Vélemény és vita
Liberálgőg
Álláspont. Persze tudjuk, a szakmaiság és a hatékonyság a baloldal sajátja, a jobboldal nem tudja jól vezetni az országot, csak a diktatúrához ért
Nem működik az unortodox gazdaságpolitika, Orbán összeomlás felé lavírozza az országot, tízezrével szűnnek meg hamarosan a munkahelyek – magyarázta Bajnai Gordon, a Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere, volt nem dicsőséges miniszterelnök 2012-ben, egy televíziós interjúban. Az akkor már – és még – előkelő idegenként, kvázi független, politikán felül álló szakértőként tetszelgő megmondóember nem sokkal később csúfos kudarcot vallott az ellenzéki cicaharcban, hiszen nem ő lett A Kormányváltó Jelölt, majd többedmagával elbukott a demokratikus megmérettetésen, vagyis a választáson is. Most ismét elérkezettnek látta az időt, hogy kéretlenül is megossza vízióit.
Minap közölt irományában azonban arra nem volt hajlandó, hogy elismerje, évekkel ezelőtt finoman szólva is rosszul ítélte meg a kormányzati teljesítményt. Pedig kiváló alkalom lett volna ez a dolgozat a politikai motivációktól terhes, szakmainak álcázott egykori megnyilatkozások tévedéssé minősítésére. Hiszen, szemben a Bajnai-féle jóslattal, látjuk: ma csúcson a foglalkoztatottság, történelmi mélységben a költségvetési hiány, régóta az uniós szintet meghaladó mértékben bővül a gazdaság, ráadásul úgy, hogy az eredményeket immár nemzetközi szereplők is elismerik. Még az IMF is, amit a 2010 előtti, bukott gyurcsányi országvezetés oly heves szívvel szeretett. Annak dacára dicséri az országot egykori uzsorásunk, hogy az Orbán-kormány kvázi idő előtt zavarta el az országból. Mindemellett sikerült rendezni a balliberális kormányok, azaz Bajnaiék által a magyar családokra szabadított devizahitelek ügyét is, miközben az EU a görög pénzügyi krízissel és a migrációs válsággal nézett, illetve néz szembe.
Persze tudjuk, a szakmaiság és a hatékonyság a baloldal sajátja, a jobboldal nem tudja jól vezetni az országot, csak a diktatúrához ért. Évtizedek óta hallgatjuk ezt az evidenciaként tálalt, gőgös véleményt, amelyet azonban a valóság újra és újra, lefegyverző módon cáfol. Ettől még a jelek szerint az immár külföldről okoskodó Bajnai továbbra is le van maradva néhány brosúrával, igaz, most már legalább nem prognosztizál azonnali csődöt, mint annak idején, hanem elképesztő érvelési bravúrral „lassan ölő daganatnak” nevezi a Fideszt.
Hasonlóan látja a világot Guy Verhofstadt holland grimaszkirály is, aki szintén megmondaná a magyar választóknak, ki mellé húzzák az ikszet, ha jót akarnak. Vagyis liberalizmust. Egy interjúban egyenesen azt állította, a politika trágyadombjára küldené a magyar miniszterelnököt, mert szerinte oda való. Ebben lényegében a teljes NGO-világhálózatot működtető Sorossal fúj egy követ, és mindez együtt elég kemény EP-kampányt vetít előre. Projektjük neve: harc a többség ellen.
Ők és eszmetársaik tehát mindent jobban tudnak, nemcsak Orbánnál, hanem a magyar embereknél is. Akik, minő gyötrelem, mégsem hallgatnak rájuk. Egymás után három kétharmad – micsoda pofon ez az európai egyesült államok és a bevándorlás híveinek! És jöhetnek sorra az újabbak, legközelebb talán éppen jövő májusban.
Volt itt némi vitatkozás arról, hogy hazánkat, avagy a kormányt marasztalta-e el a jogszerűtlenül elfogadott Sargentini-jelentés. Bár a szégyenletes iromány fejlécén egyértelműen Magyarország szerepel, akadnak, akik ezt az elnevezést a kabinettel azonosítják. Óvatos megjegyzés ezzel kapcsolatban: akárcsak Verhofstadték, az így gondolkodók is bizonyosan megsértik azt a csaknem hárommillió embert, aki a polgári erőkre szavazott. Szabadon, önként. Ezt a felfogást aligha nevezhetjük demokratikusnak, sokkal inkább liberálisan diktatórikusnak.
Minap közölt irományában azonban arra nem volt hajlandó, hogy elismerje, évekkel ezelőtt finoman szólva is rosszul ítélte meg a kormányzati teljesítményt. Pedig kiváló alkalom lett volna ez a dolgozat a politikai motivációktól terhes, szakmainak álcázott egykori megnyilatkozások tévedéssé minősítésére. Hiszen, szemben a Bajnai-féle jóslattal, látjuk: ma csúcson a foglalkoztatottság, történelmi mélységben a költségvetési hiány, régóta az uniós szintet meghaladó mértékben bővül a gazdaság, ráadásul úgy, hogy az eredményeket immár nemzetközi szereplők is elismerik. Még az IMF is, amit a 2010 előtti, bukott gyurcsányi országvezetés oly heves szívvel szeretett. Annak dacára dicséri az országot egykori uzsorásunk, hogy az Orbán-kormány kvázi idő előtt zavarta el az országból. Mindemellett sikerült rendezni a balliberális kormányok, azaz Bajnaiék által a magyar családokra szabadított devizahitelek ügyét is, miközben az EU a görög pénzügyi krízissel és a migrációs válsággal nézett, illetve néz szembe.
Persze tudjuk, a szakmaiság és a hatékonyság a baloldal sajátja, a jobboldal nem tudja jól vezetni az országot, csak a diktatúrához ért. Évtizedek óta hallgatjuk ezt az evidenciaként tálalt, gőgös véleményt, amelyet azonban a valóság újra és újra, lefegyverző módon cáfol. Ettől még a jelek szerint az immár külföldről okoskodó Bajnai továbbra is le van maradva néhány brosúrával, igaz, most már legalább nem prognosztizál azonnali csődöt, mint annak idején, hanem elképesztő érvelési bravúrral „lassan ölő daganatnak” nevezi a Fideszt.
Hasonlóan látja a világot Guy Verhofstadt holland grimaszkirály is, aki szintén megmondaná a magyar választóknak, ki mellé húzzák az ikszet, ha jót akarnak. Vagyis liberalizmust. Egy interjúban egyenesen azt állította, a politika trágyadombjára küldené a magyar miniszterelnököt, mert szerinte oda való. Ebben lényegében a teljes NGO-világhálózatot működtető Sorossal fúj egy követ, és mindez együtt elég kemény EP-kampányt vetít előre. Projektjük neve: harc a többség ellen.
Ők és eszmetársaik tehát mindent jobban tudnak, nemcsak Orbánnál, hanem a magyar embereknél is. Akik, minő gyötrelem, mégsem hallgatnak rájuk. Egymás után három kétharmad – micsoda pofon ez az európai egyesült államok és a bevándorlás híveinek! És jöhetnek sorra az újabbak, legközelebb talán éppen jövő májusban.
Volt itt némi vitatkozás arról, hogy hazánkat, avagy a kormányt marasztalta-e el a jogszerűtlenül elfogadott Sargentini-jelentés. Bár a szégyenletes iromány fejlécén egyértelműen Magyarország szerepel, akadnak, akik ezt az elnevezést a kabinettel azonosítják. Óvatos megjegyzés ezzel kapcsolatban: akárcsak Verhofstadték, az így gondolkodók is bizonyosan megsértik azt a csaknem hárommillió embert, aki a polgári erőkre szavazott. Szabadon, önként. Ezt a felfogást aligha nevezhetjük demokratikusnak, sokkal inkább liberálisan diktatórikusnak.