Vélemény és vita
Listaháború
Álláspont. Megint kitört a ribillió a szocialisták főhadiszállásán – már ha nevezhetünk így egy belvárosi bérház földszintjén megbúvó irodácskát
A hajdan az élet minden területén taroló utódpárt fejesei nemrég még vérbő határozottsággal fogadkoztak, hogy a gazdagokat megadóztatják, Gyurcsánnyal pedig nem fognak össze.A bukott kormányfővel nem, nem, soha – harsogták, az ezzel szembemenők árulók lettek. Igaz, mostanság már a Jobbik sem annyira büdös nekik, ám Vonáék legalább nem akarnak nyerő balos körzeteket elszedni tőlük.
Nem úgy a Demokratikus Koalíció! A Gyurcsány-féle szektapárt ugyanis, miután levette a sakktábláról Szeged durcás polgármesterét, az MSZP „örök reménységét”, nekiállt learatni a több hónapos aknamunka eredményét. Értsd: a baloldalra oly jellemző sunyi háttérmachinációk nyomán mandátumokra kezdték váltani az eddigi ténykedésük nyomán kialakult állapotot, nevezetesen a szocialisták történelmi mélypontra leszurkolt támogatottságát. És ahogy az ilyenkor arrafelé lenni szokott, valamelyik ravasz „kormányváltó” kiszivárogtatta a sajtónak az úgynevezett listát.
Meg is jelent a maga pőreségében a folyamat lényege: ez bizony a vásári kofákéhoz hasonlatos alkudozás,a körzetek az áru, a szociknak meg egyre üresebb az erszényük. Szerencsétlen Szanyi kapitány nem tehetett mást, még a lista létét is rögvest letagadta, hiszen a vita a színfalak mögött az úgynevezett elvekről folyik. Aztán jött Gyurcsány, és báránybőrbe bújt farkasként lenyilatkozta, hogy a dokumentum bizony valódi, mire Molnár Gyula MSZP-elnök kénytelen volt csatlakozni az előtte szólóhoz. Tett azért némi distinkciót: ez nem a végleges állapot, még nem lefutott a meccs. Az önfeledt kacarászásairól ismert Kunhalmi Ágnes pityergőre is fogta, mondván, elég már a kiszivárogtatásokból, cáfolatokból, civakodásból, ő a maga részéről nagyon szeretné már teli torokból, kórusban szidni az Orbán-rendszert. Szerinte ez lenne az ellenzék dolga. Persze.
A képviselőasszony egyébként jobban tenné, ha hoppon maradt párttársait vigasztalná. Ők is könnyekre fakadhattak ugyanis, amikor megtudták, hogy szerény személyük helyett egy szerénytelen DK-s indulna a körzetükben. Szép dolog ez a „demokratikus ellenzéki szerep”, különösen akkor, ha nem az embernek kell lemondania négy évnyi parlamenti fizuról. Hiszen bár a jövő évi eredmény kétséges, egy azonban biztos: akiből jelölt sem lesz, annak esélye sincs a képviselői bársonyszékre.
Eközben az MSZP-vel való összefogás mellett a pártból való dezertálása óta lelkesen kardoskodó Gyurcsány hirtelen nem akar közös országos választási listát, ami újabb szívfájdalom a parlamenti bejutási küszöb felé csúszó MSZP számára. Ez vélhetően Gyurcsány újabb bosszúja egykori cimboráin és beosztottain, egyúttal a változó érdekek mentén bekövetkezett, „elvhű” irányváltás.
A reménytelenül szánalmas, a pőre hatalomvágyról és a totális alkalmatlanságról szinte napról napra tanúbizonyságot tevő ellenzék persze újabban ismét Brüsszelre veti vigyázó szemét. Szinte hallani, ahogy örömükben felsóhajtanak, amikor „neves közgazdászok” (ez a szóösszetétel 2010 óta mintha az Orbán-kormánnyal szembeni állítólagos szakmaiság eposzi jelzője lenne) az Európai Bizottságnál lobbizgatnak hazánk megbüntetéséért. Mily magasztos cél ugyanis az unióval belerúgatni egy jó nagyot Magyarországba!
Minek tehát a köntörfalazás? Lehetne egyfajta közös ellenzéki kormányprogram azzal csábítani a szavazókat, hogy abbahagyják a feljelentgetést, meg a brüsszeli árulkodást, ha ők kapják a voksot. Egyéb kampányüzenetről amúgy sem igazán hallani.
Nem úgy a Demokratikus Koalíció! A Gyurcsány-féle szektapárt ugyanis, miután levette a sakktábláról Szeged durcás polgármesterét, az MSZP „örök reménységét”, nekiállt learatni a több hónapos aknamunka eredményét. Értsd: a baloldalra oly jellemző sunyi háttérmachinációk nyomán mandátumokra kezdték váltani az eddigi ténykedésük nyomán kialakult állapotot, nevezetesen a szocialisták történelmi mélypontra leszurkolt támogatottságát. És ahogy az ilyenkor arrafelé lenni szokott, valamelyik ravasz „kormányváltó” kiszivárogtatta a sajtónak az úgynevezett listát.
Meg is jelent a maga pőreségében a folyamat lényege: ez bizony a vásári kofákéhoz hasonlatos alkudozás,a körzetek az áru, a szociknak meg egyre üresebb az erszényük. Szerencsétlen Szanyi kapitány nem tehetett mást, még a lista létét is rögvest letagadta, hiszen a vita a színfalak mögött az úgynevezett elvekről folyik. Aztán jött Gyurcsány, és báránybőrbe bújt farkasként lenyilatkozta, hogy a dokumentum bizony valódi, mire Molnár Gyula MSZP-elnök kénytelen volt csatlakozni az előtte szólóhoz. Tett azért némi distinkciót: ez nem a végleges állapot, még nem lefutott a meccs. Az önfeledt kacarászásairól ismert Kunhalmi Ágnes pityergőre is fogta, mondván, elég már a kiszivárogtatásokból, cáfolatokból, civakodásból, ő a maga részéről nagyon szeretné már teli torokból, kórusban szidni az Orbán-rendszert. Szerinte ez lenne az ellenzék dolga. Persze.
A képviselőasszony egyébként jobban tenné, ha hoppon maradt párttársait vigasztalná. Ők is könnyekre fakadhattak ugyanis, amikor megtudták, hogy szerény személyük helyett egy szerénytelen DK-s indulna a körzetükben. Szép dolog ez a „demokratikus ellenzéki szerep”, különösen akkor, ha nem az embernek kell lemondania négy évnyi parlamenti fizuról. Hiszen bár a jövő évi eredmény kétséges, egy azonban biztos: akiből jelölt sem lesz, annak esélye sincs a képviselői bársonyszékre.
Eközben az MSZP-vel való összefogás mellett a pártból való dezertálása óta lelkesen kardoskodó Gyurcsány hirtelen nem akar közös országos választási listát, ami újabb szívfájdalom a parlamenti bejutási küszöb felé csúszó MSZP számára. Ez vélhetően Gyurcsány újabb bosszúja egykori cimboráin és beosztottain, egyúttal a változó érdekek mentén bekövetkezett, „elvhű” irányváltás.
A reménytelenül szánalmas, a pőre hatalomvágyról és a totális alkalmatlanságról szinte napról napra tanúbizonyságot tevő ellenzék persze újabban ismét Brüsszelre veti vigyázó szemét. Szinte hallani, ahogy örömükben felsóhajtanak, amikor „neves közgazdászok” (ez a szóösszetétel 2010 óta mintha az Orbán-kormánnyal szembeni állítólagos szakmaiság eposzi jelzője lenne) az Európai Bizottságnál lobbizgatnak hazánk megbüntetéséért. Mily magasztos cél ugyanis az unióval belerúgatni egy jó nagyot Magyarországba!
Minek tehát a köntörfalazás? Lehetne egyfajta közös ellenzéki kormányprogram azzal csábítani a szavazókat, hogy abbahagyják a feljelentgetést, meg a brüsszeli árulkodást, ha ők kapják a voksot. Egyéb kampányüzenetről amúgy sem igazán hallani.