Bayer Zsolt

Vélemény és vita

Logika

Most kell nagyon figyelni, mert annyira felpörögtek az események, hogy még a végén elveszítjük a fonalat a demokrácia/demokraták vonalon

Tehát akkor a miheztartás végett: a demokraták arról ismerszenek meg, hogy kijelentik, ha az ő emberük beszél cigánybűnözésről, akkor az színtiszta elkötelezett baloldaliság és demokratikusság, ellenben, ha nem az ő emberük beszél cigánybűnözésről, az meg színtiszta rasszizmus és gonoszság. Ez amúgy onnan is látható, hogy színtiszta demokrata inkább a „romabűnözés” fogalmat használja, a főnöke eközben nyálasan-negédesen-ripacskodva arról elmélkedik, hogy miképpen lehet kimondani az igazságot úgy, hogy közben ne sértsenek meg senkit (Vesd össze: (el)kúrni és szűznek maradni ezeréves problematikája).
A demokraták arról is felismerhetők, hogy szerintük egyszerűen nem lehet együtt élni a cigányokkal. Ezzel szemben a nem demokraták és a gonoszok onnan ismerhetők fel, hogy szerintük csak az értelmetlenül és ok nélkül és bestiálisan gyilkoló cigányokkal nem lehet együtt élni, de ez utóbbi kijelentés elfogadhatatlan, ez utóbbi kijelentés teljességgel bűn.

További fontos ismertetőjelei az igazi demokratáknak:
Az igazi demokraták egy nagy szeretetközösségben élnek. Akkora nagy szeretetközösség ez, hogy amikor befurakszik közéjük egy idegen elem, akkor az igazi demokraták haladéktalanul elveszik és összetépik az idegenséget bizonyító transzparensét, majd leköpik, felpofozzák, elzavarják, és amikor már majdnem azt gondolná az igazi demokraták végtelenül nagy szeretetközössége, hogy ezzel vége a bulinak, akkor még egy égő csikket is beledobnak a befurakodó hátizsákjába. (Elsőre azt hinné az ember, hogy aki égő csikket dob bárki hátizsákjába, az egy ökörproli, és agyon kellene verni jó, morcos bikacsökkel, de aztán látja, hogy ezen az égő csikket hátizsákba dobó ökörprolin DK-s póló van, akkor viszont ő a szeretetközösség tagja, Gréczy Zsolt meg Gyurcsány Ferenc szellemi-lelki testvére, vagyis így mindjárt rendben van a dolog. A háttérben Vadai Ági hárfán muzsikál…)

Az igazi demokrata onnan is megismerhető, hogy amikor lebukik, amikor kiderül, hogy a hívei ökörprolik, akik verekszenek és égő csikkeket dobálnak hátizsákba, akkor hamar megvádolják provokáció szervezésével legjobb és legfontosabb szövetségesüket, és nagyon felháborodottan kikérik maguknak az egész nemtelen provokációt. Az igazi demokraták tudják, hogy provokáció volt az egész, mert látták a megvertet megveretése előtt a szövetséges párt valamilyen szervezőjével beszélgetni. Innen pedig már csak logika kérdése az egész, mint a régi viccben:

Egy igazi demokrata találkozik a komájával, akinek a hóna alatt van egy vaskos kötet. – Hát te, komám, mit olvasol? – Én? Hát logikát. – Logikát? Az meg micsoda? – Na figyelj, komám, elmagyarázom. Te szereted a halat? – Igen, komám, szeretem. – És akkor horgászni is szeretsz, igaz? – Igaz… - És ha horgászol, fogadjunk, hogy vittél már magaddal csajt, aztán egész hétvégén ment az etyepetye… – Komám, őrület! Szinte mindig horgászás közben csajozok. De honnan tudod? – Komám, ez a logika. Egy információból ki lehet találni az egész eseménysort. – Komám, add kölcsön ezt a könyvet…

Egy hét múlva egy másik barátjával találkozik a mi emberünk, de már az ő hóna alatt van a kötet. Kérdi a másik: - Mi az ott, a hónod alatt, komám? – Ez bizony logika! – Logika? Az meg micsoda? – Figyelj, elmagyarázom. Te szereted a halat? – Nem komám, én utálom. – Na látod. Akkor te buzi vagy!

Na, innen lehet tudni az összeesküvésről, a provokációról, és így ismerhető fel minden igazi demokrata. Hogy van a hóna alatt egy logika. A másik hóna alatt meg egy használt, összecsukható Gréczy Zsolt, legyen mit használni szükség esetén…