, meg üzeneteket küldözgetni, hogy melyik nap jönnek: jönnek, oszt’ kész. A kedves vásárló nincs a munkahelyén, mert esti műszakos, a futár meg pontosan három percet vár, mielőtt továbbáll, hogy meteoritálló tabletjén bepötyöghesse a központnak az ítéletet, miszerint „átvétel sikertelen”. Ami tudvalevőleg ingyenjegy a kedves vásárlónak a telefonos menülabirintusba, ahol Ariadné fonalát gondosan elveszik tőle, mert a végén még kötelet fonna belőle, s pány­vára vetné az egyébként vétlen ügyfélkezelő-minotauruszt, ha véletlenül utoléri.

Logisztika és logika tehát éppoly szorosan összetartozik, mint mondjuk ráció és pankráció. De mondhatjuk úgy is, hogy Logisztikaisten útjai kifürkészhetetlenek; s szentlelke akkor is ott lebeg mindennapjainkban, amikor szabad akaratunkban felfuvalkodva nem is gondolnánk, hogy ő kövezi ki számunkra az Őhozzá elvezető utat. Példának okáért két rendőr megállított egy hívőt, s buzgalommal jelezte: lejárt a kötelező felelősségbiztosításod, leányom, ezért te mostan bírságot fogsz fizetni. A hívő kitöltötte a szükségeseket a kifizetendő tálentumokról, s továbbengedtetett. Telefonja gombjainak segítségével eljutott biztosítója ügyfélkezelőjéhez (lásd: labirintus feljebb), ahol megtudta, hogy bizony fél éve egy vasat sem fizetett a biztosítónak, s ez állt a rendőri intézkedés mögött. A hívő azonban pedáns (sokkal pedánsabb, mint újságíró jövendőbelije), így katonás rendben felsorakoztatta számláit, melyek közül hiányzott a biztosító által állítólag feladott öt darab levél, köztük az a fizetési felszólítás is, amelynek kikézbesítése hiányában a biztosító nem mondhatta volna fel a szerződést. A ráció s rend azonban mit sem ér, ha Logisztikaisten keze vagyon a dolgokban, s ha, mint kiderült, egy helyben illetékes papja – a Magyar Posta Zrt. nevű felekezethez tartozó, zöld csuhás – korábban elhatározta, hogy megszabadítja a kerület hozzá tartozó lakóit a csekklevelek miatti felesleges aggodalmaktól, így az említett hívő fiatalasszonyt is. Ezért a figyelmességért igazán nem volt nagy ár az a potom ötvenezer forintnyi napi fedezetlenségi díj, amit a hívő emiatt a biztosítónak utólag köteles volt befizetni, s igazán kár, hogy nem volt egy kellemes balesete sem ez idő tájt, mert a fedezetlenség miatti kártérítés áttételesen ugyancsak Logisztikaisten oltárát gyarapíthatta volna. Sajnos a csodáért dicsőítendő egyházfi ugyancsak elbújt a telefonos labirintusban – avagy tüzes szekéren szállítja már ki a mennyei csekkeket, sosem lehet tudni –, így a forró hála tolmácsolása e lehetőségért elmaradt.

Ellenben fontos még megjegyezni: Logisztikaisten egyháza harcos egyház, papjai kemény, öntudatos egyházfiak – avagy mártírok, attól függően, sikerült-e érvényesíteniük akaratukat. Akadnak harcos-mártírok is: az RTL híradója által a 2012-es diáktüntetések egyikén megszólaltatott pizzafutár példabeszédszerűen foglalta össze, hány felől fenekedik Logisztikaisten szerény szolgáira az ellen: „A sok f…kalap itt tüntet, vágod, én meg azér’ nem bírom a retkes pizzát vinni a sok gyökérnek, mer’ a sok f…szopó itt tüntet.”

Látható hát, hogy a logisztika istene előtt minden és mindenki egyenlő, legyen ellenség vagy barát, forgalmi dugót okozó tüntető vagy fizető ügyfél, s ha valaki egyik orcáját nyújtja felé, nem habozik ököllel ütni annak tárcáját is. Eme szigorú, de tiszta egyenlőségben fontos, hogy Logisztikaisten szolgái azokat sem hagyják üzenet nélkül, akikkel nem lépnek közvetlen kapcsolatba. Akár az ókeresztények halrajzai, lepik el az ódon lépcsőházakat a logisztika jelei, és zavarják össze mindazokat, akiknek van szemük a látásra, de nem látnak, s van fülük a hallásra, de nem hallanak. Négy betű csupán eme üzenet, falba, postaládába, ajtóra karcolva, avagy filctollal írva. Imigyen szól: „Jatt?!!” Zsigerig hatol az emberbe, és megannyi érzést mozdít meg; s ugyanakkor tömörségében is dicsőn hirdeti: Logisztikaisten mindenható, s még a kihűlten kiszállított pizzában is jelen van.