Nagy Ervin

Vélemény és vita

Liberálisból ismét marxista lesz

Kommunistából nem lesz „szalonna” – mondták nekem az „öregek” az elmúlt évtizedekben ezt a kissé képzavaros, mégis tanulságos gondolatot

Csak mosolyogtam ugyan rajtuk és mondandójukon, hisz még gimnazista sem voltam a rendszerváltás idején, de most itt az ideje, hogy bevalljam, kezdem érteni intő szavaikat. Leginkább azért, mert szemünk láttára vetkezik le a „nagy rendszerváltó” szocik a liberális gúnyájukat. Az egykori reformmarxisták, illetve a lukácsisták valamiféle nosztalgiával átszőtt, az egalitarizmus hamis értékeire kacsingató újbaloldaliak húzzák magukra ismét a régi ideológia hamis köpönyegét. Nyugodtan mondhatjuk, hogy bigott kommunisták ők, kik úgy keresik a 21. században is a társadalom problémái által felkínált kapaszkodókat, mint az egyszeri utas a fékező metrón a lelógó kampót.

Persze, tudom, hogy ott vannak Nyugaton a „’68-asok”, akik egy-két pohár bor után Interna­cionálét énekelnek, rosszabb esetben Marx-szobrokat avatnak kontinensünk nagyvárosaiban; akik példaképek lehetnek, követendő utat kínálhatnak, ami megkönnyíti a mi kommunistáink helyzetét. De mégis megdöbbentő az, hogy valami érthetetlen módon nem akarnak eltűnni a történelem szemétdombján, hanem újratermelődnek. Új és új követők érkeznek – akár huszonévesek is. Ez a tény azért, valljuk meg, több mint ijesztő. Leginkább, ha a magyar történelmet szemléljük, pontosabban a föld alatt bujkáló Lenin-fiúkra gondolunk, akik egy válság apropóján hatalomra jutottak, és olyan terrort folytattak, amely több volt, mint történelmi bűn.

Most pedig itt vannak és hangosak a mi marxistából lett liberálisaink is, akik jól láthatóan ismét a gyökereikhez térnek vissza. Talán nem kell sorolnom a neveket, de három meghatározó gondolkodót, politikust azért leírnék. Tamás Gáspár Miklós, Demszky Gábor és Heller Ágnes. És persze még tucatnyi megmondóember idebiggyeszthető, de értelme annyiból nincs, hogy a megjelölt figurák szépen mutatják a visszaváltozás folyamatát.

TGM vállaltan visszatért a szerinte egalitarizmus, szerintem bigott reformmarxista gyökereihez. Volt idő, a rendszerváltás idején, mikor még a szabadság eszményét hajszolta, és „szolgaságnak” vélte az egyenlőségen alapuló klasszikus baloldali értékeket. Már az is nagyfokú átalakulás volt… Most viszont visszaalakulóban van az egyik legkrea­tívabb és megosztóbb, ugyanakkor rengeteg szemetet összehordó magyar gondolkodó. Mi ez? Valamiféle Sartre által kitaposott útra való lépés? (Ne felejtsük el, hogy Jean-Paul Sartre volt az az egyik legmeghatározóbb francia filozófus, aki a szélsőséges liberális antropológiától, az ateista egzisztencializmustól öregkorában eljutott arra a szánalmas szintre, hogy a Szovjetunióban tartott előadásokat, és Mao-könyveket árult Párizs utcáin.)

De hasonlóan „példaértékű” Heller Ágnes színeváltozása. Mintha a hernyó, ami pillangó lett, újra hernyóvá silányulna… Ágnes asszony, ki lepedőjét a patakban már hiába mossa, a marxizmus a takaró szélét elkapdossa. Mert mit is szólhatnánk ahhoz, hogy az egykori lukácsista gondolkodó a rendszerváltás után bejárta Európát, hogy a szabadelvű egyetemeken kitüntessék mint liberális professzort, most pedig ismét Lukács György gondola­tait veszi elő ideológiai varázskalapjából? Mindamellett – szimbolikusan – Lukács emlékét védi tüntetéseken a szobornál és az emlékházban. Szép – mondhatjuk gúnyosan. Nagyon szép – ahogy a kafkai bogár először szívárnyszínű pillangóvá válik, most pedig ismét bebábozódik és rondább lény lesz, mint valaha. Gondoljon csak Gregor Samsára – kedves Ágnes asszony! Ő az, ki egy nap úgy ébred fel, hogy féreggé változott…

És végül itt áll ismét előttünk Demszky Gábor. Aki ifjoncként nem volt rest kommunistább lenni a szocialistánál, mikor Mao gondolatait terjesztette. Majd hirtelen átvedlett liberálissá, és az SZDSZ színeiben túl sokáig irányította a fővárosi politikát. Mint „nagy rendszerváltó”, aki manapság a teljes őrület jeleit mutatja a nyilvánosság előtt. Vajon mikor bújik ki belőle is ismét a radikális kommunista? Úgy vélem, nem kell sokáig várni rá.

De ha túllépünk az olvasó által is ismert meghatározó személyeken, akkor is azt látjuk, hogy a volt marxisták, akik liberálisok lettek úgy harminc éve, most ismét lukácsista, reformkommunista gondolatokkal fejükben kacsintanak össze. Legyinthetnék ugyan, hogy ki a fenét érdekli mindez, de időben jelzem, vannak ifjonc követőik. Huszonévesek is. A kommunista veszély nem szűnt meg – csak átalakult valami mássá, ami még ma nem veszélyes, de egy válság esetében újra az lehet. A történelem nagy tanítómester – figyeljünk hát oda erre a jelenségre!

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom